https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2657
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Érbogyoszló
Rovat: Közélet
2020.08.12

Modern eszközökkel könnyítik az irodai munkát

Aki a néhány évtizeddel ezelőtti múltat jól ismeri, az tudja helyesen értékelni a jelent. Ágoston Irénke 26 évvel ezelőtt kezdte bogyoszlói önkormányzati könyvelőként a pályafutását.

Azt, hogy mikor vett plajbászt először a kezébe, illetve készítette el az első könyvelői kimutatást, nem tudom, viszont az érbogyoszlói önkormányzat bérezési listájára több mint negyedszázaddal ezelőtt került fel a neve. Ma már Ágoston Irénke is mosolyog azokon az időkön, amikor akkortájt a kezdetlegesnek tűnő sziszifuszi munkát végezte. A ceruza és a radír fontos könyvelői kellékek voltak akkoriban. A radír manapság is létezik, csak éppen más formában és másként hívják: „ő” a delete.

Csúcseszköz a mechanikus írógép volt, ami nemzetbiztonsági szempontból különösen ellenőrzött masinériának számított. Magánkézben a belbiztonsági szervek engedélyével lehetett csak tartani. Az akkori rezsim tartott az esetleges röpcédulák gyártásától, a rendszer ellen irányuló akcióktól.

Aztán jóval a rendszerváltást követően, 2006-ban az önkormányzatnál is megjelent a legelső számítógép. Internethasználatról szó sem lehetett még akkoriban, a könyvelési adatokat a ma már divatjamúlt flopikon tárolták – emlékszik vissza Irénke.

Jelenleg minden technikai felszerelés adott a jó és precíz munkavégzéshez, csak akarat kell hozzá – állapítja meg a tapasztalt könyvelőnő. Nagy örömére azt is megérhette, hogy a gyengébb kapacitású számítógépeket könnyen kezelhető laptopokra cserélték. Ezzel egy időben az irodai bútorok egy részét is kiselejtezték. Az irodai eszközök lecserélése folyamatosan történt, 2016-tól kezdődően asztalokat, iratok tárolására szekrényeket vásároltak, valamint laptopokat. Az ezirányú önkormányzati fejlesztések az elmúlt évben fejeződtek be. Önerőből finanszírozták az összesen 70 ezer lej értékű beruházást.

Mindemellett a magyarországi testvértelepülésükkel, Fülöppel az elmúlt évben egy közös pályázat keretében kulturális rendezvényeket, sportvetélkedőket tartottak. A 68 ezer eurós pályázati összegből eszközbeszerzésre is nyílt lehetőség. Ebből vásároltak többek között egy mobil színpadot, egy laptopot, egy irodai nyomtatót és egy projektort.

Készült az Érbogyoszlói Polgármesteri Hivatal megbízásából