https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2753
Szerző:
Település: Hegyközcsatár
Rovat: Közélet
2020.08.21

Járdaprogram, ároktakarítás

Az utóbbi években elkezdődött járdaprogramot az idén is folytatták Hegyközcsatárban, tavaly és az idén is egyaránt 500 méter új járdára futotta a költségvetésből.

A polgármester elmondása szerint a több évtizede épített járdák elkoptak, elavultak, széttörtek, ezért ha csak kis lépésekkel is, de folytatni kell, hiszen a kisgyermekes anyukák gyerekkocsikkal, idősek, betegek, mindannyian a köves, sáros úttesten nehezebben közlekedünk.

„Remélhetőleg az elkövetkező években pályázatokkal sikeresebb lesz a járdaprogram, hiszen minden településen szükség van járdafejlesztésre és nagyobb összeget tudunk fordítani erre. A munkatársaimmal felmértük a hiányosságokat, a járdák állapotát, ezeket elemeztük és a legrosszabb állapotúakkal kezdve folytatjuk a felújításokat, hiszen a járdaprogram célja a biztonságos gyalogos közlekedési feltételek megteremtése” – mondta Bónisz Sándor polgármester.

Ott, ahol elkészültek a járdák, a lakók örülnek, hogy a környezet megszépült, de örvendenek az arra járók is, hiszen korábban az úttesten voltak kénytelek közlekedni nem éppen biztonságos körülmények között.

Nagytakarítási kampány is volt Hegyközcsatár község területén az elmúlt időszakban, amelyet a helyi önkormányzat ároktakarítással kezdett. Vannak olyan utcák Hegyközcsatár község területén, ahol az esővizet elvezető árkokat ellepte az iszap és a törmelék, ezért a domboldalakról lezúduló víz kénytelen átlépni az árkok medreit és az utakon tovább folyni a völgy felé, feláztatva a köves utakat, kátyúkat, iszapszigeteket hozva létre a gyalogosok és járművezetők nagy bosszúságára.     

Az utak karbantartása sok pénzt igényel, ezt tudják az elöljárók is, ezért arra az elhatározásra jutottak, hogy apránként takarítják ki a települések árkait. A kátyúkba követ hordatnak, ezt követően pedig mindenki köteles a saját portája előtt karbantartani az árkot és annak partoldalát.

A polgármester azt is elmondta, ezek a munkálatok lassan haladnak, mert a szükséges alap hiányzik a költségvetésből.

Készült a Hegyközcsatári Polgármesteri Hivatal megbízásából