Az „egy” megmaradásáért szolgáló lelkipásztor

Aki Szűcs Zoltán tiszteletes úrhoz akar beköszönni, vagy bármilyen problémával felkeresni a lelki embert, nem kell csengőt nyomogatnia, vagy dörömbölnie a kapun, mert az nincs. Az utcáról egyből a gyönyörűen gondozott, virágokkal teli kertbe lépünk. Szeretnék a látottakhoz egy frappáns bibliai idézetet csatolni, de csupán egy közmondás jut az eszembe: aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet.

Miután végiggyönyörködjük a kertet, a tágas teraszon szürcsölgetjük a kávét, a nagy melegben életelixírként ható pincehűsből hozott ásványvizet kortyolunk mellé, aztán a kert gyümölcseiből is ízlelgetünk. Kollégám már noszogat, hogy menni kellene, még sok a teendőnk mára, de egyházfekély-mentesítő gondolatainkat sorra megosztjuk egymással, jó szándéktól vezérelve.

A tiszteletes Szilágysomlyón született, lassacskán negyedszázada cipeli vállán a palást terhét, felelősségét. Felesége, Lenke asszony a margittai kórházban szociális munkásként nyert alkalmazást, két fiúgyermekük van, a 18 esztendős Hunor Kristóf és a nála három évvel fiatalabb Benedek. Apátkeresztúrba nyolc éve került, száznál valamivel több reformátust kell pásztorolnia, miközben Margittán kórházlelkészként is hirdeti a kegyelmet. Mint mondja, fontos szolgálat a betegek istápolása, mert itt sokkal személyesebbé válik a kapcsolat. Az elesett és kiszolgáltatott ember érti meg igazán, hogy élete csupán pillanatlehelet, ilyenkor felértékelődik a kereszten függöttnek a szeretete.

Kevés azon lelkészek száma, akik maroknyi gyülekezetben megmaradnak, de az apátkeresztúriak pásztora nem tervezi, hogy továbbálljon, mert még ha kevesen vannak is, a 99 mellett ők azon „egy”, akiket Jézus sem hagyna magára. Hűha, ugrik be hirtelen, nemrég a Nemzetstratégiai Intézet felvetette, hogy a határon túl szórványban élőket hagyni kell, mert felesleges rájuk energiát pazarolni. Az RMDSZ erre felhorkant, és egyre inkább melléjük állt a szórványban élőknek, hogy megtarthassák identitásukat. Mert minden vonatkozásban fontos annak az egynek a megtartása.

A tiszteletes érdeklődésünkre elmondta, hogy elhanyagolt állapotban találták a parókiát, de kívül-belül évről évre sikerült felújítaniuk, mostanra minden igényt kielégítővé varázsolták. Nagyban hozzájárult mindehhez a hollandiai testvérgyülekezet segítsége, valamint az önkormányzat támogatása. A 19. században épült templom belül fel van újítva, külsejére viszont ráférne a tatarozás. Három évvel ezelőtt az önkormányzat saját költségén kápolnát épített a református temetőben, de a falu mindegyik felekezeti közössége használhatja.

Nem volt még olyan eset, hogy ha bármilyen problémával megkereste Barcui Barna polgármestert, elutasításba ütközött volna. Az elöljáró odafigyel minden felekezetre, függetlenül azok taglétszámától, hitvallásától vagy nemzetiségi hovatartozásától – sorolja a tiszteletes. Miközben mindezeket mondja, egyenesen a szemembe néz, ezzel is nyomatékosítva, hogy őszinte szavakat szól. Aztán a biztonság kedvéért még meg is toldja, hogy mindez való és igaz.

Amint elköszönünk vendéglátónktól, már igyekszik is a szilvásba összeszedni a cefrének valót. Szatmár megyében élő apósa majd kifőzi a pálinkának valót. Mert bizony jó az mértékkel fogyasztva, egyedül hinni érdemes mértéktelenül.

Készült a Vedresábrányi Polgármesteri Hivatal megbízásából