https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=942
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Székelyhíd
Rovat: Sport
2019.02.25

Marékkal mérheti a díjait

Hagyománnyá vált, hogy a székelyhídi önkormányzat a karácsonyi vásár napjaiban díjazza a város legeredményesebb sportolóit. A Debrecenben futballozó Kokovai Csongor méltán vehette át az elismerést.

Nehéz volt összehozni a találkozót Kokovai Csongorral, hisz hét közben iskolába és edzésekre jár, hétvégén pedig ott vannak a mérkőzések. A székelyhídi legényke mindössze 13 éves, ennek ellenére már két sportágban is bizonyította tehetségét. Szülővárosában Guba József edzőnek köszönhetően a karate egyre népszerűbb. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy Csongor a járni tanulással szinte egy időben kezdte elsajátítani a keleti sportág alapjait. Mindössze négyéves volt, amikor szülei elvitték az edzőterembe. Korcsoportjában egyre sikeresebben szerepelt, egymás után hozta az érmeket, díjakat. A kedvemért elém is hozta a medáliákat: jó kupacnyi van belőle.

A legnagyobb sikerekből szemezgettünk: 2013-ban Európa-bajnoki bronzérem, rá egy évre eggyel feljebb lépett a dobogón, majd megnyerte a Lengyelországban megtartott világbajnokságot. Szerette a küzdősportot, de ennél mégis jobban vonzotta a labdarúgás. Ez utóbbiban is tehetségesnek mutatkozott. Fel is figyeltek helyi szinten kiemelkedő képességeire. Így érthető, hogy három évvel ezelőtt, amikor a debreceni Olasz Focisuli vezetője, Hegedűs Gábor a határon túl fiatal tehetségek után kutakodott, Kokovai Csongor neve hangzott el elsőként.

Hegedűs Gábor Olaszországban is edzősködött, ottani tapasztalatai alapján vágott bele odahaza az utánpótlás-nevelésbe. Több híres focista került ki a keze alól, elég, ha megemlítjük Dzsudzsák Balázst. A székelyhídi futballista is derekasan helytállt a focisuli csapatában, 2016-ban egy Olaszországban megrendezett tornán meg is nyerték a kupát, és a legjobb játékos címet Csongor érdemelte ki. Nagy élmény volt számára, hogy az AC Milan vezetője személyesen gratulált neki.

Idén nyáron a focista meghívást kapott a nagy múltú (1902-ben alakult) Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) csapatába. Egy hajdúböszörményi mérkőzésen figyeltek fel rá. Mielőtt leigazolták volna, egy hétig tartó próbajátékon kellett bizonyítania rátermettségét. Sikeresen vette az akadályt. Első pillanattól helyet kapott a kezdő összeállításban, alapember az U14-esek között. Csapata komoly eredményeket tudhat maga mögött: hétszeres magyar bajnok, hatszor nyerte el a magyar kupát, ötszörös szuperkupa-győztes, egy alkalommal pedig a ligakupában volt a legeredményesebb. A bajnokságban jelenleg a harmadik helyen áll.

Garamvölgyi Péter edző nagy reményeket fűz a székelyhídi születésű sportolóhoz, aki a belső védő poszton játszik. Tehetsége mellett szorgalmát, tisztelettudását, kitartását tartja kiemelkedőnek a mester. Mint mondta, Csongornak minden esélye megvan rá, hogy bekerüljön az U15-ös magyar válogatottba.

Kokovai Csongor kitartása, szorgalma egy pillanatig sem vitatható. Szabadideje csak ritkán adódik. Ötödik osztályos kora óta a Debreceni Szent József Gimnáziumban tanul. A heti öt edzés (néha több is) leköti minden idejét. De nem bánja, mert azt teszi, amit szeret.