https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2840
Szerző:
Település: Jákóhodos
Rovat: Faluról falura
2020.08.29

Felújították a Berettyó-hidat

Idén tavasszal sikerült rendbe tenni a Berettyó-hidat, amit tizenhat évvel ezelőtt építettek Jákóhodosnál. Kicserélték a gerendákat és az elavult padlózatot is.

Szilágyi Sándor nyugdíjastól megtudtuk, ő 16 évvel ezelőtt is részt vett az akkori Berettyó-híd építésénél, s a mostani felújítási munkálataiban is. Mindkét esetben önkéntesként dolgozott. Örömmel újságolta, hogy járhatóvá tették a Berettyó-hidat, idén tavasszal a fagerendák helyett vasat használtak, s új padlózatot helyeztek el. A Szalárdi Polgármesteri Hivatal biztosította az anyagokat, s támogatta a korszerűsítést.

Ez a beruházás az egész falu hasznára válik, nemcsak azoknak, akik arra járnak, hanem azoknak is, akiknek a Berettyón túl van földjük, s nem kell kerülniük.

Járhatóvá, biztonságossá tették

Szilágyi Sándor kifejtette, hogy 16 éve építették a Berettyó-hidat, ugyanis addig valami tákolmány vitt keresztül a folyón, s ezért mindig Szalárdnál kellett körbemenni az utánfutókkal, traktorokkal, hogy a terményt elszállítsák a földekről. Akkor elhatározták, hogy összefognak, s hidat vernek. Szilágyi Sándor akkor több mint 70 napot dolgozott ott, készítette a vasmunkákat, meg sok minden mást.

Azóta ez a híd igencsak elhasználódott, ezért szükség volt a korszerűsítésére. 2020 márciusában vasra cserélték ki a híd két oldalán lévő fagerendákat, új padlózatot tettek rá. Most vagy húsz önkéntes vett részt a munkálatokban, jelen volt és segített a polgármester és az alpolgármester is.

Járhatóvá, biztonságossá tették az építményt, öt darab 11 méteres vasgerendát helyeztek el, akár egy tankot is elbír a felújított híd. Így a munkagépekkel nem kell kerülőutat tenni Szalárd felé, s nyugodtan lehet használni a hidat.

Az összetartás ereje

Szilágyi Sándor szerint a híd korszerűsítése is jó példája annak, hogy, ahol csak lehet, a helyiek összefognak. Ilyen önkéntes munka, közösségi tevékenység zajlik a falunapok, nótaestek és a különféle események szervezésénél is, amikor közösen munkálkodik Hodos apraja-nagyja.

Készült a Szalárdi Polgármesteri Hivatal megbízásából