https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=450
Szerző:
Település: Nagyvárad, Bihardiószeg
Rovat: Hírek
2018.08.02

Virágkocsik Várad után Diószegen is

Debrecenben tartott közös sajtótájékoztatót az idei augusztus 20-i Virágkarneválról Széles Diána, a cívisváros alpolgármestere, nagyváradi kollégája, Florin Birta, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Bulcsú László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke és Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere.

A Debrecenben felvonuló virágkocsik közül ötöt augusztus 21-én Nagyváradon, 22-én pedig Bihardiószegen is láthatják az érdeklődők. Átjön majd a Szent Koronát ábrázoló, Nagyvárad és Debrecen közös kocsija – ezen a két város két színházának épületét formálják meg virágokból –, a bihari és a hajdú-bihari önkormányzat közös kocsija – ez a régió borászati hagyományait jeleníti meg –, illetve a debreceni Aquatikum és a Fórum bevásárlóközpont kocsija.