https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=368
Szerző:
Település: Szentjobb, Tóti
Rovat: Közélet
2018.07.03

Megyei pénzből aszfaltoznak

Megkezdődött a megyeszerte az utak aszfaltozása. A Bihar Megyei Tanács idén összesen több mint 50 kilométernyi út rendbetételére különített el forrásokat. Az előző mandátumokban évente mindössze 8-12 kilométernyi aszfaltozást támogatott a megyei önkormányzat.

Pásztor Sándor megyei tanácselnök Szentjobbon járva megtekintette az ott éppen zajló munkálatokat. Mint mondta, ennyi pénz a korábbi években egyszer sem állt rendelkezésre a megyei önkormányzat kezelésébe tartozó utak karbantartására. Szentjobb esetében a község alpolgármestere, Zatykó Jácint kereste meg a megyét, és a rendelkezésre álló keretből támogatták a kezdeményezést. „Folytatnunk kell az infrastrukturális fejlesztéseket, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk a Bihar megyeieknek, segítenünk kell őket, hogy a kor elvárásainak megfelelően fejlődhessenek, ehhez pedig elengedhetetlen a minőségi infrastruktúra” – magyarázta a megyei tanács RMDSZ-es elnöke.

Zatykó Jácint szentjobbi alpolgármester azt emelte ki, hogy a megyei tanács segítségével a községközpont főutcája teljesen megújulhat mintegy 2,3 kilométer hosszan. „Ez nagyon nagy segítség volt a megye részéről, és így Szentjobb falu főútja teljes hosszában új aszfaltszőnyeget kap. A munkálatokat egy hét alatt be is fejezzük. Ezáltal a főutca burkolatának tartóssága úgy tíz évvel meghosszabbodik” – mondta az RMDSZ-es elöljáró.

Pásztor Sándor ugyanakkor ismertette, Szentjobbon kívül további magyarlakta településeken zajlanak hasonló munkálatok. A napokban például aszfaltoztak Tótiban, néhány héten belül Dél-Biharban befejeződik az Árpád környéki utak rendbetétele. Ott a szalontai úttól egészen a településig vezető teljes szakaszt újraaszfaltozzák, majd Feketebátor irányában végeznek javításokat. Ugyancsak teljes felújítás kezdődik Bályok mellett, a bekötőutat teljes hosszában leaszfaltozzák, valamint Feketeerdőn is megújul az aszfaltréteg.

„Összességében nyolc-tíz magyarlakta települést érintenek komplex aszfaltfelújítási munkálatok, melyek révén a települések képe jelentősen javulni fog, rendezettebb látvány fogadja majd az érkezőket, az emberek könnyebben közlekedhetnek majd, és közvetlenül javul az életminőség” – hangsúlyozta Pásztor Sándor.

Mintegy három kilométer hosszan aszfaltoztak Tótiban, illetve a hozzá tartozó falvakban, Bisztraterebesen, Bozsalyon és Cséhteleken. Ugyanakkor aszfaltoztak Köröskisjenőben és Vércsorogon is. „Úgy osztottuk be a megyét, hogy egyszerre öt zónában négy cég dolgozik” – magyarázta a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke. Azt is tudatta, tárgyaltak a kivitelezőkkel, hogy tartsák a határidőket, így július második felére végeznek az aszfaltozásokkal. Az elöljáró azt is elmondta, attól függően, hogy hol vannak ezek az aszfaltozásra váró utak, körülbelül 175 és 185 ezer lej plusz áfa az ára egy kilométernyi új burkolatnak, ez 6000 négyzetmétert jelent kilométerenként. Az 50 kilométernyi aszfaltút elkészítése körülbelül 9 millió lejbe (plusz áfa) kerül a Bihar megyei önkormányzatnak. A tanácselnök hozzátette: „Eddig évente nem sikerült tizenegynéhány kilométernél többet leaszfaltozni, ez az első év, amikor ezt jóval túlléptük, és ötven kilométernyi utat teljes szélességében rendbe teszünk”.

Vincze Nándor, Tóti község polgármestere hangsúlyozta, a megyei tanács segítségével sikerült rendben tartaniuk a község belterületén a megyei utat. „Úgy gondolom, hogy az elkövetkező tíz évben nem lesz gondunk ezzel az úttal. A mintegy három kilométernyi szakaszt sikerült úgy felosztani, hogy a község mind a négy falujában sikerült megjavítani az utakat."

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Sajtószolgálata