https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=764
Szerző: Dérer Ferenc
Település: Vársonkolyos
Rovat: Közélet, Faluról falura
2018.12.08

A turizmusfejlesztésre teszik a hangsúlyt

Vársonkolyos a Király-erdő északi peremén, a Sebes-Körös szurdokvölgyében található, ez Bihar megyének talán a legtöbb turistát vonzó települése. Napsütéses, meleg szeptemberi napon a vonatról leszállva az állomás környéke nem tetszett, ám az utcákat járva kellemes meglepetésként könyveltem el, hogy ez szép, rendezett falu.

Sok adatot lehet találni a település múltjáról különböző portálokon, történelem- és földrajzkönyvekben. Ezek szerint először egy pápai tizedjegyzék említi 1294-ben Sunkulus néven. Ez arra utalhat, hogy akkoriban méhészettel foglalkozó és léppel kereskedő (sonkolyos) emberek élhettek itt. Később, 1528 körül Várfaluként említik. A Telegdyek uradalmához tartozott, majd a XIX. század elején Kállay László volt a földbirtokos, később a Zichy grófoknak és Friedmann Rezsőnek volt itt nagyobb birtoka. A közelben emelkedik az úgynevezett Tündérvár romja, melyet a hagyomány Ménmarót várának mond. Úgy tartják, hogy ez az Igfon erdő, ahová Anonymus krónikája szerint Ménmarót a magyarok közeledtével húzódott.

A település közvetlen környezete természetjárók és barlangászok kedvelt úti célja. A környék bővelkedik barlangokban: itt, a Vársonkolyosi-szorosban található Közép-Európa egyik leghosszabb, több mint 50 kilométeres járata, a Szelek barlangja. Említésre méltó a Nagy Magyar, a Kecskés-barlang, illetve a Méhsed (Mișid) völgyében a Meszes-, a Lesján- és a Bíró Lajos- meg az Izbendis-barlang.

Az 1880-as népszámláláskor 975 lakost vettek számba, zömük román nemzetiségű, ortodox vallású. Az 1992-es cenzus szerint 2077-en éltek Vársonkolyoson, közülük 1940 román, 132 magyar. Felekezeti megoszlás szerint 1655 ortodox, 77 református, 201 pünkösdista, 81 baptista, 40 római katolikus. 2002-ben 99-en vallották magukat magyarnak, 2011-ben 68-an. Ma a mintegy 1500 lakosból 25 magyar. A település az agyagbányászatáról is ismert, ez az iparág sokaknak adott megélhetést.

Cseri Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő és Berekméri László geológus várt a vasútállomáson, együtt mentünk a községházára. Ott Doru Gabor polgármester invitálására ültük körül az asztalt, és beszélgettünk Vársonkolyosról, az elképzelésekről, a gondokról-bajokról.

Előtérben a turizmus

Doru Gabor elmondta, nagy veszteség volt a község, az itt élők számára, hogy a ’90-es években a bányavállalat drasztikusan csökkentette tevékenységét. Ma alig kéttucatnyian dolgoznak a valamikor majd kétezer embert foglalkoztató vállalatnál. „Lépnünk kellett a közösség érdekében, az elveszett munkalehetőséget mással kellett pótolni. A turisztika fejlődésében találtuk meg az utat. Ma a községben több panzió, vendéglátóipari egység működik, magas színvonalon, és sokan keresik fel Vársonkolyos szép környékét. Sátorozni is lehet a kijelölt helyeken, idén ezek állandóan tele voltak. Jönnek ide Nagyváradról, az egész Bihar megyéből, Kolozsvárról, Kolozs megyéből és más romániai tájakról, de Magyarországról, Lengyelországból és Csehországból is sokan érkeznek.”

Arról is beszélt az elöljáró, hogy befejezéséhez közeleg az ivóvízhálózat korszerűsítése és a csatornázás kiépítése. „Nincs olyan porta ebben a községben, ahová az ivóvíz ne lenne bekötve” – mondta a polgármester. A község egész területén aszfaltréteget kaptak az utak, a községközpont után a hozzá tartozó falvakban is – Körösbánlaka (Bălnaca), Körösbánlakai erdő (Groși), Révtízfalu (Zece Hotare) – hamarosan befejezik az utcák aszfaltozását.

Sonkolyoson óvodától középiskoláig tanulhatnak a gyerekek, a matematika és informatika szak vonzza a diákokat, no meg az iskolában megteremtett kitűnő körülmények. „Csak az a gond, hogy minden évben kevesebb az iskoláskorú, s ez a hozzánk tartozó falvakra is jellemző” – jegyezte meg Doru Gabor.

Mivel van munkalehetőség, a fiatalok is inkább itthon maradnak; a község teljes lakossága meghaladja a 3000 főt. „Hogy ebből mennyi a magyar, azt nem tudnám pontosan megmondani, de az biztos, hogy az RMDSZ jelöltje, Cseri Zoltán a 2016-os helyhatósági választáson 136 szavazatot kapott” – jegyezte meg a negyedik mandátumát töltő polgármester. A helyi tanács 13 tagú, ebből 8-an a Nemzeti Liberális Pártot, 3-an a Szociáldemokrata Pártot képviselik, egy-egy reprezentánsa van az RMDSZ-nek és a Liberális–Demokrata Szövetségnek (ALDE). Az NLP-s elöljáró dicsérte a tanácsosok munkáját.

Az Érmellékről a bányába

Berekméri László az Érmellékről származik, hosszú évek óta a bányavállalatnál dolgozik, ő a cég geológusa. Vársonkolyoson a tűzálló tégla alapanyagául szolgáló agyagot termelnek ki még ma is, bár a korábbinál kisebb kapacitással. „Az agyagbányászat a XIX. század második felében kezdődött – magyarázza beszélgetőtársam. – A kitermelés központja előbb Barátka volt, majd folyamatosan Vársonkolyos vette át ezt a szerepet. Az itteni agyag tűzálló termékek előállítására volt megfelelő: csempe, kerámia, járólap, tégla készül belőle. 1990-ig mintegy 2000 alkalmazott dolgozott a bányavállalatnál Sonkolyosról és a környező településekről. Három nagy kitermelőrészleg volt, két föld alatti, egy felszíni; ma csak a felszíni működik. A föld alatti bányászatot azért is szüntették meg 1995-ben és 2005-ben, mert nagyon költséges. A felszíni kitermelés szinte teljesen gépesítve van, a kitermelt agyagot az országban értékesítjük: Kolozsváron, Tulceán, Brassóban, Romanban, Déván, Esküllőn és Curtea de Argeșen vannak megrendelőink.”

Az elbocsátások idején a munkások nagy része nyugdíjba vonult, 2001 novemberében privatizálták a céget, a temesvári Bega csoport vásárolta meg. Szükség volt a beruházóra, hogy anyagilag rendezze a veszteségessé vált bánya sorsát.

Maroknyi magyar

Arról is kérdeztem Berekméri Lászlót, hogy az itt élő maroknyi magyar szokott-e találkozni valamilyen rendezvényen. Kiderült, hogy nagyon ritkán van rá alkalom, a mintegy kéttucatnyi magyar szétszórtan él a faluban. Cseri Zoltán helyi RMDSZ-elnököt, önkormányzati képviselőt arról faggatom, mit tudnak közösen tenni érdekükben. Ő a szomszédos Magyarkakucson született, de mivel a szülei a bányában dolgoztak, már hároméves korában ide költöztek, és ma már tősgyökeres sonkolyosinak érzi magát.

„Itt jártam óvodába, az általános iskolát itt végeztem, a középiskolát Nagyváradon, tehát mintegy ötven éve élek a településen” – meséli. Ő is a bányavállalatnál dolgozik, csoportvezető volt, majd diszpécser. „A vállalat eladta jó néhány többtonnás teherjárművét, én is megvettem kettőt-hármat, és megalakítottam a saját fuvarozó kft.-met; ma már van négy nagy kocsim, 40 tonnás, és két kisebb. Munkám van bőven, járjuk Európa országait, állandó kapcsolatom van magyarországi fuvarozó cégekkel, ők segítenek. Amíg viszont bekerül az ember ebbe a körforgásba, addig sokat kell bizonyítania. Ha nem bíznak benned, ebben a szakmában elveszel. Én vagy nyolc éve dolgozom együtt a hollandokkal, náluk nem lehet egy órát, de még egy percet sem késni. Ha egyszer hibáztál, többször nem lesz rá alkalmad, mert beszüntetik veled az együttműködést.”

A sonkolyosi magyar közösségről elmondja, hogy egy részük csak hétköznap él itt, hétvégeken hazamennek, főleg Nagyváradra, ott a lakásuk, a családjuk. Állandó lakos 20-22 van. „Talán ha lenne egyházközség vagy imaház, jobban össze tudnánk tartani. Hárman Magyarkakucsra járunk református istentiszteletre, én presbiter is vagyok, néhányan Révre járnak templomba. Néha-néha nők napján a hölgyeket felköszöntjük, vagy a névnapokat megünnepeljük. Az érdekvédelmi szervezet megyei vezetősége azt javasolta, hogy a segítségükkel vegyünk meg egy ingatlant, és alakítsunk ki református imaházat, de nincs kinek, hiszen a helybeli magyarok közül néhányan baptista és ortodox templomba járnak, de vannak olyanok is, akik egyik felekezethez sem csatlakoztak.”

Politikai munkájáról Cseri Zoltán elmondja, hogy a változás után itt is megalakult a Nemzeti Megmentési Front, őt is beválasztották a vezetésbe, majd a megyei RMDSZ reprezentánsai és Révről Juhász Viktor tanár úr biztatására megalakították a sonkolyosi érdekvédelmi szervezetet, ennek ő az elnöke. „Az 1992-es, első demokratikus választásokon indultam mint tanácsosjelölt, és egy mandátum híján azóta mindig is tagja voltam a vársonkolyosi helyi tanácsnak. Az egész eddigi tevékenységemben a legnagyobb segítséget Berekméri Lászlótól, a helyi szervezet alelnökétől kaptam, mindenben és mindig mellettem állt, támogatott a szervezési munkában, a választásokon mindig az RMDSZ képviseletében volt urnabiztos, együtt próbálunk tenni valamit az itteni magyarságért. A legutóbbi helyhatósági választáson 85 szavazat kellett volna még egy tanácsosi mandátumhoz, sajnálom, hogy nem jött össze, a listán a második Dobai István tanár volt, de a leosztásból nem sikerült bejutnia. A magyarság létszámát jóval meghaladó siker elsősorban annak köszönhető, hogy nagyon sokan ismernek, és sok román szavazó is mellettem tette le a voksát.”

Az önkormányzati képviselő beszélt a készülő első világháborús emlékműről is. Igyekeznek megtalálni és összeállítani az akkor elesett magyar katonák névsorát, hogy emléket állítsanak nekik. Azt is megtudtam Cseri Zoltántól, hogy a településen sohasem volt magyar oktatás, aki magyarul akarta taníttatni a gyerekét, az a révi iskolába vitte, de ilyen kevés volt. Az itteni román pedagógusok pedig egy időben arra kérték a magyar szülőket, hogy otthon is románul beszéljenek a gyerekekkel, hogy azok jobban elsajátítsák a román nyelvet.

Francia kapcsolat

Cseri Zoltán arról is tájékoztatott, hogy beszélgetésünk helyszíne a francia–román kapcsolatok helyi irodája. Vársonkolyos községnek ugyanis 2011 óta van egy francia testvértelepülése, a Nîmes városához közeli Rodilhan; azóta kölcsönösen látogatják egymást.

„A kapcsolatfelvétel úgy kezdődött, hogy itt járt egy francia férfi kirándulni, nagyon megtetszett neki ez a táj, és vett egy telket egy régi istállóval, majd felújította. Ő javasolta, hogy keressünk egy franciaországi testvérközséget. A jogi procedúrát nekem kellett kijárnom, egyesületet alapítottunk, engem választottak meg elnöknek, azóta ezt is csinálom. Legelőször ők jöttek ide, repülőgéppel Budapestig, mi buszt béreltünk, és eléjük mentünk. Nem tudták, hová jönnek, de amikor ideértek, megtetszett nekik a táj, a vendégszeretetünk. Mintegy három hónap múlva mi is ellátogattunk hozzájuk, és aláírtuk a testvértelepülési szerződést.”

Azóta él ez a kapcsolat, az iroda falát a találkozókon készült felvételek díszítik. Tavaly nagy busszal kirándultak, a tantárgyversenyeken jól szereplő tizennégy diákot is elvitték, és velük volt egy tánccsoport is, zenekar, énekesek, no és vittek magukkal mindent, ami ahhoz kellett, hogy román gasztronómiai napot rendezzenek Franciahonban. „Csak egy adat: 57 liter kisüsti pálinkát vittünk, no meg ötszáz miccset” – teszi hozzá az egyesület elnöke.

Beszélgetésünk folyamán szóba került a sport is, főleg a labdarúgás, hisz ennek nagy múltja van Vársonkolyoson, de említették a teniszt és kerékpározást is. Meglátogattuk a bányavállalat székhelyét, a szépen rendben tartott iskolát, bejártuk a rendezett utcákat, és felkerestük a hatalmas kempingtábort, ahol nemcsak sátorozni lehet, de házikót bérelni is.

Már vonaton hazafelé gondolkodtam arról, hogy a vársonkolyosiak tudtak lépni, tudtak alkalmazkodni a jelen realitásához, és úgy érzem, van jövője az általuk elképzelt turizmusnak.