https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3166
Szerző: Közlemény
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2021.01.19

Tíz éve együtt! – a sokszínű színházat ünneplik Nagyváradon

Január 23–31. között előadásokkal, online premierrel és kiegészítő programokkal ünnepli alapításának százhuszadik és újraszervezésének tizedik évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház.

A jubileumi évadot októberben a Hamlet című előadás díszbemutatójával indította a teátrum, akkor az 1900. október 15-ei színházmegnyitóra emlékeztek a színház munkatársai és a közönség. Ez alkalommal a tíz évvel ezelőtti újjászervezést és a Szigligeti Színház három társulatának – Szigligeti Társulat, Lilliput Társulat és Nagyvárad Táncegyüttes – alkotói munkásságát is visszaidézik a szervezők.

Előadásprogram

A jubileumi hét előadásprogramja a decemberben bemutatott Kabaré 120 című produkcióval indít január 23-án, szombaton 19 órától. A Novák Eszter által rendezett produkció kétórányi kikapcsolódást és felhőtlen szórakozást ígér. Január 24-én, vasárnap 19 órától az utóbbi évek legsikeresebb és legtöbbet műsorra tűzött produkcióját, a Bányavirágot láthatja a közönség a Szigligeti Stúdióban. Szintén január 24-én kerül sor a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválja fődíjas előadásának, a Lila ákácnak az online premierjére, melyre jegyek az eszinhaz.hu oldalon kaphatók.

Január 29-én 19 órától a nyáron bemutatott könnyed komédiát, a Főnixtervet tekinthetik meg az érdeklődők a színház nagytermében. Az utolsó januári hétvégén, 30-án 19 órától a szatmárnémeti Harag György Társulattal koprodukcióban készült Gyerekjáték című drámát, január 31-én 19 órától pedig ismét a Lila ákácot tűzi műsorára a Szigligeti Társulat.

A Lilliput Társulat két előadással készül a jubileumi héten: január 24-én, vasárnap 17 órától A csodálatos kalucsni című előadást, január 28-án 18 órától pedig a Valahol Európában című nagysikerű musicalt láthatja a közönség.

Nyílt próbák, rendhagyó tanórák

Január 25-én a két készülő stúdióelőadás nyílt próbáját tekinthetik meg az érdeklődők: 17 órától Az ember tragédiája, 18 órától pedig a Tigris című próbák kerülnek műsorra. Az előadásokra előzetes regisztráció szükséges, ez a színház Facebook-oldalán és weblapján közzétett regisztrációs ív kitöltésével lehetséges.

A jubileumi hét fontos programpontját képezik azokat a rendhagyó tanórák is, amelyeket januárban tartanak a stúdióelőadások rendezői. Tasnádi-Sáhy Péter és Tóth Tünde a készülő produkciók kapcsán beszélnek színházról, alkotásról és a drámaszövegekhez kapcsolódó társadalmi kérdésekről nagyváradi és Bihar megyei középiskolásokkal.

Beszélgetés és felolvasószínházi előadás

Január 27-én, szerdán 17 órától az elmúlt tíz év sikereit idézik fel egy kerekasztal-beszélgetés formájában a Szigligeti Színház egykori és jelenlegi vezetői. A beszélgetésen szó esik majd az önállósodási törekvésről, arról, hogy a változást hogyan élték meg a társulati tagok, és arról is, hogy melyek a legnagyobb sikerélményei az egyes társulatoknak.

Ezt követően Czvikker Katalin főigazgató Szépélet című drámáját láthatja a közönség. A Novák Eszter által rendezett felolvasószínházi előadásban egy kisváros életszagú történéseit követhetjük végig. A Szépélet szereplői szinte kivétel nélkül megfordulnak a városi színház jegypénztárában, amely egyfajta olvasztótégelye lesz így különböző élethelyzeteknek, sorsoknak. A 19 órától a Szigligeti Stúdióban kezdődő ingyenes felolvasószínházi eseményre előzetes regisztráció szükséges.

A jubileumi évad imázsvideója

A jubileumi évad kapcsán ünnepi imázsvideót is készített a Szigligeti Színház, amely az alábbi linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=xJMeQ4CJVAE&ab_channel=SzigligetiSz%C3%ADnh%C3%A1z

Tíz éve együtt! – PROGRAM

Január 24., vasárnap 17 óra, Árkádia Színház

G. V. Matvejev

A CSODÁLATOS KALUCSNI

r.: Seres Lajos

Lilliput Társulat

Január 24., vasárnap 19 óra, Szigligeti Stúdió

Székely Csaba

BÁNYAVIRÁG

r.: Hunyadi István

Szigligeti Társulat

Január 24., vasárnap 20 óra

Szép Ernő – Guelmino Sándor

LILA ÁKÁC

r.: Botos Bálint

Online premier

www.eszinhaz.hu

Január 25., hétfő 17 óra, Szigligeti Stúdió

Madách Imre

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

r.: Tasnádi-Sáhy Péter

Nyílt próba

Január 25., hétfő 18 óra, Szigligeti Stúdió

Gianina Cărbunariu

A TIGRIS

r.: Tóth Tünde

Nyílt próba

Január 26., kedd 18 óra, Szigligeti Stúdió

Fekete István

VUK

r.: Györfi Csaba

Táncszínházi bemutató

Nagyvárad Táncegyüttes

Január 27., szerda 17 óra, Szigligeti Stúdió

TÍZ ÉVE EGYÜTT - kerekasztal-beszélgetés

Január 27., szerda 19 óra, Szigligeti Stúdió

Czvikker Katalin

SZÉPÉLET

r.: Novák Eszter

felolvasószínház

Január 28., csütörtök 18 óra, Szigligeti Színház, nagyterem

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth

VALAHOL EURÓPÁBAN

r.: Györfi Csaba

Lilliput Társulat

Január 29., péntek 19 óra, Szigligeti Színház, nagyterem

FŐNIXTERV

r.: Botos Bálint

Szigligeti Társulat

Január 30., szombat 19 óra, Szigligeti Stúdió

O. Horváth Sári

GYEREKJÁTÉK

r.: Szilágyi Bálint

A Szigligeti Társulat és a Harag György Társulat koprodukciója

Január 31., vasárnap 17 óra, Árkádia Színház

KÖRFORGÁS

r.: Markó-Valentyik Anna

BEMUTATÓ

Lilliput Társulat

Január 31., vasárnap 19 óra, Szigligeti Stúdió

Szép Ernő-Guelmino Sándor

LILA ÁKÁC

r.: Botos Bálint

Szigligeti Társulat