https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2610
Szerző:
Település: Érsemjén
Rovat: Kultúra, Faluról falura
2020.08.07

Tizenöt év néptánc, tizenöt év öröm

Az Ezüstperje néptánccsoportnak a Csoóri Sándor Alapból megvalósított projektjei kapcsán beszélgettünk Ványi Zsanett néptáncossal.

Az Érsemjén önkormányzata által alapított és azóta is működtetett Ezüstperje Néptánccsoport az idén ünnepelte alapításának 15. évfordulóját. Te zsenge kislány korod óta tagja vagy az együttesnek. Mit jelent számodra, számotokra ez a tánccsoport?

Ahogy elkezdtünk táncolni, sok hozzám hasonló korú fiatallal ismerkedhettem meg, és a barátságok nagyon hamar kialakultak. A néptánc mindannyiunkat kiszakít a hétköznapokból, az élet megszokott ritmusából. Akár azt is mondhatom, hogy ez a tánccsoport számomra olyan, mintha egy második családom lenne. Hozzászoktunk, hogy minden péntekünket együtt töltjük, amit annyira megszoktunk, hogy mostanában, hogy a járvány miatt nem próbálhatunk együtt, már nagyon hiányzik a tánc és a csapat is. Számunkra a néptánc nem csak egy hobbi, hanem az életünk egyik alapeleme.

Magyarország kormánya a Csoóri Sándor Alapból az elmúlt két évben jelentős összeggel támogatta méltán ismert és elismert csapatotokat. Hogyan hatott az együttes életére ez a támogatás?

A pályázatból több kiránduláson is részt tudtunk venni, ezek egy része csapatösszerázó jellegű volt. Ezek segítettek, hogy még jobban megismerhessük egymást, így ha lehet, még szorosabb lett a kapcsolat a csapat tagjai között, a barátságok tovább mélyülhettek. Számunkra nincs olyan közös kirándulás, ami rossz lenne, az önkormányzat révén már korábban is sok helyre eljutottunk.

Egy néptánctáborban is részt tudtunk venni, itt egy hétig minden nap két próbánk volt, ami nem csak a táncismereteinket fejlesztette, de az állóképességünk is sokat javult. De ezen kívül, szintén a Csoóri projektből sikerült új viseleteket is vásárolnunk, ezeknek mindig nagyon örülünk. Sokat jelentett számunkra, hogy megtarthattuk az együttes szülinapi rendezvényét is, ezen más együttesek is részt vettek, nem csak mint vendégek, hanem fellépőkként is.

Az új táncok tanulása mindig élmény, a projekt idején tanultak pedig nekem személy szerint az új kedvenceim lettek. Az oktatásokat mindvégig nagyon élveztük, örülünk, ha nem a megszokott próbákon vehetünk részt, de valami újat is tanulhatunk. Az új ruhákban pedig jobban érezzük magunkat, már várjuk az alkalmakat, amikor végre ismét felvehetjük őket. A korábban az önkormányzat által varratott viseleteken kívül mára már több ruhánk van. A szülinapon mindenki kiválaszthatta, miben szeretne táncolni. Igaz, a ruhák felelősséget is jelentenek, mi magunk gondozzuk, tartjuk rendben.

Mi volt a leghasznosabb számotokra, táncosok számára ezekből a projektekből?

Számomra az egyik oktatás volt a legérdekesebb, amelyik alkalmával a román kalotaszegi táncot sajátíthattuk el. Igaz, ez egy nagyon nehéz tánc, de számomra nagy élményt jelentett.

Hogyan látod, mi segíthetné a jövőben az együttes fejlődését?

Ami által még tudnánk fejlődni, az egy csapatépítő tábor lenne, természetesen oktatással egybekötve. Az ilyen táborokban mindenki mástól el vagyunk zárva, így semmi egyéb nem tereli el a figyelmünket. A legjobb az lenne, ha egy ilyen alkalomra hiánytalanul el tudna jönni a teljes csapat.

Készült az Érsemjéni Polgármesteri Hivatal megbízásából