https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3157
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2021.01.13

Két hangversenyt is tartanak a héten

A Nagyváradi Állami Filharmónia csütörtöki koncertje mellett rendhagyó hangversenyt is tartanak pénteken, remélhetőleg közönség előtt.

Remélhetőleg mindkét hangversenyt közönség előtt tudják megtartani, mondta Kurucz Tibor, a filharmónia művészeti vezetője, s hozzátette: ha a járványógyi helyzet változása miatt ismét zárniuk kell, a koncertek felvételeit az intézmény Facebook-oldalán láthatja a közönség.

Elsőként a hagyományos, csütörtökön 19 órakor kezdődő hangversenyt ajánlotta a közönség figyelmébe a művészeti vezető Jankó Zsolt karmester és Gáti Sándor oboaművész társaságában. Utóbbi a szimfonikus zenekart tagja, és a január 14-i koncerten szólistaként lép fel. A hangverseny műsorán Wolfgan Amadeus Mozart Varázsfuvolájának nyitánya, Johann Nepomuk Hummel Bevezetés, téma és variációk oboára és zenekarra, F-dúr, op. 102 című és Ludwig van Beethoven IV., B-dúr szimfónia, op. 60. című műve szerepel.

Rendkívüli hangverseny lesz a január 15-én, pénteken 19 órakor  kezdődő, 8 évszak – egy bolygó című hangverseny, melyen Artur Kaganovszkij amerikai hegedűművész és César Álvarez spanyol karmester lép a közönség elé. Kurucz Tibor elmondta, a fellépést még októberben szervezték meg erre a hétre, azonban a pandémia mellett most a költségvetés hiánya is nehezíti helyzetüket. Mikor a fellépők megtudták, hogy a szükséges pénzalapok hiányoznak, mindketten ingyen vállalták a pénteki fellépést. A két meghívott egyébként a kultúra fontos szerepéről is beszélt a jelenlegi, mindenki számára nehéz időszakban.

A koncert zenei szempontból is rendhagyó, mivel Antonia Vivaldi Négy évszak és Astor Piazzolla Négy évszak Buenos Airesben című szerzeményei csendülnek fel, úgymond váltásban. A koncert így Vivaldi szerzeményének Tavasz tételével kezdődik, és a Piazzola féle Tavasszal ér majd véget. A január 15-i hangversennyel egyébként Piazzola születésének századik évfordulója előtt is tisztelegnek a nagyváradi filharmonikusok.