https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=2393
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2020.06.30

Kezdődik a Szigligeti nyári esték előadás-sorozat

A nagyváradi Szigligeti Színház július 1. és augusztus 6. között tartja meg a Szigligeti nyári esték elnevezésű eseménysorozatot.

A Szigligeti nyári esték rendezvényeire a 2020. március 8-a után tervezett előadásokra szóló jegyek, valamint a fel nem használt bérletek is érvényesíthetők. Jegyek a színházi jegypénztárban (nyitva kedden és csütörtökön 10–19 óra között, szerdán és pénteken 13–19 óra között, valamint előadások előtt egy órával), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a biztonsági előírások miatt a helyszínen nincs jegyértékesítés. A nézők és a teátrum munkatársainak védelmében hozott óvintézkedésekről a jegypénztárban, a színház weblapján, valamint a helyszínen olvashatnak az érdeklődők; kérik ezeknek az előírásoknak a szigorú betartását. A színház a műsorváltoztatás jogát fenntartja. Íme, a teljes program:

Július 1., szerda 19 óra, római katolikus püspöki palota kertje

PIRI ÉS A FARKAS

r.: Lélek Sándor Tibor

Július 2., csütörtök 19 óra, római katolikus püspöki palota kertje

PIRI ÉS A FARKAS

r.: Lélek Sándor Tibor

Július 3., péntek 19 óra, római katolikus püspöki palota kertje

PIRI ÉS A FARKAS

r.: Lélek Sándor Tibor

Július 3., péntek 20.30, várszínpad

Esőnap: július 4., szombat 20.30

Tasnádi István:

PARAVARIETÉ

r.: Balázs Attila

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjátéka

Július 5., vasárnap 20.30, várszínpad

Esőnap: július 6., hétfő 20.30

VÁLOGATÁS AZ ELŐZŐ ÉVEK ELŐADÁSAINAK ZENEI ANYAGÁBÓL – koncert a Nagyvárad Táncegyüttes zenekarától

Július 11., szombat 20.30, várszínpad

Esőnap: július 12., vasárnap 20.30

Székely Csaba

BÁNYAVIRÁG

r.: Hunyadi István

Július 17., péntek 20.30, várszínpad

Esőnap: július 24., péntek 20.30

Székely Csaba

BÁNYAVAKSÁG

r.: Hunyadi István

Július 25., szombat, 20.30, várszínpad

Esőnap: július 26., vasárnap 20.30

Székely Csaba

BÁNYAVIRÁG

r.: Hunyadi István

Augusztus 1., szombat 20.30, várszínpad

Esőnap: augusztus 2., vasárnap 20.30

Székely Csaba

BÁNYAVAKSÁG

r.: Hunyadi István

Augusztus 5., szerda 20.30, várszínpad

Esőnap: augusztus 6., csütörtök 20.30

AMIKOR A PÁSZTOR...

r.: Könczei Árpád