Barangolás az álarcosok világában

A barlangok falán felfedezett kőkori sziklafestmények azt bizonyítják, hogy álarcok már 30 000 évvel ezelőtt is készültek. A kőkorszak vadászai magukat állatok fejével, bőrével álcázva lestek zsákmányukra, de fontos szerepük volt az álarcoknak a vadászatokat megelőző vagy azokat követő szertartásokban is. Őseink hite szerint segítettek megnyerni az istenek jóindulatát és elűzni a gonosz szellemeket.

Évezredeken keresztül szolgálták az álarcok a gonosz előli elrejtőzést, gondok, bajok, ártó szellemek elriasztását. Régi indián krónikák bizonyítják, hogy Amerika őslakóinak életében is fontos szerep jutott az álarcos örömünnepeknek és rituális táncoknak. A „hamis arcok” ábrázolhattak isteneket, gonosz démonokat, állatokat, halott ősök szellemét, vagy jelképezhettek természeti erőket: szelet, felhőt, esőt.

Készültek álarcok fából, fakéregből, szövetből, kukoricacsuhéból, tökből, elefántcsontból, sőt festett vagy ékkövekkel díszített emberi koponyából is.

Mindennapok álarcai

Álarcok rejtették a kíváncsi szemek elől a középkor cselszövőit és szerelmeseit, akik inkognitóban akartak maradni. Angliában VIII. Henrik tiltotta be a maszkok viselését.

Álarc tette felismerhetetlenné a betyárokat, rablókat, útonállókat és a hóhérokat. Napjainkban néhány mohamedán országban fátyol rejti az utcára kilépő nőket a kíváncsi tekintetek elől.

Fontos szerepük volt az álarcoknak a varázsigék, ráolvasások, a rituális táncok mellett a sámánok, varázslók gyógyító munkájában is. Egyes afrikai országokban még a múlt században is álarcot viseltek a törvényhozók, akiknek döntéseit tiszteletben tartották, hiszen általuk törvény fölötti erővel bíró maszkok ítélkeztek.

Védelem – hitbeli és fizikai

Elődeink hite szerint a súlyos betegségeket démonok okozták, és a gyógyulás feltétele ezek kiűzése volt a betegek testéből. Ékszerként, amulettként is viseltek eleink apró, művészien megformált, festett maszkokat, amelyek hitük szerint megóvták őket a gonosz szellemektől.

Járványok idején még védtek is a fertőzésektől az eredetileg a démonok elriasztását célzó maszkok. Ezek utódaiként születtek meg a XIX. század közepén napjaink sebészeinek orvost és beteget egyaránt védő maszkjai. Védték viselőiket a középkor harcosainak vasálarcai, a világháborúk katonáinak gázálarcai, és viselnek védőmaszkot a sportolók: vívók, baseballjátékosok, jégkorongozók stb. is.

Színházi álarcok

Az évezredek múlásával egyre kevésbé hittek a maszkok varázserejében, fontosságuk azonban nem kisebbedett: átalakultak színházi maszkokká. Először az ókori görög színészek viselték a Dionüszosz isten tiszteletére rendezett ünnepségeken. A színházi álarcok helyét rég átvette a sminkelés, maszkírozás, de ha a darab, a forgatókönyv azt kívánja, a maszkok megjelennek a filmekben, színpadokon. A hagyományos keleti drámákban most is alapkellékek.

Ünnepi álarcok

Hagyományuk van még napjainkban is az álarcosbáloknak, eredetük a régi álarcos kultúrában gyökerezik. A tavasz ébredését, a tél halálát ünneplő ősi pogány szertartások emlékét őrzik a húshagyókedd előtti, a farsang farkának nevezett utolsó napok fergeteges ünnepei, a karneválok. Nevük az elkövetkező böjti napokra utal, a latin carnem levare felszólítás jelentése: húst elhagyni.

A farsang ókori elődei a római Bacchus és Szaturnusz istenek tiszteletére rendezett ünnepségek voltak, és a hagyományt a latin népek őrzik a legelevenebben. Velence, Nápoly, Nizza, Madrid, Párizs, Rio de Janeiro karneváljai a leghíresebbek.

Ártalmak elűzése

Svájc néhány falujában ma is elevenen él a szelleműzés hagyománya. Észak-Amerika leglátványosabb, álarcosokat is felvonultató ünnepe, a Halloween, alig több mint másfél századra tekint vissza. Mindenszentek előestéjét először az ősi hagyományokat őrző ír bevándorlók ünnepelték meg 1840-ben. Az ókori kelták október 31-én ünnepelték az újesztendő napját, s úgy tartották, hogy a halottak lelke ezen a napon visszatér új testet keresni, új életet kezdeni. Az ijesztő jelmezek, álarcok, tűzijátékok s a zajos felvonulások célja a holtak szellemének elijesztése volt.

Gyakran emelik az álarcok az afrikai és óceániai törzsbeli ifjak felnőtté avatási szertartásainak fényét. A fiúknak félelmetes maszkokban különböző próbákat kell kiállniuk.

A mohácsi vészre emlékeztet a magyarországi farsangi busójárás. A hagyomány szerint a báránybőrből és fából készített, ijesztőre festett busó álarcokkal Mohácson és környékén 1526-után az elbujdosottak próbálták megfélemlíteni, elűzni a földjeiket bitorló törököket. A lengyelek hasonló népszokása a tatárok ijesztgetését eleveníti fel.

Maszkok a képzőművészetben

Az álarcokat, maszkokat az ember legősibb művészi alkotásainak tekinthetjük, alkotóikat pedig az első képzőművészeknek. Az élő személyekről vagy halottakról készített gipsz‑ vagy viaszmaszk az arcvonások megörökítésének népszerű módja volt a középkortól a fényképezés feltalálásáig. Ilyen maszkoknak köszönhetően ismerjük Napóleon, Washington, Lincoln vagy Beethoven élethű arcvonásait.

Ma kényszerűségből hordunk maszkot, amely részben eltakarja arcunkat, de előtérbe kerül a lélek tükre, az emberi szem. Fontos, hogy ezekben a nehéz időkben őrizzük meg emberi arcunkat.

Forrás: Régi dokumentumok

V. Szilágyi István