https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2867
Szerző:
Település: Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Hegyközújlak
Rovat: Faluról falura
2020.08.30

Otthonossá tenni a települést

Ebben az önkormányzati ciklusban rendre új járdákat öntöttek, és ahol szükséges volt, javítottak Hegyközpályi községben.

A helyi önkormányzat az utóbbi négy évben több kilométer járdát alakított ki Hegyközpályiban, Hegyközújlakon, valamint Hegyközszáldobágyon. A tervek szerint több szakaszon tovább folytatnák majd a járdák öntését Újlakon és Száldobágyon is. Az ilyen jellegű munkálatok eddig rendszeresek voltak a községben, 2016–2020 között minden évben építettek járdákat. A Bihar Megyei Tanács magyar vezetőségének köszönhetően több évben is kaptak pénz a járdák korszerűsítésére.

Fodor Zsuzsanna nyugdíjas fontos dolognak tartja, hogy jó gazda módjára az önkormányzat járdákat épít, hisz azok sok helyen elkoptak, esedékes volt a korszerűsítésük. Ma már nem kell az embereknek bukdácsolniuk, s a járdák kinézete is jóval egységesebb, ez így helyénvaló, ugyanis már a XXI. században élünk.

Fodor Zsuzsanna minden olyan munkálatnak, beruházásnak örül, mely szebbé, élhetőbbé teszi a községet. Ő nem beszél a levegőbe, hisz többedmagával önkéntesként rendszeresen részt vesz a Hegyközpályi központjában lévő szoborpark rendben tartásában.

Készült Hegyközpályi Község Polgármesteri Hivatala megbízásából