https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2783
Szerző:
Település: Biharfélegyháza
Rovat: Közélet
2020.08.24

Visszatartó hatású a kamerák jelenléte

Nemrégiben térfigyelő kamerákat szereltek fel Félegyháza utcáiba, erről Víg Enikő helyi bolttulajdonost kérdeztük.

Ami a település közbiztonságát illeti, nincsenek különösebb gondok, azonban megestek kisebb-nagyobb lopások a közelmúltban. Víg Enikőék a polgármesteri hivatal közvetlen szomszédságában lévő boltot vezetik, és volt már rá példa, hogy az üzlet elől biciklit loptak. Nem mondhatja, hogy a környékre jellemzők lennének a lopások, sokszor a vevők maguk felejtik kerékpárjukat az üzlet előtt. Ilyenkor Enikőék beviszik és megvárják, míg érte jön a tulajdonosa. Viszont nyugalommal tölti el, hogy az egyik kamera pontosan a bolttal szemben van felszerelve, így a riasztóberendezés mellett méginkább védve vannak. Mint mondja, a kamerák visszatartó erőt jelentenek az esetleges tolvajok számára: „Ha, ne adj’ isten, eltűnne egy bicikli, mikor kint felejti valaki, vagy eltűnne, mire kijön a vevő, az mégiscsak jó, hogy azonnal vissza tudjuk nézni a felvételt.”

Szerencsésnek mondja magát, hiszen a házuk útkereszteződésben áll, így ott is van egy kamera. Tudomása szerint a már meglévő kamerák mellé szereltek fel újakat is, és ezek folyamatos karbantartás alatt állnak. Volt már rá példa, hogy a rendőrség felhasználta a rögzített videóanyagot és ennek segítségével találták meg a tettest, tetteseket. A lakosság túlnyomó többsége pozitív újításnak tartja a huszonhárom térfigyelő kamera felszerelését, mert könnyebb megelőzni a bajt, mint utólag orvosolni, és a kamerák jelenléte sok esetben megakadályozhatja az esetleges lopásokat, egyéb bűncselekményeket. Fontos az is, hogy ha szükséges, az idegenek belépését is figyelemmel kísérhetik, hiszen a videófelvételeken a főutak forgalma, az autók rendszáma is jól kivehető.

Készült a Biharfélegyházi Polgármesteri Hivatal megbízásából