https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=255
Szerző:
Település: Bors
Rovat: Közélet
2018.05.25

A Fidesz megköszönte az RMDSZ munkáját

Az elmúlt időszak kihívásait és a magyarországi országgyűlési választásokat elemezték a nemrégiben Borson megtartott Bihar Megyei Önkormányzati Konferencián. A választott települési és megyei önkormányzati elöljárók, törvényhozók mellett Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője is részt vett a tanácskozáson.

Bátori Géza, Bors község polgármestere házigazdaként köszöntötte a megyei önkormányzati konferencián megjelent RMDSZ-es polgármestereket, alpolgármestereket és helyi tanácsosokat, megyei vezetőket, parlamenti képviselőket, illetve a magyar kormánypárt reprezentánsát, Kósa Lajos országgyűlési képviselőt, volt minisztert, Debrecen előző polgármesterét. Az elöljáró kiemelte annak a fontosságát, hogy az ilyen találkozókon számos problémát megbeszélhetnek a résztvevők, és a tapasztalatcserének köszönhetően megoldást is találhatnak. A polgármesteri hivatalokat érintő általános kérdések megvitatásán túl ugyancsak fontos a személyes kapcsolattartás, melynek eredményeként új ötletek, pályázatok és projektek születnek.

Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke a helyi önkormányzatokra általánosan érvényes törvényi változásokra és az ezekből fakadó kötelezettségekre hívta fel a figyelmet. Kiemelte: „Mindannyiunk közös érdeke, a polgármestereké és az embereké is, hogy a dolgaink a lehető legjobb irányba és ütemben haladjanak. Ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy megfeleljünk a törvényi előírásoknak, és a munka ne lassuljon, ne álljon le, mert mi azért vállaltuk ezt a szolgálatot, hogy a Bihar megyei magyarság és a településünk összes lakója számára egyre élhetőbb környezetet alakítsunk ki, hogy megteremtsük a lehetőségét annak, hogy közösségünk tagjai megtalálják számításaikat szülőföldjükön, és jól érezzék magukat településeiket. Ezért még nagyon sok munka vár ránk, de mi erre vállalkoztunk, és látszik, hogy ott, ahol ezt a célt komolyan veszik és követik, máris megvannak az első eredmények”.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzati csapat sikeresen pályázott több EU-s és országos finanszírozásra, most arra kell figyelni, hogy a kivitelezések jó ütemben és minőségben zajlódjanak le. Ugyanakkor jelezte, hogy a szükséges közbeszerzési eljárások egyszerűsítésére vonatkozó RMDSZ-es javaslatok jó részét elfogadták, és úgy néz ki, a kormányzat átveszi ezeket sürgősségi kormányrendeletbe. Fontosnak nevezte azt a munkát, amit Cseke Attila végez a közigazgatási törvénykönyv átalakításával foglalkozó bizottságban, hisz úgy tűnik, egyedül csak nekünk fontos Romániában a központosítás lebontása. „Ha lesz decentralizáció, az nagy részben nekünk lesz köszönhető, mint ahogy csak a mi minisztereink adtak át hatásköröket az önkormányzatoknak. Ebben a megyei elnök, Cseke Attila jó példa, hisz ő vitte végig az egészségügy decentralizációját, hitelesen tud tehát erről beszélni kollégáinak a szakbizottságban” – mondta Szabó Ödön.

Kósa Lajos, akit az április 8-ai magyarországi választások után a Fidesz elnöksége megválasztott a 2019-es önkormányzati választási kampány országos kampányfőnökének, az idén tavasszal lezajlott országgyűlési választást értékelte, és megköszönte az RMDSZ munkáját és segítségét, amely nagymértékben hozzájárult a magyar kormánypárt sikeréhez és a határon túli szavazók mozgósításához. Kósa Lajos hangsúlyozta, a Fidesz fontosnak tartja, hogy a közjogi értelemben egyesített nemzet, az egyszerűsített honosítási eljárással – és javarészt az RMDSZ segítségével – állampolgárságot szerzett külhoni magyarok részt vehessenek a választásokon, és így is véleményt mondjanak a magyar kormány munkájáról. Amint kiderült, a külhoni magyar közösség tagjai szinte egyhangúlag kiálltak a Fidesz–KDNP mellett, a Bihar megyéből beérkezett és az RMDSZ képviselői révén átjuttatott több mint tízezer szavazat bebizonyította, hogy megvan a létjogosultsága annak a jövőképnek, amit Magyarország kormánya felvázolt, és nemzetpolitikája révén elkezdett gyakorlatba ültetni.

Kósa Lajos megköszönte az RMDSZ Bihar megyei szervezetének és a Szövetség itteni polgármestereinek a munkát, amellyel segítették a szavazás lebonyolítását, a mozgósítást. Kérdésre válaszolva elmondta, a Fidesznek az RMDSZ az erdélyi partnere.