Szentjobbon is szüreteltek

Van már idei bor is, a korai fajták leszedésén túl van a Zatykó család. Az őszi délelőttön hamar magasba libben a pára, a szőlőhegyről a Berettyó völgye jól belátható. E kivételes panoráma okán szemelték ki a pincének való helyet is, miután visszakapta a család az ősi jusst.

Szentjobb ezeréves múltra tekint vissza a szőlészet és borászat terén, a bencésektől tanulták el a mesterség fortélyait a helyiek. A régmúltban a falu már híres volt nedűjéről, a jó fekvésű terep főként a fehér szőlők termesztésének kedvezett. A másik ok, amire méltán büszkék az ottaniak, a település nevének eredete. Amint arról lapunkban is olvashattak már, az egykori Berekys nevű falucskában őrizték közel négy évszázadon keresztül a Szent Jobbot, amelyet Mercurius apát menekített (egyesek szerint ellopott) az erdőségek övezte tájra. Szent László király, amikor hírét vette az ereklye hollétének, személyesen látogatott el a faluba, s annak nevét Szentjobbra változtatta.

A pince mellett lévő nyitott pavilonban beszélgetünk a gazdával, az árnyékot adó almafa ágai rogyadoznak a bő terméstől. A Zatykó család, ahogyan sok más helyi família is, évszázadok óta foglalkozik szőlőtermesztéssel. Még a termelőszövetkezet idején is meghagytak a családoknak egy-egy kisebb parcellát az elvtársak. Akkoriban hagyományos térségi fajtákat termesztettek: erdélyit, biharit, bakatort és kadarkát. A régi telepítések lassacskán kipusztultak, helyüket újabb szőlőfajták vették át. Zatykó István nem kis büszkeséggel mutatja a darabka múltat, amit sikerült megmenekítenie, tiszteletként az elődök iránt. Egy százesztendős szőlőtőkéről van szó, amelyet sikerült megfiatalítania, az idén is bőségesen termett.

A múlt nemcsak tárgyak révén jelenítődik meg, de elbeszélések, anekdoták révén is. Régente, amikor közösben dolgozta a földet az édesapa és a fiatal gazdává cseperedett fia, akkor az öreg kikötötte, hogy márpedig a hordóban lévő közös bor alsó fele az övé. Jó fifika volt ez, hisz az alsó fele fogyott el utoljára. Persze ezt csak úgy mondta az öreg, sosem gondolta komolyan – meséli vendéglátóm.

A család legidősebb férfi tagjai feleltek a bor minőségéért. Szinte tavasztól őszig a szőlőhegyen éltek. Ott zajlott a falu „kulturális” élete. A cigányzenész is állandóan ott tartózkodott; miközben a gazda kapálgatott, neki addig is muzsikálnia kellett, mert az nem járta, hogy míg más dolgozik, addig a cigány a hűvösben heverésszen. A pincepajtában akadt alvóalkalmatosság is, a gerendára akasztva mindig volt sonka, szalonna, kolbász. Még csirkéket is tartottak a hegyen! Általában csak hétvégeken ment haza az idős gazda, hogy megtisztálkodjon, ruhát váltson, pótolja a fogyóban lévő elemózsiát. Akkoriban a 200 hektárt is meghaladta a szőlővel beültetett terület, a kommunizmus idején 70-80 hektárnyira zsugorodott. Manapság 40 hektáron gazdálkodnak a szentjobbi borászok.

Zatykóék muskotályt, saszlát, hamburgit és zalagyöngyét termesztenek. Az idei terméssel elégedett a gazda, bár egyes fajtáknál kevesebb a hozam, viszont a cukortartalom jónak mondható. A szeszélyes időjárás is megkímélte a termést, nem verte el a jég, mint sok helyen. A klímaváltozás okoz gondot, a sok eső után megnövekedett páratartalom és a hirtelen forróság kedvez a gombás megbetegedéseknek, megjelennek a szőlőmolyok.

Nemcsak a szőlő művelésére kell odafigyelni, hanem a szedésére is, mert ez utóbbi szintén meghatározza a majdani bor állagát. Alig múlik el dél, már abba is hagyják az aznapi szüretelést, mert a felmelegedett szőlő minősége romlik. A sorok között szorgoskodó asszonyoktól a begyűjtött szőlőt már hordják is a présházba, ott Zatykó Zénó Vilmos és egy segítő öntik a bogyózóba. A fehér szőlőt bogyózás, zúzás után azonnal préselik, míg a vörösboroknak valót több napon át hagyják állni, mígnem a színanyagok kioldódnak. Zénónak nem nagyon van ideje szóba elegyedni, van tennivalója éppen elég. Édesapja viszont elmondja róla, hogy lassacskán ő lesz a család borásza, lesz kinek átadni a nemzedékeken át felhalmozott tudást.

A faluban szinte mindenkinek van szőlőse, kinek több, kinek kevesebb. Zatykó István egy hektárról csemegézhet. A pincék száma 600 körüli. A szőlészek-borászok összefogásával megalakították a Csáki Miklós Borbarátok Körét, elnökül László Sándort választották. Két évtizede rendeznek borversenyeket, de bormustrát hetente tartanak Márton-naptól egészen márciusig. Minden csütörtökön más-más gazda hozza a borát, közösen ízlelgetik, véleményezik a termelő nedűjét, szakmai megbeszélést tartanak. Szintén a Csáki Miklós Borbarátok Körének kezdeményezésére szobrot állítottak a Kopasz-hegyen Szent Orbánnak, a kocsmárosok, kádárok, szőlőművelők, borászok védőszentjének. Zatykó István a Stolmár István készítette szobornak tulajdonítja, hogy az idén oly gyakori jégverés elkerülte őket. Tervezik még az úgynevezett török kút felújítását, környékének rendbetételét turistacsalogató látványosságként.

Mire jól kibeszélgetjük magunkat, a szüretelők is befejezik az aznapi munkát, innentől már a gazdára vár a mustfejtés feladata.