https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2539
Szerző:
Település: Nagyszalonta
Rovat: Életmód
2020.08.03

A gyermekeket komolyan veszik a hajdúvárosban

A nagyszalontai városközpontot elhagyva a Gacsónak ismert kerületbe érkeztünk, ahol KENÉZ RÓBERT helyi vállalkozó történetével ismerkedünk meg egy rendezett térségre vezető kapu alatt. A boltíven a felirat: Aranydió játszótér.

Négy évtizeddel ezelőtt a térség egyik lakója elhatározta, parkosítja a kihasználatlan területet. Diófákkal ültette körbe, és játszóteret rendezett be rajta. A munkába bevonta az iskola kisdiákjait. Kenéz Róbert is ott szorgoskodott, kicsit sajátjának érezte az Aranydió játszóteret. Elteltek az évek, elkoptak a játékok. A vállalkozó felkereste a város vezetőit, s kérte, közös erővel állítsák helyre a szigetet.

A szavakat tettek követték. A teret rendezték – a munkába bevonták a mai kisdiákokat –, a város játszószereket biztosított, parkosította a környéket. Kenéz Róbert elkészítette az egykori kapu mását.

– A megnyitó perceiben nagy örömmel és igazán meghatódva köszönthettem egykori tanító nénimet, aki annak idején maga is kapát ragadott, s együtt dolgozott velünk a játszótér kialakításában. A példa, amit mutatott, a közös munka eredménye és öröme elkísért évtizedeken át… Ezt próbáltam továbbadni a mai fiataloknak, a fiamnak. A gacsói Aranydió játszótér most – mint egykor – a város egyik legszebb tere, melyen kicsik és nagyok jól érezhetik magukat.

A nagyszalontai tervek szerint hamarosan minden kerületben hasonló modern, biztonságos és több korosztály számára is szórakozást nyújtó játszóteret avatnak. A piac mellett található a legnagyobb gyermekpark – Csepel testvérváros ajándéka Nagyszalontának. Már működik a játszópark a Demokrácia téren, az Állomás negyedben és a Gacsóban, a napokban adják át a Malom téren, épül a Batthyány utcán és a központi parkban. Ezeken a tereken a kicsiket kiszolgáló hinták, lóga, mászó és csúszda mellett felnőttek számára fitneszgépeket is elhelyeztek, egyes helyeken kosárpalánk vagy pingpongasztal is vár a sportolni vágyókra.

Készült a Nagyszalontai Polgármesteri Hivatal megbízásából