https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2523
Szerző: Szűcs László
Település: Érszöllős
Rovat: Faluról falura
2020.08.03

Érszőllős: van mire visszatekinteni!

A község legkisebb falujától az egyházakon át, a közműfejlesztésekig számtalan példa sorolható fel annak igazolására, hogy a BEKE LÁSZLÓ vezette Érszőllősi Polgármesteri Hivatal csapata eredményes mandátumot zár. Elmondható, hogy nem csupán szép vidéken élnek a szőllősiek, hanem egyre élhetőbb körülmények között.

Megyejáró sorozatunkban alighanem Érszőllős a megyeközponttól az egyik legtávolibb pont, azzal együtt mindenképpen, hogy a forgalmas Margitta utcáin is végig kell araszolni. Mielőtt elérnénk a községközpontot, balra látjuk a letérőket Szolnokháza és Csekenye falvak felé, immár mindkettőhöz aszfaltos út vezet, s mint alábbi összeállításunkból kiderül, a vezetékes víz is elérte az egyenként alig néhány tucat lakóval rendelkező településeket. Még azok házában is folyik a csapból az ivóvíz, akik nem hittek abban, hogy ez valaha is megtörténik.

Út és víz a kicsi falvakba

De ne fussunk előre, hiszen még el sem értük a községházát, amiből e percben Érszőllősön még kettő van, az egyikben már csak néhány hétig működik a hivatal, az újba pedig lassan már el is kezdődött a költözés. Ám Beke László, a községet 2008 óta vezető polgármester még a régi irodájában fogad. Nem sok időnk van beszélgetni, hiszen folyamatosan történnek körülötte a dolgok, hívják, keresik, intézkedik, szervezi nekünk is az interjúalanyokat, polgármesteri beszámolója azonban sokat segít abban, hogy össze tudjuk foglalni abból négy év eredményeit.

Láthatóan fontos neki mindkét, a község központjához tartozó falu, s mint később magunk is meggyőződhetünk róla, a festői Szolnokháza, megyénk egyik legszebb fekvésű faluja nagyon jó minőségű aszfaltozott úton közelíthető meg, ahogy a másik kicsi településen, Csekenyén is alaposan megnövelte az ingatlanok értékét az infrastruktúra fejlesztése. Egy még 2016-ig visszanyúló pályázat eredményeként összesen 12,6 kilométernyi aszfaltozott út készült el a mostani mandátum idején. Ugyancsak az utakhoz tartozik a járdák felújítása, például a református templom utcáján. Még ebben a mandátumban további 2,5 kilométernyi községi út aszfaltozása várható, a kápolnához vezető rész és a Péri út egy szakasza, erre a Bihar Megyei Tanácstól kaptak finanszírozást. Az előkészítés fázisában van egy másik fontos fejlesztés, egyik korábbi vállalása volt a község vezetőinek a közvilágítás korszerűsítése, LED-es hálózat kialakítása, ez a beruházás immár a tervezési fázisban van. Más településekhez hasonlóan az eredmény jobb világítás lehet, nagyobb biztonságérzet, méghozzá költséghatékonyan.

Népszerű délutáni oktatás

A már említett projekt részeként készült el 2018-ban az After School épülete, úgy tapasztaljuk, hogy ez a délutáni oktatási forma ma már a megye magyarlakta települései között egyre több helyen honosodott meg, s állíthatjuk, hogy a szülők körében is rendkívül népszerű, hasznosnak tekintett ez az oktatási szolgáltatás. A fontos, hogy a szőllősi gyerekek ingyen tanulhatnak a három osztályteremben a tanórák után, illetve egy minden uniós elvárásnak megfelelő étkezdét is kialakítottak. A közeljövőben az óvoda is bővülni fog egy napközivel. Ugyancsak a megvalósult elképzelések közé tartozik 2019-ből a csatornahálózat átadása.

Ahogy arról mai számunk 6. oldalán részletesen is beszámolunk, 2019-ben a községi orvosi rendelő felújításával is végeztek Beke Lászlóék, két helyiséggel bővült is, új jártda készült az épületnél, fásszínt emeltek, kicserélték a vízhálózatát, s központi fűtéssel látták el. Ide tartoik az is, hogy a háziorvos pályázati úton új EKG készülékkel és egy ultrahangos vizsgálóval bővítette a rendelő felszereltségét.

Ugyancsak az infrastruktulális fejlesztések közé tartozik, hogy az ivóvíz job minősége érdekében lecserélték a korábbi víztartályt, s új kerítést is építettek a vízmű köré. Sikeres pályázataik sorába tartozott az is, hogy 2019-ben vásároltak egy földmunkák végzésére alkalmas erőgépet.

A községben hat felekezet van jelen, s bár a legtöbben reformátusok, folyamatos támogatásban részesülnek és a község vezetőivel jó kapcsolatot ápolnak a többiek is, római katolikusok, ortodoxok, pünkösdiek, baptisták, görögkatolikusok. Erről is olvashatnak további konkrétumokat mellékletünkben.

Készen a község új háza

Összefoglalónk végére hagytuk az utóbbi évek talán leglátványosabb fejlesztését, az új községházát. Beke László meg is mutatja nekünk az épületet, amely gyakorlatilag készen van, az utolsó simítások után hamarosan, a tervek szerint augusztus folyamán át is költözhet a hivatal. Szinte már említeni is fölösleges, természetes, hogy az épület testi fogyatékos személyek által kerekesszékkel is megközelíthető. A polgármester a földszinti részen megmutatja az irodákat, például azt is, hogy hol áll majd az ő íróasztala, illetve a kollégáké, akik valóban korszerű és esztétikus környezetben dolgozhatnak majd. Felmegyünk az emeleti részre is, ahol a gyűlésterem kapott helyet, természetesen ez házasságkötő teremként is funkcionál. Természetesen a világítástechnika is korszerű, s központi fűtés biztosítja majd télen a meleget. Már a helyükön a bútorok egy része, s az archívum anyagai is átkerültek az új helyre. Beke László nagyon büszke erre az új épületre, amely részben saját erőből, részben a Bihar Megyei Tanács támogatásával készült el. Még vendégszobát is berendeztek az épületben, amely ugyan nem volt olcsó, de amit a polgármester fogalmaz, községházát nem néhány évre, hanem akár száz esztendőre építenek.

Készült az Érszőllősi Polgármesteri Hivatal megbízásából