https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1318
Szerző: Közlemény
Település: Rév, Siter
Rovat: Közélet
2019.08.26

Csapaterősítő Mosoly-tábor

Augusztus második hétvégéjén indult útnak egy lelkes csapat, a siteri Mosoly Kommandó tagjai, hogy felfedezzék a Királyerdő-hegység szépségeit. A tervezett négynapos Mosoly-tábor helyszíne a festői szépségű környezetben fekvő Rév volt, és ezen belül is a pazar panorámával büszkélkedő Belvedere vendégház.

Csütörtök délelőtti indulásunk előtt lázas izgalom töltötte el a részvevőket, tudva, hogy ismét néhány tartalmas nap elé nézünk. Déltájt érkeztünk meg a Sebes-Körös völgyébe, ahol szikrázó napsütés fogadott. A tábor előtti napokban kicsit izgultunk is az időjárás miatt, ugyanis esős-borongós időből nem volt hiány, de mire mi útnak eredtünk, az időjárás is a szolgálatunkba állott és végig kitartott mellettünk, végig kellemes nyári időben volt részünk.

Az első nap délutánjának programja főleg a kikapcsolódást szolgálta: a kristálytiszta hegyi levegőben, távol a város zúgó zajától, a sűrű, puha, rövidre vágott pázsiton öröm volt labdába rúgni, majd előkerültek a tollaslabdaütők is, míg a többiek asztaliteniszben mérték össze tudásukat. A sportos délutánt kellemes esti séta követte: közösen másztunk fel a menedékház mögötti hegytetőre, ahonnan a Sebes-Körös szurdokvölgyének nyugati része tárult a szemünk elé. Csodálatos volt lenézni a magaslatról a szédítő mélységbe, és szemügyre venni az alattunk meghúzódó települések apró házait, a kacskaringózó és a lemenő nap fényében csillogó folyót, a távoli országúton suhanó autók fényeit. Az égbolt tiszta kékjében csak néhány felhő rajzolt mintákat, majd amint a nap a horizont mögé csúszott, úgy festette vörösre a látóhatárt. Kellemes fáradtsággal tértünk vissza szálláshelyünkre, s a vacsora elfogyasztása után csakhamar álomba merültek a csapat tagjai.

A Mosoly Kommandó táborának második napja tartogatta a valódi izgalmakat. A reggeli után a tábori tornát helyettesítő sportprogramok mondhatni maguktól beindultak: a vendégház hatalmas hátsó udvara focipályává, tollaslabdapályává változott, és a pingpongasztalon is megállás nélkül pattogott a labda. A déli nagy melegben a filagória árnyékába húzódva a gyermekek kézügyességüket próbálták ki: rajzoltak, festettek, vágtak, hajtogattak, és izgatottan várták az ebédet, aminek csakhamar hűlt helye maradt: az állandó mozgás, a friss levegő meghozta az étvágyat.

Kora délutánig kellett várni az igazi nagy kalandra: Novák Csabának köszönhetően vadvízi evezésre indult a csapat. Csónakokkal a vársonkolyosi Nagy Magyar-barlanghoz vittek minket, ott szálltunk vízre, és mintegy tíz-tizenkét kalandos, vízen megtett kilométer után Révnél értünk partra. Az evezéshez ideális volt mind a forró nyári idő, mind a vízállás, az izgalmakat pedig csak fokozta, hogy itt-ott erős zúgókon kellett átevezni. A gyermekek egy nagy közös csónakban, oktató vezetésével indultak útnak és tették meg sikeresen a távot, míg a felnőtt részvevők közül néhányan kajakban vágtak neki a kalandnak, és bizony nem is úszták meg szárazon. Az egyik csónakban ülők kétszer, más a másikban utazók egyszer fel is borultak, de mindenki épségben és hatalmas élménnyel gazdagabban fejezte be a vadvízi túrát.

Este a jól megérdemelt vacsora elfogyasztása után arra kértük a gyermekeket, rajzolják le aznapi emlékeiket. Fantasztikus alkotások születtek a nap legemlékezetesebb pillanatairól, amiket természetesen ki is értékeltünk. A zsűri pedig úgy határozott, hogy valamennyi rajz önálló kategóriát képez, és mindegyik nyertesnek bizonyult. A gyermekekkel pedig abban értettünk egyet, hogy ennek a napnak mindannyian a nyertesei voltunk, mert feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk, és megtanultuk azt is, hogyan kell csapatban dolgozni/evezni.

A szombati nap ismét az aktív kikapcsolódásé volt. Délelőtt kézműves foglalkozást szerveztünk a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Papírcsónakok készültek, kisebbek és nagyobbak, amiket aztán délután eresztettünk vízre. Ebéd után ugyanis gyalogtúrára indultunk: a Belvedere panziótól leereszkedve a faluba, majd innen a híres révi vízeséshez mentünk el, méghozzá az eredeti Czárán Gyula-útvonalon, a folyó bal partján, az erdőben és a sziklafalon vájt túraösvényen. Minden kisgyermeknek felnőtt túratársat kellett választania, és a szigorú szabályokat betartva haladtunk a varázslatos természetben egészen a vízesésig. Itt röviden időztünk, csoportképet készítettünk, és vadvízi evezőkkel is találkoztunk – ugyanitt mi is elhaladtunk csónakjainkkal előző nap. A visszaúton megálltunk egy csendesebb helyen, és a Sebes-Körös vizére engedtük a délelőtt elkészített papírcsónakokat, amelyek a sodrás hatására önkéntelenül versengésbe kezdtek, és ameddig szabad szemmel látni lehetett, követtük a kis csónakok féktelen harcát.

Este grillpartit szerveztünk, a szálláshely melletti filagória alá húzódtunk, és a szépen kialakított tűzhelyen megsütöttük az előkészített húst. A közös vacsorát ismét közös játék követte, ezután pedig, ahogy mondani szokás, nem kellett esti mese senkinek sem az elalváshoz.

A Mosoly-tábor utolsó napja a pihenésé volt. Miután délelőtt mindenki összeszedte a holmiját és kitakarítottuk a szálláshelyet, elhagytuk a tábort, de még nem indultunk haza! A Nagy Magyar-barlanghoz mentünk, és a nyári nap által kellemesen átmelegített Körösben fürdőztünk kora estig. A hazaindulás tervezett időpontját még néhányszor ki kellett tolni, de sötétedésre már otthon voltunk.

Kellemes, tartalmas négy nap volt mögöttünk. Sok-sok kaland és kacagás jellemezte az idei Mosoly Kommandó-tábort, és elmondható, hogy a gyerekek szófogadók voltak, és minden vállalt feladatot becsülettel teljesítettek a nagyobbak legnagyobb örömére. Köszönettel tartozunk a részvevőknek, a gyermekek szüleinek, akik megbíztak bennünk, és elengedték gyermekeiket, partnerünknek, a Vidéki Ifjúsági Szövetségnek (Vidifisz), valamint a Bihar Megyei Tanácsnak (DSC), hogy támogatta táborunkat.

A Mosoly Kommandó csapata újult erővel, sőt megerősödve vág neki az őszi kihívásoknak, a hagyományos jótékonysági programok megszervezésének.

A Mosoly Kommandó csapata

Smiley Team Kulturális és Közösségi Egyesület