https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=966
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Hírek
2019.02.27

Szabó József Ódzsa búcsúztatása

Március 29-én 14.45 órától Budapesten, a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára az erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakját, az életének 91. évében elhunyt Szabó József Ódzsa rendezőt. A korszakos alkotó, a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagja és életműdíjasa tisztelői a sírkert Makovecz-termében róhatják le kegyeletüket.

Szabó József 1928-ban született a Bihar megyei Székelyhídon. 1953-ban végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, majd egy évig a moszkvai Színművészeti Főiskola rendezői szakán folytatta tanulmányait. Hazatérve a nagybányai, illetve a szatmári színházban, majd 1957 augusztusától több mint egy évtizeden át a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett. 1963–1965 között rendezőként, 1969-ben főrendezőként dolgozott a nagyváradi teátrum magyar társulatánál, s olyan legendás előadásokat vitt színre, mint a Metropol együttessel közös Az ifjú W. újabb szenvedései, a Tamási-féle Ősvigasztalás, vagy Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című színművei. 1985-ben áttelepült Magyarországra, és nyugdíjazásáig előbb a győri Kisfaludy, később a veszprémi Petőfi Színházban dolgozott, alkalmanként pedig Erdélybe is visszatért.