https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=784
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta
Rovat: Hitélet
2018.12.13

Fiatalok nyelvén szólnak

Új katolikus papok Margittán

Idén szeptemberben – több más szolgatársával egyetemben – Margitta római katolikus esperesplébánosát, Májernyik Mihályt húszéves szolgálat után áthelyezték. Helyette két fiatal lelkipásztor érkezett Tasnádszántóról. TÓTH ATTILA LEVENTE kapta meg a plébánosi kinevezést, HUSZTIG RÓBERT pedig káplánként fogja szolgálni a margittai katolikus közösséget.

A katolikus Egyházi törvénykönyv lehetőséget ad az egyházmegye püspökének, hogy papjait a megfelelő helyre helyezze. Döntésében sok mindent szem előtt tart, de leginkább azt, hogy hívek és vezetőik között tökéletes legyen az összhang.

Tóth Attila Levente Nagyváradon született 1986-ban. Édesapja tősgyökeres nagyváradi, édesanyja érmelléki gyökerű. A Dacia általános iskolában, majd a Szent László római katolikus gimnáziumban tanult. A család Érmihályfalvára költözött, ezért ez a település is közel áll szívéhez. A gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait. Gyakorlati évét Szilágysomlyón töltötte. Böcskei László megyés püspök szentelte pappá 2012-ben a székesegyházban, és Mihályfalván mutatta be első miséjét. Még ebben az évben Nagyváradon, a Szent László plébánián kezdte hivatásának gyakorlását, káplánként. Főleg a gyermekek hitoktatására fókuszált. A püspök 2015-től Tasnádszántóra helyezte plébánosként. A bőség zavarával küszködhetett, mivel három plébániáért felelt: Tasnádszántóért, Királydarócért, Érmindszentért és az ezekhez tartozó filiákért. Igyekezett itt is odafigyelni a fiatalokra, akikkel elődje, Ozsváth József sok tevékenységet elindított. Ő folytatta, bővítette ezeket. Megszervezte a gitártábort és a bibliatábort. Előbbiből idén már a hatodik került sorra, utóbbit másodszor látogathatták a fiatalok. Segítette a Családos Csoport, a Mária Légió és a Rózsafüzér Társulat működését. Sok szép emlék fűzi Tasnádszántóhoz. Tavaly a püspök munkatársat is rendelt melléje Husztig Róbert személyében, ő átvette a királydaróci plébániát. Arról faggattam Tóth Attila Leventét, mikor, hogyan született meg az elhatározás, hogy ezt az áldásos hivatást válassza.

– A válasz nehezen önthető szavakba. Ha felszínes akarok lenni, azt mondhatom, adtam egy esélyt magamnak és a Jóistennek. Amikor jelentkeztem a Hittudományi Főiskolára, még nem volt egészen tiszta az isteni hívó szó. Lassan egyre tisztább lett a kép és hang, amely az örömet és az örömöm forrását jelenti mind a mai napig. A teológiai tanulmányok ideje alatt egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy papként szolgáljam a Jóistent és a rám bízottakat.

– Számított rá, vagy meglepetés volt az áthelyezés?

– Mint ahogy a többi 18 paptestvéremnek, nekem is meglepetés volt, különösen az, hogy Margittára neveztek ki. Fiatalként egy ilyen nagy egyházközségbe kerülni nagy kihívást jelent. A püspök úr bizalmának jeleként veszem, és igyekszem méltó lenni rá. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy nem egyedül kell eleget tennem az új feladatnak, hanem olyan nagyszerű munkatárssal, mint Husztig Róbert paptestvérem. Hiszem, hogy ketten együtt a margittai katolikus közösséget Isten országa felé tudjuk vezetni.

– Fiatalságuk előnyt jelent abban, hogy templomba hívják az ifjakat?

– Sokan így gondolják, de annyira gyors a mai világ, hogy néha öregnek érzem magam a mai fiatalok mellett. Hiszem azonban, hogy a Szentlélektől vezetve megtaláljuk az utat arra, hogy templomba csaljuk őket. Leginkább azonban azt szeretném, hogy az „otthon vagyok” érzése legyen bennük mind a plébánián, mind a templomban.

– Lehet, hogy korai még a kérdés: mik a rövidebb és hosszabb távú tervei Margittán? Hogyan fog ismerkedni az új hívekkel?

– A bölcs, öreg paptestvérek és a püspök úr is azt javasolja, hogy az első időszak az új hely szemlélése legyen. Meg kell tanulni együtt szuszogni a közösséggel, és utána tervezni. A legfontosabb rávezetni az embereket és önmagamat is a Jóisten szeretetére. Sorrendbe kell állítani a sürgős és kevésbé sürgős dolgokat, és annak alapján megoldani őket. Igyekszem minél többet együtt lenni a közösséggel. A beteglátogatás szintén jó alkalom az ismerkedésre, és az is, hogy hittant tanítok az iskolában. A gyerekek által a szüleiket is megismerhetem.

Husztig Róbert is váradi, 1987-ben született. Mivel részben német származású, a német tannyelvű iskolában tanult s érettségizett. Utána három évig Gyulafehérváron, majd négy évig Dél-Tirolban, közben egy évig Innsbruckban folytatta teológiai tanulmányait német, illetve olasz nyelven. Most is tanul, hiszen alapképzésen és mesterin egyidejűleg második évét kezdi el Kolozsváron. Mesteri diplomájára a kritikai elméletek és multikulturális tanulmányok szakon készül, ebben az egyházi áramlatok is benne vannak; dolgozatát erényetikából írja. Új nyelvet is tanul. Őt is 2012-ben szentelték pappá, első szolgálati helye Érmihályfalva volt, következett Királydaróc és Tasnádszántó, majd idén szeptember 1-től margittai segédlelkész lett.

Sokat utazott, főleg nyaranta, járt Brazíliában, Venezuelában, igyekezett megismerni az ottani embereket, egyházi szokásokat, kultúrát. „Jó kimozdulni, és látni, hogy több a világ, mint amennyit a szemünkkel látunk”– vallja a tisztelendő. S hogy miért választotta a papi hivatást?

– Konkrét válaszom nincs rá, de nem is én választottam, hanem igent mondtam. Érettségi után nyelveket akartam tanulni, jelentkeztem is egy lingvisztikai fakultásra, de végül visszamondtam, mert világossá vált előttem, hogy más nyelvet kell fordítanom: a Szentírás nyelvét a híveimnek. Szent II. János Pál életpályája is motiválta döntésemet. Felébresztette bennem a hivatástudatot, és kiderült, hogy ott a helyem. Nagyon jól együtt tudunk működni a plébános úrral.

– A szakmák és a hivatások folyamatos változáson, modernizálódáson esnek át. Ön szerint a lelkipásztori hivatásra is érvényes ez?

– Úgy gondolom, igen. Természetesen a régit nem kell eltörölni, de más stílusban kell előadni a dolgokat, mint régen. Sajnos soha nem leszek olyan nagyszerű prédikátor, mint Aranyszájú Szent János, de nem is szeretnék olyan stílusban prédikálni, mint ő. Az ő idejében működött az a retorikai stílus, de ma már szerintem nem, akkor sem, ha mély gondolatokat közölne. A papnak is a mai emberek, a mai fiatalok nyelvén kell beszélnie ahhoz, hogy kedvvel járjanak templomba. Nekem mindig a fiatalok adták a legnagyobb erőt. Velük kell lenni, ott kell lenni számukra. Szívünk és a plébánia ajtaja nyitva kell hogy álljanak előttük, és akkor jönni fognak az istenházába.