https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2712
Szerző:
Település: Alsólugas, Örvénd
Rovat: Közélet
2020.08.17

Turisztikai központ épül

A Sebes-Körös völgyének nagy a gazdasági és turisztikai potenciálja. Ezért gondolta azt az Alsólugasi Polgármesteri Hivatal, hogy egy turisztikai központot hoz létre.

Örvénd mellett egy jelentős gyűjtőtó található Mezőtelegden, mely hét kilométer hosszú és nyolcszáz méter széles. Ezt turisztikai szempontból is ki lehet aknázni azáltal, hogy Nagyváradról sokan jönnek ide horgászni.

Ezért gondolta azt az Alsólugasi Polgármesteri Hivatal, hogy egy turisztikai központot hoz létre, ami egyrészt bemutatja a környék, illetve a Sebes-Körös völgyének biológiai sokszínűségét, másfelől pedig lehetőséget biztosít a turistáknak arra, hogy igénybe vegyék a központ szolgáltatásait. Ez egyelőre egy fejlesztés alatt álló projekt, melyet a RO-HU program keretében közösen valósít meg Alsólugas és Komádi önkormányzata azzal a céllal, hogy hasznosítsa a Sebes-Körös völgyét, és bevonja a turizmusba. Sajnos eddig a lehetőség nem volt eléggé kihasználva, a turisztikai központ létrehozásával azonban remény van arra, hogy a helyzet megváltozik.

Fontos szempont nyilván a környezetvédelem is. Mi, akik itt élünk, és maradni akarunk, élhető környezetet kell létrehozzunk. Vigyáznunk kell a talajvizeinkre, erdeinkre és legelőinkre annak érdekében, hogy a gyermekeink és az unokáink is a szülőföldjükön képzeljék el a jövőjüket – hangsúlyozta Grim András, a Pro Sebes-Körös-völgye Egyesület elnöke.

 Készült az Alsólugasi Polgármesteri Hivatal megbízásából