Ifjakkal és idősekkel is törődik az egyházközség

– A váradi gyülekezetek közül harmadikként alakult meg a velencei 1922-ben, Kis Károly volt az alapító lelkipásztora. Temploma kezdetben nem volt, csak tervezték, hogy a Hajó téren építik fel, szemben a mostani Agnulli Dei Szociális Központtal. Ott egy református iskola állott, hétköznap folyt benne a tanítás, vasárnap pedig istentiszteleti helyként szolgált. Az építkezést a történelmi idők megakadályozták, aztán kitört a második világháború. Végül nem is volt szükség új istenháza megépítésére, ez mindig kicsi gyülekezet volt, s a kistemplomnak nevezett jelenlegi megfelelt. Később, dr. Eszenyei lelkipásztor idejében, 1969-ben toldották hozzá a karzatot és a tornyot is, akkor lett harangos templom. Az egyházközség határai a régi piactértől terjednek a Pece-patakig, illetve a Sebes-Körös bal partja mentén egészen ki a Kolozsvári út végéig. A Tokai-telep zárja a Velence negyedet, ott is van egy imaházunk, minden vasárnap tartunk ott istentiszteletet.

– Hány híve van az egyházközségnek?

– Az aktív és passzív tagok fele-fele arányban vannak, mintegy 510-en mindkét oldalon. Az aktívak közé a gyerekeket is beszámítjuk. Tehát összesen mintegy ezer tagja van az egyházközségnek, de ez relatív, mert tudunk olyanokról, akik ebben a negyedben laknak, de hiába volt családlátogatás, hiába kerestük meg őket, nem élnek egyházi életet, csak akkor jelennek meg, ha valamilyen szolgálatot kérnek, és akkor juttatnak valamit az egyháznak. Én nem értek egyet azzal, hogy a keresztség sákramentumát krisztusi parancsra ki kell szolgáltatni, én csak azoknak szolgáltatnám ki, akiknek a szülei rendszeresen járnak templomba. Kereszteléskor feltesszük a kérdést, hogy ígérik-e és fogadják-e, hogy keresztény szellemben nevelik majd a gyereket, de mivel nem járnak templomba, nem fognak így cselekedni. A személyes példamutatás befolyásolja a hitre nevelést, így ha a szülők nem járnak templomba, a gyerekek sem fognak.

– Egyházfenntartási járulékot mennyien fizetnek?

– Az említett aktív hitéletet élők mintegy fele. Ez tiszteletbeli dolog, semmiféleképpen nem egyházadó, mint ahogyan azt köznyelven emlegetik. Az adó kötelező, viszont a járulék önkéntes, van, aki ennek eleget tesz, és van, aki nem, mi ezt nem tudjuk befolyásolni. A Biblia azt mondja, adjátok meg azt, ami a császáré, és azt, ami az Istené. Az elsőt mindenki megadja, kifizeti a házadót, a telekadót, a különböző illetékeket, ez az első mindenki számára, az egyházét lehet halogatni, vagy kifizetem, vagy nem. A hívek mintegy 15-20 százaléka jár rendszeresen templomba, ami elfogadható. Tavaly három keresztelő és 17 temetés volt, konfirmáció nem volt.

Négy tevékenységi terület

– Köztudott, hogy papi teendői mellett egyéb – szociális ellátó, ifjúsági – tevékenységet is szervez. Kérem, mondjon néhány szót ezekről!

– Az egyházközségi szolgálatot és tevékenységet négy részre osztanám fel: az egyik maga a gyülekezeti szolgálat, a másik az ifjúsági színjátszó csoport, a harmadik a sólyomkővári ifjúsági tábor, a negyedik pedig az Agnulli Dei Szociális Központ és Idősek Otthona. A gyülekezeti szolgálat egyetlen lelkipásztornak sem terhes, hiszen azt mondja Jézus, ahol ketten vagy hárman megjelennek az én nevemben, ott vagyok közöttük. A Tokai-telepen például huszonvalahány hívünk van, az egyházi szertartáson jelen vannak nyolcan-tízen, ennek ellenére minden vasárnap tartunk ott is istentiszteletet, természetesen a velencei templomban megtartott istentisztelet után. Ehhez kapcsolnám a napokban Tolsztojtól olvasott gondolatot: ha csak egyetlen olvasót találunk is, akiről úgy érezzük, érti a szándékunkat, akkor megéri, hogy egész életünkben ennek az egy olvasónak írjunk. Tehát a lelkipásztor, ha egy ember számára hirdeti is az igét, de érzi, hogy az megérti őt, akkor van értelme a szolgálatnak. Az ifjúsági színjátszó csoport tevékenysége nem választható el a gyülekezeti missziótól. A gyülekezetben történik, az ifjúság összetartását szolgálja, és mindig olyan vallásos témájú darabot választunk, amivel megyünk evangelizálni, keresztényi bizonyságot tenni. A részt vevő fiatalok kis csoportját összekovácsolja, és jó hatással van a háttérmunkában segítő – díszletet, kellékeket, ruhákat előteremtő – gyülekezeti tagokra is. Nem vagyunk színház, itt mindent magunknak kell csinálnunk. Elismerésként az idén a magyar kultúra napján megkaptuk a Magyar Kultúráért emlékplakettet. Most is készülünk, Móricz Zsigmond Kend a pap című darabját fogjuk előadni. Húsvét utáni vasárnap mutatjuk be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.

Kié lesz a tábor?

A harmadik dolog a sólyomkővári ifjúsági tábor, azért nem hagytam a végére, hogy ne zárjuk a beszélgetést rossz szájízzel. Amikor én 2000-ben hozzáfogtam külföldi segítséggel a telek megvásárlásához, az építkezéshez, akkor még több gyermek, ifjú volt Velencén, azóta a számuk drasztikusan csökkent, de így vannak ezzel más gyülekezetek is. Velence ma már nem tudja belakni ezt a tábort. Próbálkoztunk más gyülekezetekkel, hogy közösen, vállvetve szervezzünk tábort, de sokan elvárták, hogy én tegyek mindent. Erre nincs elég energiám. Oda kell hat-hét ember, programot kell készíteni, levezetni, hogy lekössük a gyerekeket. Mivel más lehetőséget nem láttunk, a tábort bérbe adtuk egy időre, de aztán felmondtunk nekik, mert nem voltunk megelégedve a karbantartással. Most a presbitérium úgy határozott, hogy még ezt az évet fenntartjuk magunknak, ne adjuk el, megpróbálunk befektetőt keresni, hogy közösen működtessük a tábort, mi a programokat intéznénk. Ha ez nem sikerül, akkor nagyon szomorú, de rákényszerülünk az eladásra. Számomra a legfájdalmasabb, hogy felajánlottuk a Bihari Református Egyházmegyének ingyenes használatra, de nem volt rá szükség. Minden egyes egyházmegyének van tábora, csak a biharinak nincs, s ezeket a táborokat az egyházmegyék építették fel, a sólyomkővárit meg mi, a kicsi gyülekezet. Rengeteg energiát fektettünk bele, hiszen hatvan kilométerre van Váradtól, oda anyagot kellett felszállítani, amikor építettük, sok gondunk volt vele.

Idősek otthona

A következő kiemelkedő tevékenységünk az Agnulli Dei Szociális Otthonunk működtetése. Nagyon sok program futott ott 2000 óta, a legtöbbet meg kellett szüntetnünk, de mindig kitaláltunk valami mást, most idősek otthonát. 19 férőhelyes a létesítmény, Koncsek Zita adminisztrátor vezeti nagy hozzáértéssel. Szociális konyha is van, ingyen ebédet adunk, emellett naponta 40-60 friss kenyeret adunk ki féláron, illetve három óvodának és magánszemélyeknek is viszünk ebédet megrendelésre, ez valamennyire segít az intézmény fenntartásában. Az idősotthon ráfizetéses, mivel nem tudja kitermelni a fenntartásához szükséges jövedelmet, de egy holland alapítvány támogat minket, a kérdés csak az, hogy meddig. Ha ők nincsenek, akkor be kell zárnunk, ugyanis a román államtól még öt banit sem kaptunk támogatásként. Ideiglenes működési engedélyünk van, de addig Bukarestből nem kapjuk meg a licencet, amíg bizonyos követelményeknek nem teszünk eleget, éspedig annak, hogy egy liftet építsünk be, és akadálymentesítsünk. Egy személyfelvonó ára 16 ezer euró, az átalakításhoz az anyag kb. 5 ezer euró, és ennyi lenne a munkadíj is. Erre nincs pénzünk. Nemrég kijött hozzánk ellenőrizni az egészségügyi igazgatóság, és startból ötezer lejre büntettek, s hiába kértem haladékot, nem voltak hajlandók rá. Nemhogy segítenének, még gátolnak bennünket.

– A várad-velencei református ingatlanok szinte gyöngyszemei a negyednek. Lelkipásztorként miként tudta irányítani az építkezéseket?

– Minden lelkipásztor teszi a dolgát. Itt Váradon több egyházközségben is hasonló építkezések zajlottak, tehát ami nálunk történik, nem egyedi.

– Kérem, röviden idézze fel pályáját, ami a szülőfalujától, a Szatmár megyei Érszakácsitól Várad-Velencéig vezetett!

– Érettségi után egy kevés ideig dolgoztam a váradi színháznál, és egy római katolikus lelkész tanácsára jelentkeztem a református teológiára. Az volt a tervem, hogy újságíró legyek, de ez nem sikerült, a katonaság után mentem a teológiára; 1983-ban végeztem, 1984. január elsejétől lettem segédlelkész az arad-belvárosi gyülekezetben. Még ugyanabban az évben október elsejétől Micskére kerültem, ott öt és fél évet szolgáltam, azalatt emeletes parókiát építettünk, majd a Harangszó felelős szerkesztője lettem. Később Köröskisjenőben szolgáltam ugyancsak öt és fél évig, ott a gyülekezet építését tekintettem fő célomnak, a fiatalok bevonását az egyházi életbe; négyszólamú énekkarunk volt. Amikor megürült a várad-velencei egyházközségben a lelkipásztori tisztség, megpályáztam, és 1995 óta itt szolgálok. Most éppen szó van arról, hogy a református egyházban a nyugdíjkorhatárt felemelik 65 évről 70-re. Ha akar, a lelkipásztor 70 éves koráig szolgálhat. Ha átlagos gyülekezeti szolgálatom lenne, akkor szívesen maradnék én is tovább, de a helyzet az, hogy annyi minden van nálunk a gyülekezeti szolgálaton kívül, hogy már nincsen erőm, hogy ezt a munkát továbbra is végezzem.