https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=684
Szerző: Tóth Hajnal
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2018.11.08

Platonovi kallódások – Csehov-drámát mutat be a Szigligeti Társulat

Anton Pavlovics Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját Botos Bálint rendezésében november 11-én, vasárnap 19 órától mutatja be a nagyváradi Szigligeti Társulat. A rendezőt leginkább a felnőtté válás mibenléte és az önpusztítás, a tehetség elherdálásának témája foglalkoztatta a darab színrevitele során. A premier a Szigligeti Stúdióban lesz.

A tehetséges, fiatal, nagyszalontai születésű színész-rendező, Botos Bálint meghívására már készült egy ideje a Szigligeti Társulat, várták, hogy Váradon is rendezzen – mondta el az előadást beharangozó sajtótájékoztatón Novák Eszter, a Szigligeti Társulat vezetője. Az Apátlanul című drámát két ütemben vitték színre: a próbafolyamat első része áprilisban-májusban zajlott, most ősszel volt a második szakasz és a finis. A társulatvezető hozzátette: remélik, hogy evvel az előadással sikerül úgymond közelebb vinni Csehovot a fiatalok szívéhez és eszéhez.

Botos Bálint elmondta: meglehetősen nyitott, dús és szerteágazó ez a Csehov-szöveg, megannyi érdekes karakterrel. E gazdagság sokat segít abban, hogy megtalálják majd a fiatalokkal is a hangot. Több főtéma foglalkoztatta e Csehov-mű színrevitelénél. Először is a szülő nélküli felnövés (ezért is lett Apátlanul az előadás címe), meg a felnőttkorba való átlépés nehézségei vagy éppenséggel lehetetlenségei. Az idők változásával mit jelent ma férfinak lenni, nőnek lenni, felnőttnek lenni? Csehov nagyon elkapta a lényeget, remekül ábrázolta az emberi reakciókat ezekhez a problémákhoz. A másik téma, ami szintén roppant fontos, az önpusztítás, a tehetségek elherdálása. Izgalmas dolog, milyen erőteljesen ábrázolta ezt Csehov, aki fiatalon 18-19 évesen írta ezt a művet, s aki ifjan is nagyon komoly és munkamániás volt. A harmadik dolog, ami erősen foglalkoztatta a rendezőt: rendkívül humoros a szöveg, miközben súlyos kérdéseket vet föl, súlyos problémákat boncolgat. Egyszerre megérinti a lelket és megnevettet. Novák Eszter hozzáfűzte: Csehov  kíméletlenül vesébelátó. Ezzel a kegyetlen éleslátással szól az emberi kicsinyességekről, kétségbeesésekről, kallódásokról – és mindezeken már csak nevethetünk.

Elhangzott továbbá: a színművészeknek igazi erőpróba ebben a darabban játszani, gazdag és technikás színészi feladatokat igényel a játék. Novák Eszter arról is szólt, miszerint a csehovi szereplők felhívják a figyelmet arra, hogy bizony kell ám vigyázni arra a tíz esztendőre, ami 17 és 27 éves kora között történik az emberrel. Vannak a teperős fiatalok, de az igyekvők mellett sokkal többen vannak, akik egyáltalán nem vigyáznak, inkább csak sodródnak.

Hatalmas, szövevényes műről van szó. Botos Bálint eléggé megdolgozta a szöveget. Az előadás egyébként négy felvonásból áll, két szünettel, és mintegy négy óra hosszat tart. A társulatvezető megjegyezte: ez ne riasszon meg senkit, hisz rövid előadás is lehet nagyon rossz, hosszú előadás is lehet nagyon jó, sűrített idővel.

A darabválasztásról a rendező, Botos Bálint a színház munkatársával készült interjú során elmondta: „Cristi Juncu rendezőtársam mondta egyszer, hogy a darabválasztásnál először csak egy intuíció van. A munka nagy része azzal telik el, hogy keresed, mi az intuíció alapja. Miért szerettél bele a szövegbe? Ezúttal talán annyi különbség volt, hogy Csehov régi szerelem. Számomra ő az egyedüli, aki képes nagyon mély emberi drámákat, fájdalmakat, dühöket, félelmeket mozgatni úgy, hogy közben nem tűnik el a mosoly az arcáról. Személyesen kapcsolódom több témához is, ami ebben a szövegben megjelenik, és valószínűleg azért éreztem, hogy érdemes hozzányúlnom, mert nemcsak a kívülálló, elemző perspektívájából nézem a darabot, hanem keresem az olyan pontokat, ahol ez a személyesség helyet kap a munkában”.

Csehov első színdarabját Radnai Annamária fordításában viszik színre az alkotók. A falusi tanító, Platonov szövevényes szerelmi történetét, valamint a mindenkori társadalom éles kritikáját megfogalmazó előadás fiatal alkotói csapat közreműködésével kerül színpadra: a produkció zenéjét Bocsárdi Magor, a sZempöl együttes frontembere, számos díjazott színpadi zene szerzője jegyzi, az előadás díszlet- és jelmeztervezője pedig Bajkó Blanka Alíz, aki korábban elnyerte a színikritikusok legjobb jelmeznek járó díját.

Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenhárom színművésze és egy meghívott szereplő játszik: Gajai Ágnes, Hunyadi István, Trabalka Cecília, Balogh Attila, Fodor Réka, Dobos Imre, Szotyori József, Pitz Melinda, Kardos M. Róbert, Sebestyén Hunor, ifj. Kovács Levente, Bodnár Attila e. h., Szabó Eduárd, Csatlós Lóránt.

Az előadás bemutatójára jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. Az Apátlanul második előadására november 22-én 19 órától, a Showcase színházi szemle alkalmával kerül sor a Szigligeti Stúdióban.