https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1504
Szerző:
Település: Tóti, Nagyvárad
Rovat: Hitélet
2019.11.12

Ifjúsági szentségimádás, gyűjtés, vesperás

Ifjúsági szentségimádás a Katalin-telepen

Minden hónap második csütörtökjén ifjúsági szentségimádást tartanak a fiatalokkal és a fiatalokért Nagyváradon a Katalin-telepi plébániatemplomban. November 14-én 19 órakor nagy szeretettel várják a lazarista atyák mindazokat, akik a Krisztus jelenlétében fellelhető örömet és békét keresik. A szentségimádás után kötetlen beszélgetésre, teázásra várnak a szervezők mindenkit a plébánia közösségi termébe.

Szentmise a Vártemplomban

A hónap harmadik vasárnapján, november 17-én 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek Szent István király tiszteletére a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Rajna József fugyivásárhelyi főesperes-plébános.

Gyűjtés a szegények világnapján

„A szegények világnapja a világszerte élő egyház kicsi válasza akar lenni az egész föld minden szegényének, nehogy azt érezzék, hogy kiáltásuk pusztába kiáltott szó” – Ferenc pápa. A szegények világnapját Ferenc pápa 2016-ban, az irgalmasság rendkívüli szentévében hirdette meg, és az évközi időszak utolsó előtti, 33. vasárnapját jelölte ki számára. November 17-én, vasárnap, a szegények világnapján a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye templomaiban a szociálisan hátrányos helyzetű diákoknak szállást és ellátást biztosító Caritas-bentlakás működési költségeinek fedezésére tartanak gyűjtést.

Szentségimádás

A hónap harmadik vasárnapján, 17-én Szilágysomlyón és Tótiban lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.