https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2514
Szerző:
Település: Szolnokháza
Rovat: Hitélet, Faluról falura
2020.08.03

Felújított templomba járnak a katolikus hívek is

Szolnokháza római katolikus közössége alig negyven főt számlál. Saját papjuk nincsen, és egyházi közigazgatási szempontból Monospetri katolikus egyházközségének leányegyházaként működnek, így az ottani plébános, Pitó Lajos szolgál itt is, magyarázta MARTON LAJOS, a kicsiny szolnokházi római katolikus gyülekezet pénztárnoka.

A szolnokházi katolikusoknak, közösségük kis száma ellenére, saját templomuk is van, amit nemrég több szakaszban teljesen fel is újítottak. Marton Lajos elmondta, még az előző plébános, Varga Sándor idejében sikerült elvégezni a munkálatokat. Először a sekrestyét újították fel, azután következett a templom ablakainak és ajtóinak a cseréje, majd amikor kiderült, hogy a tetőjavítás is elengedhetetlen, azt is elvégezték.

„A Jóisten kegyelmével el tudtuk végezni, amit szerettünk volna. A munkákkal szépen sorjában haladtunk, és hathatós segítséget is kaptunk a polgármesteri hivataltól: amikor szükséget szenvedtünk, elmondtuk a polgármesternek, aki segített is valamennyi alkalommal” – magyarázta Marton Lajos.

Készült az Érszőllősi Polgármesteri Hivatal megbízásából