https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1508
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2019.11.12

A Drámakihívás előadásaival zárult a Könyvmaraton

Az Ady Endre-centenáriumhoz kapcsolódó, első ízben meghirdetett Drámakihívás keretében született előadások bemutatójával ért véget a Várad folyóirat, a Holnap Kulturális Egyesület, valamint a Szigligeti Színház együttműködésében megszervezett XI. Nagyváradi Könyvmaraton. A november 6–9. közötti négynapos könyvünnep programjában a könyvbemutatók és irodalmi beszélgetések mellett idén először kapott helyet a magyarországi mintára meghirdetett drámakihívá. Három drámaíró – Biró Árpád Levente, Demény Péter és Lovassy Cseh Tamás – Ady életének egy-egy mozzanatából egy nap alatt írt egyfelvonásosait állították színpadta a Szigligeti Társulat művészei. Az előadásokat Tasnádi-Sáhy Péter, Hunyadi István és Mátyás Imre Zsolt rendezte.

A november 9-ei bemutató első részében Lovassy Cseh Tamás Projekt B111 című drámáját mutatták be. Az alternatív jövőben játszódó történetben a nézők egy különleges génkísérlet megfigyelői, amely során a klasszikus magyar irodalom kiemelkedő alkotóit élesztik fel úgy, hogy kikapcsolják a negatívnak ítélt tulajdonságaikért felelős géneket. A különleges kerettörténetben Ady szövevényes szerelmi élete, csapongó estéi kerültek pellengérre, ugyanakkor a szerző éles társadalomkritikával illette az irodalmi intézményesítés folyamatait is. A produkcióban Tőtős Ádám, Tasnádi-Sáhy Noémi, ifj. Kovács Levente és Firtos Edit játszott.

Apokrif Ady-versek, avagy a költő szíve helyén átmeneti zengeráj üzemel a címe Biró Árpád Levente ez alkalomból írt egyfelvonásosának. A Hunyadi István által rendezett drámában a színészek fellázadnak a szerző eredeti szövege ellen, és saját maguk állnak elő egy abszurd előadás ötletével, amelyben a szerző – Biró Árpád Levente – Ady Endre agyába kerül. Az előadásban a rendező mellett Balogh Attila, Pitz Melinda, Román Eszter, Csatlós Lóránt játszott.

Az est zárásaként Demény Péter Legénylakás című színdarabját tekinthették meg az érdeklődők. A Tasnádi-Sáhy Péter által rendezett alkotásban Ady Endre és Dénes Zsófia egynapos jegyességét vitték színre az alkotók, megidézve Ady életének olyan fontos szereplőit, mint Csinszka vagy éppen Lám Béla. Az előadás szereplői Kardos M. Róbert, Szotyori József, Kovács Enikő és Gidófalvi Imola voltak.

Az esemény a centenáriumi Ady-év egyik rendezvénye volt. A programot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.