A velencei plébániatemplom

A vár keleti részén elterülő Velencéről először 1291–1294-ből maradt fenn okleveles említés, a katolikus püspök tulajdonaként. 1304-ben „vicus Venetia”, míg a Chartulariumban „Venetia alio nomine Tykol”-két szerepel. Velencét északon a Körös, délen a Hévjó – azaz a Pece-patak – határolta. Keleten nem sokkal terjedhetett túl a mostani Templom (mai nevén Tineretului) téren, ahol 1338-ban már létezett a Szent Anna egyháza, de ugyanebben az évben több házzal együtt leégett egy tűzvészben. Két év elteltével Báthori András püspök ugyanide egy új parókiális kőtemplomot és fából egy klastromot építtetett a klarissza apácák részére. A püspök a templomot Szent Anna tiszteletére szentelte fel.

Az új istenháza szentélyével keleti irányba nézett. Verancsics Antal nem említette a velencei plébániatemplomot az 1557-ben elpusztultak között, további sorsa ismeretlen. Ha meg is maradt, 1660-ban bizonyosan elpusztult Velencével együtt, mert a település 1692-ben, a vár visszafoglalásának évében már lakatlan terület volt.

A több mint 30 évig elhagyatott térségnek vélhetően először a várhoz közeli részén telepedtek meg a rácoknak titulált görögkeleti vallású katonák, többségükben románok, s emiatt ezt a részt Rácvárosnak vagy Katonavárosnak nevezték. Amikor 1714-ben a várparancsnokság stratégiai megfontolásból hozott rendelete alapján a vártól 500 lépés távolságra minden házat lebontattak, akkor nemcsak a vártól nyugatra, hanem attól keletre is érvényesítették a tilalmat, s Katonavárost is lebonthatták. Logikus lépés, elvégre ha az volt a cél, hogy az ellenség a vár közelében ne találjon fedezéket, ennek minden irányban érvényt kellett szerezni. Ezt követően – akárcsak Újváros esetében –, e keleti határvonalon túli rész népesedett be újra. Ezt a határvonalat berajzolták szaggatott vonallal a Halácsy-féle térképbe (1859) is, nagyjából észak-déli irányban. Ettől keletre építették újjá Velencét 1714 után.

A vár hadászati jelentőségének csökkenésével és a Helytartótanács 1782. évi engedélyével kezdett benépesülni a várárok közvetlen előtere is, immár Váralja néven, gyakorlatilag minden irányból körülfogva a vár hatalmas építményét, védműveit. Önálló hatóságát 1792-ben állították fel.

A XVIII. században ebben a városrészben két templomot építettek. Az első a Templom téri római katolikus Szent Katalin-plébániatemplom volt, ennek építése négy püspök nevéhez fűződik: Okolicsányi János püspöksége (1734–1736) alatt kezdték el, szentélyét utódja, Csáky Miklós (1737–1747) emeltette, de csak Forgách Pál idejében (1747–1757) fejezték be. Tornyot később, Miklóssy Ferenc püspökségének (1803–1811) elején húztak a keletelt templom elé. A másik egy közeli utcában levő ortodox istenháza volt.

A barokk stílusú római katolikus templom helyébe a XIX. század derekán építették a ma is látható, romantikus stílusú plébániatemplomot. Hogy miért bontották le néhány évtized elteltével a Szent Katalin-templomot, az nem egyértelmű. Egyes források szerint tűzvész áldozata lett. Biró József „régi lerombolt templomról” ír, amelynek helyére 1858-tól az újat emelték, igaz, ez nem zárja ki azt, hogy az építmény előzőleg leégett volna.

A Velence főterének számító Templom téren ma is látható plébániatemplomot 1858–1862 között építették Szaniszló Ferenc püspök jóvoltából. Az ismeretlen tervező nem követte a régi, keletelt alaprajzot. Talán a városrendezési szempontokat vette figyelembe, amikor az új romantikus stílusú épület főbejáratát és tornyát a tér északi része felé irányította.

Az egyhajós templom túlsúlyban neoromán és neogótikus elemeket tartalmaz. Főhomlokzatát négy pillér szegélyezi, közöttük két félköríves ajtóval, míg a középső ajtómélyedésben egy feszület látható. A pillérek felső része tükörmélyítésű. A templom oromfala mérművekkel díszített attikában végződik, alatta a jellegzetes román kori ívsorral. A háromszögű oromzatban végződő templomhajó elé épített, sarkain legömbölyített torony koronázópárkánya háromszög alakban csúcsosodik ki, felette karcsú, gúla alakú toronysisakkal. A tornyot félköríves és kör alakú ablakok törik át. A legfelső, mérművekkel díszített kötényű ablak fölött egy kerek óranyílás látható. A hajó két oldalán levő öt-öt támpillér közötti felületet ablakok törik át. A szentély falát úgyszintén pillérek szegélyezik, közöttük kisebb és nagyobb ablakokkal.

A templomba a torony alatti előcsarnokon keresztül lehet bejutni, ezt keresztboltozású orgonakarzat követi. Az oldalfalak mentén levő támpillérek közti hevederek négy egyenlő keresztboltozású mezőre osztják a templomhajó boltozatát. Ebből az egyik az orgonakarzat felé esik. Az alacsonyabb szentély szintén keresztboltozású. A tartópillérek között a hajó falát félköríves, nagy ablakok törik át. Fölöttük kisebb ablakok. A szentélyzáródás háromoldalú, ezeken, valamint a szentély két oldalán egy-egy kisebb ablak található.

A templomnak három, szép díszítésű, pszeudogótikus oltára van. A szentélyben levő főoltár hátsó felépítményének közepén a szeplőtelen fogantatás képe, míg két oldalán Szent Péter és Szent Pál szobra látható. A diadalív jobb oldalán Szent István, bal oldalán Szent Imre mellékoltára található. Mindhárom oltárfelépítmény képe XIX. századi ismeretlen festő alkotása. A szoborállományból megemlíthető még az orgonakarzat alatt, jobb oldalon Páduai Szent Antal 1899-ben adományozott szobra és vele szemben a Lourdes-i Szűz szobra. A szószékkel szembeni pillér mellett Szent József szobra áll. De megfigyelhetők még Szűz Mária és Jézus Szíve statuái is.

Jellegzetes a bal oldali oltár előtt levő, bronzdíszítményű szószék és gyóntatószék, valamint a jobb oldali oltár előtt levő keresztelőkút. Az orgonát Komornyik Ferdinánd készítette 1861-ben Pesten. Az 1991-es belső festés szépen kiemelte a templom stílusjegyeit. Külsőleg a következő évben újult meg a Szűz Mária szeplőtelen fogantatása plébániatemplom.