https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1923
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Érsemjén
Rovat: Kultúra
2020.03.31

Ünnepelt az Ezüstperje

Az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport január utolsó szombatján ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját. Ennek apropóján beszélgettünk a csoport vezetőivel, SÜTŐ JUDITTAL és SÜTŐ SZABOLCCSAL. Az interjút lapunk februári számában közöltük.

A Sütő házaspár az érmihályfalvi Nyíló Akác Táncegyüttesben ismerkedett meg a hagyományőrző lépésekkel, majd a Nagyvárad Táncegyüttes megalakulásakor őket is meghívták a csoportba. Érsemjén polgármestere, Balazsi József is „szemet vetett” rájuk, egy néptánccsoport létrehozását tervezte a segítségükkel. Állást ajánlott és szabad kezet a munkában, el is fogadták.

A tagtoborzás nem bizonyult nehéznek, hisz már volt egy nyolc tagból álló fiúcsoport, csak a lányok „becserkészése” volt a feladat. A problémát inkább az jelentette, illetve jelenti ma is, hogy néhány év után utánpótlásra van szükség, kicserélődnek a párok. Eddig már három generáció váltotta egymást. Vidéki tánccsoportoknál ez igen gyakori, mert amint belelendülnek a koreográfiák színpadra vitelébe, máris elhagyják a falut, városra mennek továbbtanulni – magyarázza a házaspár. Judit hozzáteszi, hogy most vannak a legszerencsésebb helyzetben, hiszen két utánpótlás csoportjuk is van. Bárkit szívesen fogadnak táncolni, soha nem szelektálnak közülük, egy idő után úgyis lemorzsolódnak azok, akik csupán szülői noszogatásra jelentkeztek. A 20 esztendős ifjabb Sütő Szabolcs is a csoport tagja, mozdulataiban szüleinek tehetsége köszön vissza.

Érsemjénen kívül Sütőék Érkörtvélyesen és Monospetriben is életre hívtak egy-egy tánccsoportot, hetente egyszer próbálnak. Az oktatás kezdetén játékosan vezetik rá a gyermekeket a mozdulatokra, a medve mozgását, a nyúl ugrását kell utánozniuk, zenére, s közben a kicsik észre sem veszik, hogy az egyik lábról a másikra való súlyáthelyezést sajátítják el. Ez az alapozás nagyon fontos a későbbiekre nézve. Hatéves kortól ideális tanítani a gyermekeket, de esetenként hamarabb is ajánlatos. A polgári táncok elsajátítása könnyebb, ezekkel már sikerélményhez juthatnak a színpadon. Aztán következhet a néptánc, amit sokkal nehezebb megtanulni, több kitartást igényel. Akkor van jól előadva egy-egy koreográfia, ha a néző nem érzékeli, hogy mennyi befektetett energia van mindabban, amit lát. A könnyedséget szabad csak láttatni.

Balazsi József, Érsemjén polgármestere nemcsak a tánccsoport létrejöttének és működésének feltételeit teremtette meg, de ő volt az együttes névadója is. Az ezüstperje a falu határában található védett fűféle. A szélsőséges időjárást is elviseli, mindent túlél. Selymes, orsós kalászú növény, a legelésző állatok sem kedvelik, mert a szájpadlásukba ragad. Ezt a kitartás, megmaradást kívánta megalakulásukkor a néptánccsoportnak is a polgármester. Eddig ez bevált, másfél évtizede „elpusztíthatatlanok” – mondja nevetve Judit.

A közeli tájegységek táncait jelenítik meg: a felcsíkit könnyebb elsajátítani, a szatmári táncok dallamvilága a bihari közönséghez közelebb áll. Minden jelentős eseményre új produkcióval készülnek, legutóbb Kazinczy Lajos szabadságharcos mártír honvéd ezredes szobrának leleplezésekor adtak elő táncos színpadi játékot. Határon innen és túl számtalan magyarok lakta településen léptek fel sikerrel. A ruházatok beszerzését eleinte a helyi önkormányzat finanszírozta, az utóbbi időben pedig lehetőségük nyílt magyarországi támogatások elnyerésére. A viselet nagyon értékes: egy lány öltözetének ára 1100 lej körüli, egy legényé 1400 lej.

Megalakulásuk 10. évfordulóját „házon belül” ünnepelték meg, a 15.-en 200 vendégre számítottak. A délelőtti foglalkozások és az esti gálaműsor a Fráter Loránd Művelődési Házban zajlottak. Halmágyi Csaba bútorfestési technikákra tanította a gyermekeket, az érmihályfalvi Jakó Jolánnal mézeskalácsot készítettek, a nagyobb lányok pedig eleink hajfonását mutatták be. Nagyváradról érkezett Benedek Árpád és a Soroglya zenekar, ők hangszersimogatóra vártak kicsiket és nagyobbakat. Budapestről a Magos együttes jött el, és több környékbeli tánccsoport is fellépett. A „veterán” ezüstperjések is összeálltak egy tánc erejéig a telt házas közönség előtt, majd táncházzal zárult az ünnepség.