https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1397
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta
Rovat: Közélet
2019.09.25

Tanuszoda épül Margittán

Margitta termálvízben gazdag város, gyógyvizes strandjai nyaranta számos fürdőzni vágyót vonzanak. Napozásra, lubickolásra volt és van lehetőség, de úszásra, sportolásra alkalmas medencéje eddig nem volt a városnak, pedig a lakosok és az elöljáróság régi vágya ez. Most teljesülni is fog, hiszen jövő nyárra elkészül a kétmedencés új uszoda.

A kisebb, tanmedencét a gyerekek, a nagyobbat pedig a fiatalok és felnőttek használhatják majd a pályázati pénzből elkészülő új létesítményben. A projekt annak köszönhető, hogy a Bihar Megyei Tanács létrehozta a Városok Egyesületét, s ezen keresztül a kisebb városok is élhettek a regionális pályázati lehetőséggel. Az egyesület tagjai: Belényes, Élesd, Érmihályfalva, Margitta, Nagyszalonta, Székelyhíd, Vaskohsziklás és Vaskoh. A megyei önkormányzat és az érintett nyolc polgármester úgy döntött, hogy a városoknak tanuszodákra van a legnagyobb szükségük. Nem mindegyik város tudta a szükséges területet és infrastruktúrát felajánlani, de Margittán mindez szerencsére adott volt.

A tanmedencék a városi strand közvetlen szomszédságában fognak megépülni. A helyi tanács már 2017-ben kijelölte a szükséges területet, és jóváhagyta az építési tervet. Fedett uszodáról van szó, mely egész évben várja majd az úszni vágyókat. Az épület mellett parkolókat fognak létesíteni. A nagyobbik medence 25 m hosszú, 12,5 m széles és 1,60 m mély lesz. Ez a felnőtteket és a 14 éven felüli fiatalokat fogja kiszolgálni. A kisebbik medence a kisgyerekek számára épül, 12,5 m hosszú, 6 m széles lesz, legmélyebb pontja 0,90 m. A nagyobbik medencében helyi versenyeket is lehet majd szervezni. Az uszodát víztisztító rendszerrel is felszerelik, hogy a víz visszaforgatásával csökkentsék a működtetés költségeit. Havonta teljes vízcserét hajtanak végre.

Az eredeti tervek szerint csak egy medencét építettek volna, de Pocsaly Zoltán polgármester ragaszkodott ahhoz, hogy legyen gyermekmedence is. A projekt 80 százalékos állami támogatással és 20 százalékos önrésszel indult volna, de a megyei vezetők lobbizásának eredményeként végül nem kell önrészt fizetni. Margitta városának költségvetését csak a közművesítés (az elektromos, a gázhálózat és a csatornázás megépítése) terheli. A beruházás összértéke több mint 100 ezer euró. A kivitelezés versenyeztetési folyamata lezárult, a nyertes a Costa Voc Kft. lett. A munkálatok július végén kezdődtek el, egy év a határidő.

Jövő augusztusban, ha minden a tervek szerint halad, a margittaiak már birtokba vehetik az úszómedencéket, nyilatkozta lapunknak Pocsaly Zoltán polgármester és Botos Sándor pályázati kapcsolattartó.