https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=3148
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta
Rovat: Közélet
2021.01.11

Négy év előtanulmány a polgármesterséghez

Interjú DEMIÁN ZSOLTTAL, Margitta város alpolgármesterével

Több évtizede érvényben lévő íratlan szabály volt Margittán, hogy román polgármester mellett az alpolgármester magyar legyen, és fordítva. Ez a szokásjog évtizedeken át érvényesült, jól működött, és békesség volt a városban az etnikumok között. Mondhatjuk, hogy ilyen szempontból Margitta a béke szigete volt.

Tavaly kissé nyögvenyelősebben alakultak a dolgok, de végül érvényesült az íratlan szabály, és Marcel Emil Sas Adăscăliţii polgármester mellett Demián Zsolt lett a város alpolgármestere. Ezt kívánta meg a józan ész, és emellett szólnak az aktív és rátermett fiatalember képességei is. Új feladatairól, terveiről faggattam az alpolgármestert.

– Nem titok, hogy a polgármester mást szeretett volna az alpolgármesteri székben látni, a tanácsosok zöme azonban másképp szavazott. Ezek után milyen a viszony kettőjük között? Tudnak-e majd együtt dolgozni a város érdekében?

– Úgy gondolom, hogy munkakapcsolatunkat a kölcsönös tiszteletre kell alapoznunk. Az első munkanapom tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy ez ilyen formában működni fog. A hivatal munkatársaival is a kölcsönös tiszteletre fogok törekedni. A céljaink ugyanis közösek, mindannyiunk közös feladata városunk fejlesztése. Ha e tekintetben közös nevezőre tudunk jutni, akkor már a kisebb vitatott pontokat – ha lesznek ilyenek – biztosan át tudjuk majd hidalni. Közös feladatunk, hogy azt a 25 millió euró értékű fejlesztési csomagot, amelyre már szerződések vannak aláírva, minél hamarabb a versenytárgyalási szakaszba juttassuk, és minél előbb megvalósuljon. Ezek az előző mandátum megvalósításai, melyet illik megköszönni Pocsaly Zoltán korábbi polgármesternek és csapatának, valamint Ioan Lazăr alpolgármesternek. Ezeknek a projekteknek a kivitelezését fogjuk sürgetni és felügyelni, továbbá lecsapunk minden új pályázati lehetőségre. Ha mindketten a város fejlesztését tekintjük elsőrendű feladatnak, akkor csakis jó munkaviszony lehet majd közöttünk. Én nyitott vagyok a jó viszonyra, és remélem, kedvező választ kapok.

– A polgármesternek kell kijelölnie az elvégzendő feladatokat az alpolgármester számára. Megtörtént ez már?

– Egyelőre konkrétumok nem hangzottak el. Általános dolgokról és a városházán esedékes javításokról beszélgettünk. Azt mondta, hogy a feladatok leosztása időközben ki fog alakulni. Tulajdonképpen ő is új még ebben a munkakörben. Elvégzendő munka sok van a városban, csak meg kell keresni. Én most ezt a taktikát követem. Először igyekszünk eltüntetni az illegális szemétlerakó helyeket a város határában. A napokban feltérképeztük ezeket, és több mint 20 utánfutónyi hulladékot elszállíttattunk. A munka nem áll meg, megtisztítjuk a környezetet. Ezúton is megkérek mindenkit, hogy tartsuk tisztán a természetet, illetve ha bárkit illegális szemétlerakáson kapnak, értesítsék a rendőrséget. Fékezzük meg a környezetrombolást egy tisztább jövő érdekében! Készítettem egy kétnyelvű Facebook-oldalt Echipa lui Demián Zsolt és csapata néven, itt rendszeresen beszámolok a lakosságnak az elvégzett munkáról, valamint a tanácsülések javaslatairól, határozatairól. Fontosnak tartom ugyanis a választók folyamatos tájékoztatását. Ezen az oldalon közölhetik a javaslataikat, megjegyzéseiket is.

– Segíti-e az új munkakörének ellátását az, hogy nyolc éven át polgármesteri tanácsadó volt?

– Egyértelműen igen. Sokat tanultam a két mandátum alatt. Ismerem valamennyi iroda működését, ismerem az embereket, szokásaikat, teherbírásukat és elvárásaikat. Sokukkal baráti viszonyban vagyok. Úgy gondolom, sokkal jobban megértem majd magamat velük, mint egy olyan, aki „kívülről” jött volna. Az alpolgármesteri betanulási, illetve beszokási idő szerintem nálam rövidebb lesz, hiszen ismert terepen járok.

– Az alpolgármesteri tisztség is vezetői státus. Ebben segíti-e önt az, hogy sokáig vezető funkcióban volt civil szervezetben, és nagyon sok nagy tömegrendezvényt szervezett, illetve az, hogy most is vezető tisztségben van az RMDSZ-ben?

– Biztos vagyok benne, hogy ezeket a tapasztalatokat is hasznosítani tudom majd. Alpolgármesterként is kell majd irányító és szervező munkát végeznem, s úgy érzem, ebben van elegendő tapasztalatom.

– Talán kissé korai, mégis megkérdezem: vannak-e konkrét tervei, amelyeket alpolgármesterként meg akar valósítani?

– Megfogalmazódott bennem néhány terv. Az egyik materiális, ez a fejlesztési csomagok megvalósítására és felügyeletére vonatkozik. A másik pedig a 30 éves jó román–magyar kapcsolat megtartása, ápolása, elmélyítése. Örvendetes, hogy az elmúlt évtizedekben városunkban nem volt etnikai konfliktus. Békében, kölcsönös tiszteletben éltünk egymás mellett, és azon fogok dolgozni, hogy továbbra is így legyen.

– Ebben a mandátumban az RMDSZ a második vonalból dolgozik a város érdekében. A következő mandátumban megpróbálnak-e újra az első vonalba kerülni? Tekinthetünk-e úgy a mostani mandátumára, mint a polgármesterségre való felkészülésre?

– Egyértelműen igen. Nem mondtunk le arról, hogy magyar polgármestere legyen Margittának. Talán ez a négy év jó lesz előtanulmánynak. Úgy gondolom, 2024-ben jó esélyünk lesz arra, hogy visszafoglaljuk a polgármesteri széket. Ha ennek a tisztségnek az elnyerésére az RMDSZ engem kér fel, akkor tisztelettel és köszönettel elfogadom, és megmérettetem magam. Előtte viszont jól kell szerepelnünk a parlamenti választáson. Csak akkor tudunk eredményeket felmutatni, ha helyi, megyei és országos szinten is ott vannak az embereink.

– Úgy tudom, a közérdeket helyezte a családi élet elé, feleségét ugyanis Nyíregyházához köti a hivatása, önt Margittához. Tartható ez a helyzet hosszú távon?

– Ezt az áldozatot meg kellett hoznom szülővárosomért. Mivel feleségem margittai születésű, van annyira lokálpatrióta, hogy ezt megérti. Ő maga is arra biztatott, hogy vállaljam el ezt a tisztséget. Ő Marosvásárhelyen végezte el az orvosi egyetemet, és most Nyíregyházán végzi a rezidensképzést. Még egy év van hátra, és akkor belgyógyász szakorvos lesz. Szerencsére a feleségem nagyon belátó, és nagy a tűrőképessége. Ezt az évet már kibírjuk valahogy, és utána hazajön Margittára.

– Mit üzen az olvasóknak?

– Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a támogatását, együttérzését. Ezúton is köszönöm a több ezer gratulációt. Örömet jelent, de felelősséget is, hiszen rá kell szolgálnom a bizalmukra. Ígérem, a legjobb tudásom szerint fogom szolgálni városunk lakosságát etnikai, vallási, nemi, politikai hovatartozásuktól függetlenül.