https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2701
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Szentjobb
Rovat: Faluról falura, Kultúra
2020.08.17

Múltból merítve mentik a jövőt

2005-ben alakult a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület. A Partiumban addig nem volt hasonló kezdeményezés. Az eltelt másfél évtizedről az egyesület elnökével, Zatykó István huszárőrnaggyal, illetve a csapat másik vezetőjével, Kiss István huszárkapitánnyal beszélgettünk.

Megalakulásuk óta három rend ruhát varrattak, ami nem azt jelenti, hogy kopottassá vált volna a viselet. De arra se gondoljon senki, hogy testsúlygyarapodásuk tette indokolttá a mundér lecserélését, hisz ezek edzett legények, „katonák a mában”. Pusztán arról van szó, hogy bár a jelenlegi ruházatuk is átgondolt módon készíttetett, tökéletesíteni akarták a korabeli Vilmos-huszárok öltözetének mintájára. Színét tekintve búzavirágkék mind a nadrág, mind a mente és a díszes-zsinóros atilla is, míg a csákó fekete színű. Visszafelé haladva az időben a második rend uniformisuk színkombinációjával szűkebb pátriánkra, Bihar megyére akartak utalni, ugyanis a Vilmos-huszárok vidékünkön is állomásoztak. Ezért a búzavirágszínű felsőhöz piros nadrágot varrattak.

Az elsőt a legbüszkébben

A legelső huszárruhájukra, bár talán azt viselték a legbüszkébben, csak mosolyogva emlékezik vissza Kiss István hagyományőrző huszárkapitány, mint mondja, az még nagyon kezdetleges volt. A második ruházatukra pályázat útján teremtették elő a pénzt, míg a Vilmos-huszárok viseletét megidéző öltözetüket önerőből finanszírozták, illetve finanszírozzák. Sok időt igénylő munka ezeknek a ruházatoknak az elkészítése, folyamatosan dolgozik rajta Benedek Tamás bihardiószegi szabómester. Eddig öt rend uniformis készült el belőle. A kellékek többi részét, csákót, kardot, Budapesten vásárolták meg. Egy teljes huszárfelszerelés beszerzése 2000 euróra is rúghat. Csak szemléltetésként, a kardok darabja 60 ezer forintot kóstált, a csákó ennél mindössze 10 ezer forinttal olcsóbb. Mivel a ruházathoz való méterárut egyszerre vásárolták meg, így olcsóbban jutottak hozzá, ami némiképp mérsékelte a végösszeg nagyságát – sorolja az anyagi szempontokat Zatykó István elnök, huszárőrnagy.

Lómozgató portya

Szentjobbon vannak gyalogos és lovas huszárok is. Mivel a lótartás igen költséges, és hozzáértést is igényel, ezért csupán néhányan pattannak nyeregbe a különböző huszáreseményeken.

Az évek során többfelé megfordultak már a szentjobbi hagyományőrzők. Minden év januárjának első szombatján lómozgató téli huszárportyát tartanak. Erdély különböző részeiről és Magyarországról érkeznek résztvevők a nagyszabású eseményre. A gyülekező után a Nyulas-erdő széléről indulnak útnak, ahol megkoszorúzzák a 2007-es Milleniumi Szent Imre Emléktúra alkalmából állított kopjafát. Ez az emléktúra párját ritkító esemény volt, Csíkszentimrétől Hegyközszentimréig lóháton tették meg a valamivel több mint 400 kilométeres utat. Az egy hónapig tartó portya során, ahol megszálltak, mindenütt szeretettel fogadták őket, jó volt látniuk, hogy jó magyarnak lenni.

Kiss István egyetértően bólogat a Zatykó István által mondottakra.

Őszi Hadjárat a székelyeknél

Visszatérve a januári szentjobbi lómozgatóra, a koszorúzást követően több települést átölelő portyára indulnak a lovasok, nyomukban szekereken követik őket a többiek. Délutánra lovak és lovasok egyaránt jól kifáradnak, nem csoda, hogy jólesik az addigra elkészült ebéd. A lovakat rendszerint szénával teli jászlak elé kötik, a hagyományőrzők pedig „huszárokosító” előadáson, szakmai megbeszélésen vesznek részt – világosít fel Kiss István. Nagyon jó viszonyt ápolnak székelyföldi társaikkal, a szenjobbiakat is minden alkalommal meghívják Szentegyházára az ottani Őszi Hadjáratra, valamint a Szovátán és Székelyudvarhelyen zajló hagyományőrző rendezvényekre. A Debreceni Virágkarnevál lovas felvezetőiként is parádéztak már, Nagyváradon és Szatmárnémetiben rendszeres „kellékei” nemzeti ünnepeinknek. Ezek csupán a jelentősebb megnyilvánulások, a környező településekről gyakorta érkeznek felkérések egyházi, falunapi értékmentő eseményekre.