https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1657
Szerző: Kocsis Csaba
Település:
Rovat: Szomszédoló
2020.01.25

Számadás a bihari értékekről

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Berettyóújfaluban a Bihari Számadó Napokat, de először fordult elő, hogy a rendezvény novemberre, annak második hétvégéjére esett. A fő szervező a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara helyi szervezete volt, társszervező pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kulturális programok szervezésével ismét a Nadányi Zoltán Művelődési Házat bízták meg.

Biharországban tisztelik a hagyományokat. Szent Demeter napja jelentette sokáig a gazdasági év végét a pásztortársadalomban, amikor a nyájak beszorultak a legelőről, s ezt mindenütt összekötötték a számadással és a pásztorfogadással. Azt tartották, hogy kihajtáskor akárki lehet pásztor, de az igazi pásztor az, aki az őszi behajtáskor rendesen elszámol. A Bihari Számadó Napok kiállítás Berettyóújfaluban minden esztendőben most is alkalmat ad arra, hogy a termelők, kézművesek, művészek, települések értékeljék az elmúlt év tapasztalatait, és számadást készítsenek munkájuk eredményéről.

A vásári forgatagban az ünnepélyes megnyitó után a vásár díjainak átadása következett a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. A termékdíjak után adták át a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által 1997-ben alapított Nyíri István-díjat, amellyel a Berettyóújfalu és térsége gazdaságának egészét szolgáló tevékenységet ismerik el. Az idén Nagy Lajos, a helyi gimnázium közgazdász tanára, a helyi kamarai rendezvények aktív résztvevője vehette át a kitüntetést. A díjazott 25 esztendőt dolgozott a Berettyó ÁFÉSZ-nél kereskedelemszervező, étteremvezető, marketing és vendéglátóipari osztályvezető beosztásban. A Coop üzletláncban belső oktatóként 1996-tól tevékenykedett. Az Eötvös József Szakképző Intézetben 1993-tól óraadóként, majd 2003. augusztus 18-tól főállásban oktatott. 2011. augusztus 1-től az akkor még Berettyóújfalui Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola közgazdász tanára lett.

A legszebb standért járó vásárdíjat a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) biharkeresztesi Bocskai István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma érdemelte ki. A második helyen a furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület végzett, harmadik pedig az Élet Diabétesszel Egészségesen Sokáig (ÉDES) Egyesület lett.

A termékdíj első helyét Kissné Fórián Ildikó díszüveges munkái érdemelték ki. A fiatal vállalkozó azt nyilatkozta, hogy vállalkozásuk alapjait még az édesapja, Fórián Károly fektette le 1982-ben, aki ekkor még épületüvegezéssel és síküveg feldolgozásával foglalkozott. A ’80-as évek közepétől tevékenysége káli poharak és az úri lámpagyár részére csillárüvegek csiszolásával bővült. 1997-től egy osztrák cég felkérésére kristály dísztárgyak csiszolásával foglalkoztak több éven keresztül, tükrök és bútorüvegek fazettázásával kiegészítve. Ebben az időben kezdett Ildikó is az édesapja mellett dolgozni. „A megszokott megrendelések teljesítése mellett arra vágytunk, hogy valami új, egyedi dolog gyártásába kezdjünk. Mára fő profilunk a díszüvegek gyártása lett, melyeket bejárati és beltéri ajtók, szekrényajtók, térelválasztók, lakásdíszek, tükrök, egyedi ajándéktárgyak készítéséhez lehet felhasználni. Szeretnénk, hogy minél szélesebb körben megismerjenek bennünket és munkáinkat. Ha tehetjük, és a munka is megengedi, kiállításokon is bemutatjuk új termékeinket. Azt gondolom, jó úton járunk, hiszen ez a díj is ezt erősíti” – nyilatkozta a kitüntetett.

Elismerésben részesült a berettyóújfalui piac „kemény magja” is. A termékdíj második helyezettje lett Mezei István őstermelő hidegen sajtolt olajaival, a harmadik pedig Nagyné Gál Renáta a családi receptek alapján házilag készített kézműves termékeivel, mint a Berettyóújfalu színe-java elnevezésű darált nyers paprikája, amely eddig is ismert, népszerű volt a városban, a mostani kiállításon pedig új termékekkel, lekvárokkal is jelentkezett.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díját ebben az évben Tetétlen Község Önkormányzatának homoktövis-termékcsaládja, míg a különdíjat Mayer András sajtkészítő érdemelte ki. A fiatal vállalkozó a pesti létet feladva költözött Berettyóújfaluba a bihari származású feleségével. Elsajátították a sajtkészítés fortélyait, öt éve folyamatosan szélesítik a választékot. Sok-sok sajtot esznek meg egy-egy sajtféleség kikísérletezése során, hogy a legjobb termék kerüljön a vásárlók asztalára.

A szakmai előadások és a BSZC Bessenyei György Szakgimnáziuma rendvédelmi bemutatója után Palásti Máté fellépése következett. A gitárművész, zeneszerző Snétberger Ferenc tanítványa volt. Zenei sokszínűségét jellemzi, hogy populáris számokat is feldolgoz. Ebben a műsorában magyar népdalfeldolgozások is szerepeltek. Utána a Kacor Citeraegyüttes lépett a színpadra. A helyi református általános iskola együttesének művészeti vezetője Balázs Amarilla népdalénekes. Az elmúlt években száznál több sikeres fellépésük volt. Színpadra léptek Berettyóújfaluban és a környező falvakban, kétszer voltak külföldön: a romániai Hegyközpályiban és a szerbiai Torontálorosziban. Ezt követően a Berettyóparti Nyugdíjasklub Egyesületének Népdalköre bihari, sárréti dallamokat szólaltatott meg Bencze Lászlóné dr. Mező Judit gyűjtéséből. A délutáni fellépők sorát Tatár Árpád és barátai fergeteges néptáncbemutatója zárta.

A szombati napot a 2017 őszén Balogh László, Csontos Péter és Molnár László alapította bluesformáció, a Simple Blues Band kezdte. A bandához 2019-ben csatlakozott Vincze Krisztián, aki az Éva Presszó gitárosa és zeneszerzője volt. Balogh Laci és Molnár Laci több évtizedre visszatekintő zenei háttere vezeti a formációt sajátos és egyedi zenei világba.

A zenészeket a Bajnóca néptáncosai követték a színpadon. Az egyesület Berettyóújfalu legnagyobb néptánccal foglalkozó szervezete, 2009-ben alakult, így idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Velük egy blokkban szerepeltek a „rengősök”. A rengő jelentése bölcső, s a 13 fős csoport számára jelképes erővel bír. A Rengő Néptáncegyesület bízik abban, hogy 2016. májusi megalakulásuk a megújulás, a közös élmények, a generációkon átívelő felhőtlen szórakozás és hasznos időtöltés bölcsője. Tagjaik nagy része édesanya, akik táncos gyermekeik láttán kedvet kaptak, hogy részesei legyenek néphagyományunk továbbéltetésének. Nagy András Balázs színes népzenei csokrai zárták a délelőttöt. Megszólalt a citera, a tekerőlant és a doromb is.

Délután a Berettyóújfaluban és a környék településein is jól ismert Körömvirág együttes kezdte a fellépők sorát. A formáció megzenésített verseket adott elő a magyar népdalkinccsel ötvözve. Műsorukban minden korosztály megtalálhatta a kedvére a valót.

Az utolsó fellépő a Bihar Citerazenekar volt, mely a Nemzeti Együttműködési Alap egyik pályázatának segítségével jött létre 2018. január 20-án, több bihari település citerásainak összefogásával. Az együttes egyedisége és különlegessége a nagy létszám. A legfiatalabb tag 15, a legidősebb 81 éves. Művészeti vezetőjük Tóth Gyula citerakészítő, népzenész, tanár, több együttes szakmai tanácsadója. Megalakulásuk óta már több Hajdú-Bihar megyei településen, illetve Biharban Nagyváradon és Margittán láthatták-hallhatták előadásukat. Az együttes tagjai furtai népviseletben álltak színpadra, és katonadalokból adtak válogatást, illetve szerelmes dalcsokrot pengettek.

A két nap alatt bebizonyosodott, hogy a hagyományőrző programok manapság is nagy érdeklődésre tartanak számot; a látogatók száma naponta meghaladta a 700 főt.