https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1240
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Nagyvárad
Rovat: Hitélet, Közélet
2019.07.02

Elkezdődött a beiratkozás a Csillagocska Bölcsődébe

Július 15-ig írathatják be a szülők gyermekeiket a Református Egyházkerület Csillagocska Bölcsődéjébe.

A Királyhágómelléki Református Püspökség udvarában álló bölcsőde és az egyházkerület munkatársai kedden sajtótájékoztatón számoltak be a legfontosabb tudnivalókról. A megjelenteket Wagner Erik előadótanácsos köszöntötte, majd Farkas Zsolt előadótanácsos felidézte: 2017-ben kezdtek neki az 580 négyzetméter alapterületű, 40 gyermek befogadására alkalmas bölcsőde építésének, és közel 1,2 millió lejt fordítottak rá. Ottjártunkkor az épület körüli zöldövezet kialakítása zajlott, de az utolsó lépés az épület átvétele és engedélyeztetése, ezt másfél-két héten belül megejtik. Farkas Zsolt később elmondta: ezt az egészségügyi és tűzvédelmi engedélyek beszerzése követi, itt nem számítanak problémákra, mivel már a tervrajzokat is jóváhagyta mindkét illetékes hatóság.

A KREK még a rendszerváltás után elkötelezte magát az iskolarendszer visszaépítésére, idézte fel Szűcs Éva tanügyi előadótanácsos, s hozzátette: a bölcsődének hiánypótló szerepe is van Nagyváradon. A gyermekeket tízhónapos kortól várják az intézménybe, és korai zenei neveléssel is kiegészítik a bölcsődei foglalkozásokat.

Szeptember 2-tól indulnak a foglalkozások a gyermekekkel két, 20-20 fős csoportban – közölte Felföldi-Bod Gabriella, a bölcsőde vezetője. Azt is elmondta, hogy szakképzett dadák és pedagógusok várják majd a kicsiket reggel 7 és 8.30 óra között, alvás és uzsonna után lehet elvinni a gyermekeket; a bölcsőde 17 óráig tart majd nyitva. A gyermekek korai zenei nevelésével Brúgós Anikó, a Csillagocska Alapítvány munkatársa foglalkozik majd. Mint mondta, a kodályi elvet követve vezeti majd be a kicsiket a magyar zenei anyanyelv megismerésébe.

A bölcsődei szolgáltatás költségeiről Salánki Lóránt, a KREK gazdasági előadótanácsosa beszélt. Becsléseik szerint az étkezéseket napi 10-11 lejből megoldják, ez havi 200-220 lejre rúghat, emellett lesz egy alapdíj, amit a családban az egy főre jutó jövedelem alapján számolnak ki, így az előzetes kalkulációk szerint havi 400-450 lejbe kerül majd egy gyermek havi bölcsődei díja.

A beiratkozáshoz szükséges formanyomtatványokat a KREK honlapján találják (http://www.kiralyhagomellek.ro/cikk_nagyban.php?oldal=476), itt további információkat is olvashatnak a bölcsődéről.