https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=135
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Közélet
2018.03.29

Prevenció 18 – a biztonságosabb közlekedésért

Prevenció 18 címmel tartottak nagycsütörtökön konferenciát a megyeháza nagytermében. A Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE) 2013 óra foglalkozik közlekedésbiztonsággal, idei céljuk az alkohol és drog okozta közlekedési balesetekben sajnálatosan felülreprezentált fiatalok számának csökkentése.

Sok érdekesség, megfontolandó ötlet hangzott el a csütörtöki konferencián a nagyváradi megyeházán. Kozma Dávid (Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület – PIHE) moderálásával szót kapott Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, Jankovszky Dávid szervező, Molnár Éva Kinga pszichológus, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, Kőrösi Kristóf, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke és dr. Marius Chipurici főorvos. A konferencián erkölcsi támogatóként köszöntötték a nagyváradi Huszár Ingridet, többszörös országos úszóbajnokot és a szatmári Gyenes Emánuel motorversenyzőt, Dakar rali-résztvevőt.

Fontos, hogy a fiatalok megkapják a szükséges információkat a felelősségteljes közlekedéshez, autóvezetéshez, mondta Szabó Ödön, és hozzátette, számára szülőként is lényeges ez. Az egyén és a közösség számára is fontos a fiatalok tájékoztatása, hiszen ha valaki balesetben életét veszti vagy maradandó sérüléseket szerez, mind az egyén, mind a közösség számára tragédia. Pásztor Sándor a megyei tanácsnak a tömegközlekedés biztonságosabbá tételéért hozott intézkedéseiről szólt (az autóbuszok GPS-szel való ellátása, a busbihor mobilalkalmazás stb.). Arról is beszélt, hogy RO–HU pályázattal szeretnék legalább a terveit elkészíteni egy Bihar megyei kerékpárút-hálózatnak.

A fiatalokat szólítják meg

Egy nemzetközi konzorcium részeként – mint megtudtuk, ennek európai, ázsiai és dél-amerikai országok a tagjai – öt éve foglalkoznak közlekedésbiztonsággal, mondta Jankovszky Dávid. Felidézte: Bulgáriából keresték meg őket, részt vennének-e ilyen projektben, az első sátruk 2013-ban még cirill betűs volt. Az elmúlt öt évben jártak a Szatmári Magyar Napokon, plakátoltak Kolozsváron, szerveztek elsősegélynyújtó és újraélesztési tanfolyamot mentősök segítségével a tusnádfürdői gyermekotthonban, illetve láthatósági kampányt Segesváron, jártak iskolákban, 2015–16-ban pedig úgynevezett közlekedésbiztonsági házat is üzemeltettek Nagyváradon, ahol több 1600-an fordultak meg szervezett csoportokkal. Különféle szimulátorokat, berendezéseket vásároltak, ezeket egyébként iskolákba is elviszik, ahol fogadják őket, volt rá példa ugyanis, hogy választ sem kaptak megkeresésükre egyik-másik tanintézettől…

Az idei projektjük célcsoportja a 15–29 éves fiataloké, statisztikák ugyanis azt mutatják, 8 százalékuk vezetett már ittas állapotban, húsz százalékuk pedig beült ittas sofőr mellé. A valóságban ennél rosszabbak lehetnek az arányok, ráadásul az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a baleset a nyolcadik leggyakoribb halálok, a balesetben elhunytak fele pedig ártatlan áldozat… Legalább ezer fiatalt szeretnének októberig elérni, emellett még ebben az évben Brüsszelben, illetve Argentínában megtartandó nemzetközi konferencián is részt vesznek majd.

Figyeljünk magunkra és egymásra

Molnár Éva Kinga pszichológus saját ismeretségi körét is megkérdezte a nagyváradi közlekedésről, a válaszokból idézett is, miután felhívta a figyelmet az egyik biharpüspöki gyalogátkelőre, amelyen több baleset is történt már. A babakocsit toló anyukák például a járdán parkoló autókat nehezményezték, a kerékpárosok az elfoglalt kerékpárutakat, bár a Bukarestben élő ismerőse szerint a fővároshoz képest nagyon jó a váradi közlekedés…

Nemcsak ittasan, hanem másnaposan sem lenne szabad autóba ülni, a máj ugyanis nagyon lassan bontja le az alkoholt, figyelmeztetett a szakember. Egyes gyógyszerek önmagukban is befolyásolhatják az autóvezetési képességet, alkohollal kombinálva pedig kábítószer hatásúak is lehetek, hangzott el. A folyamatos szerfogyasztók is veszélyesek a közlekedésben, sőt egyes betegségek vagy balesetek (például látássérüléssel járók) után is ajánlatos lenne újra megvizsgálni az autóvezetői képességeket, figyelmeztetett a szakember. Azt is hozzátette: lehetőség szerint fáradtan se vezessünk, ha mégis, egy újabb kávé helyett inkább álljunk meg félórára az út mellett, és figyeljünk magunkra és a másikra egyaránt, ez is segíthet a megelőzésben.

Kéry Hajnal elmondta: a projekt szervezői számíthatnak a tanfelügyelőség támogatására, és azt is hozzátette, az utak állapota is hagy maga után kívánnivalót. Kőrösi Kristóf arról is beszélt, hogy adott esetben érdemesebb 10-15 lejt kifizetni taxira például szórakozóhelyről hazafelé menet, mint kockáztatni saját életünket vagy mások életét. Dr. Marius Chipurici, aki a vasutas kórház toxikológiai és klinikai farmakológia osztályát vezeti, arra is kitért, hogy szükséges lenne az addiktológia külön szakágként való elismerése, ez ugyanis segítené a függőségben szenvedők kezelését. Beszélt egy 2012-ben készített felmérésükről, mely alapján arra figyelmeztetett: egyre fiatalabb korban, akár 11-12 évesen próbálják ki a gyermekek a tudatmódosító szereket. Arra is kitért, hogy szükség lenne a hivatásos sofőrök, villamosvezetők, mozdonyvezetők szűrésére is.