https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=865
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Közélet
2019.01.22

Nagyvárad központjában 93 épület „túl alacsony”

Mind honlapunkon, mind lapunkban olvashattak a váradi önkormányzat ama tervéről, mely szerint az utcafrontba nem illeszkedő, vagy „túl alacsony” épületek tulajdonosait felüladóztatná. A szabályzattervezetet el is fogadta a várad önkormányzati képviselőtestület, a kormánybiztosi hivatal azonban a közigazgatási bíróságon megtámadta azt, így egyelőre nem alkalmazhatják.

Január 22-én bemutatták azt a tanulmányt, amit a Planwerk kolozsvári építésziroda készített el, és amelyből végre kiderült, mely épületekre alkalmaznák a szabályzatot. Az építészirodát Eugen Pănescu képviselte, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester és Adriana Lipoveanu, a Városi Főépítészi Hivatal helyettes ügyvezető igazgatója volt még jelen a sajtótájékoztatón. Amint elhangzott, a tanulmány az önkormányzat honlapjára is felkerül, hogy az érintett 93 épület tulajdonosai tanulmányozhassák például az abban megadott számításokat.

A polgármester szerint nem a felüladóztatásból származó többletbevétel a cél, hanem a „megfelelő viselkedés” elérése – a házra emelet(ek) ráépítése vagy az épület lebontása, és helyébe új, magasabb emelése – a cél. Például a Teleki (ma Primăriei) utca 7. szám alatti házban 70 négyzetméteres lakóingatlan után 90 lej, 33 nm-es után 108 lej, 100 nm-es után 149 lej adót fizetnek, majd újságírói kérdésre hozzátette: egy 103 nm-s üzlethelyiség adója 2800 lej. A példából is látszik, hogy egy-egy kiszemelt épületnek több tulajdonosa van, ennek ellenére Adriana Lipoveanu nem tudta megmondani, hogy a kiszemelt 93 épületnek hány tulajdonosát érinti a terv.

A kolozsváriak egyébként számításokat is végeztek arról, hogy mennyibe kerülne egy-egy épületnél az emeletráépítés. A példa szerint, ha 571 négyzetméteres, 1,3 millió lej eladási értékűre becsült földszintes házra még három szintet húznak, annak 2055 nm-re nő a területe. A bővítés 3,5 millió lejbe kerül, az eladási ára az emeletes háznak pedig 9 millió lej lesz (kb. ezer euró/nm). Ha viszont az épület 35 százalékát lakóháznak megtartja, 65 százalékát üzleti célra adja ki a tulajdonos, akkor évi 315 ezer lej bérleti díjra számíthat, így a befektetése körülbelül 18 hónap alatt megtérül, az épület eladása pedig 4,2 millió lej hasznot hoz a befektetőnek.

Az ígéret szerint februárban közvitára bocsátják a tervezetet, melyről bővebben februári lapszámunkban is írunk. A tanulmányt itt olvashatják.