https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1218
Szerző: Molnár Judit
Település: Nagyvárad
Rovat: Közélet
2019.06.24

Szándékos vagy véletlen nyelvbotlás?

Minden különösebb csinnadratta nélkül, csak saját lelkem csendjének kíséretében kiosztottam szülővárosom polgármesterének egy fél piros pontot. Hogy miért csak egy felet? Ennyi tellett tőlem: a garassal ellentétben ugyanis a jutalompontokat mindig nagyon körültekintően a fogamhoz verem. De az a fél pont, az mindenképpen kijárt neki, hisz időben észbe kapott (vagy hallgatott a figyelmeztető intésre?!), és a mi nagyszombatunk feltámadási szertartásával egy időbe, a Szent László-templom tövébe tervezett zajparádét lefújta, meg is indokolva az eredeti, nagyon nagy sértésként értelmezhető programpont elnapolását.

Ha nem csalódom, már jó régen felmerült a legnagyobb keresztény ünnep időpontjának egyeztetési szüksége a keleti és nyugati rítusú felekezetek között, a karácsonyi azonos időponthoz hasonlóan, de ki tudja, miért nem sikerül, és évről évre előáll a külön dátumok generálta furcsaságok egész sora. Az idén egy hét eltolódás volt, a sors viszont még rádobott egy lapáttal: a mi húsvétunk egybeesett a száz évvel ezelőtti impériumváltás nagyváradi megejtésével. Ennek örömére lett volna az utolsó pillanatban lefújt zajparádé is. Na de a könnyűzenei koncert elmaradását bőven pótolta a tankok és a bandérium vonulása, a zászlórengeteg és nem utolsósorban a három új főtéri szobor leleplezése.

S mintha mindez nem lett volna elég, a háromnaposra húzott eseménysort belengte egy számomra érthetetlen és nagyon fájó kifejezés, ugyanis a Moșoiu tábornok és csapata száz év előtti bevonulását nemes egyszerűséggel Várad „felszabadulásaként” emlegették. Ez a szándékos vagy véletlen nyelvbotlás vette el a zajparádé elmaradása miatt kiosztott piros pontom meg nem adott felét! Mert mi alól is szabadult fel Várad száz esztendővel ezelőtt?! Az alapítása óta eltelt 827 esztendős múltja alól?! Annak minden szellemi és anyagi kultúrájától, beleértve azt az óriási szecessziós örökséget, amire a polgármester annyira büszke, mintha legalábbis ő vezényelte volna munkára az építők csapatait?! Vagy attól, hogy Kolumbusz olyan térképpel a kezében fedezte fel Amerikát, amelyen még Nagyvárad volt a világ közepe?! Vagy – miért is ne – beleértve akár a 227 éve lerázott sajnálatos, de méltósággal viselt török hódoltságot is?

A város immár 927 éves múltjára visszatekintve kérdezhetnék még sokat, ami a „felszabadulás” bakija ellen szólna, de inkább a jelennel kapcsolatban kérdezem: ha a száz évvel ezelőtti eseményeket sokban előmozdító politikusnak jutott hely a főtéren, a városalapító lovagkirály miért szorul ki a várba? S ha a város szíve közepében három – különböző felekezetű – templom áll, akkor miért csak kettő elé állítottak egy-egy meghatározó egyéniségű püspököt?! A Szent László templom előtt vagy mellett nem jutott volna hely Tempfli atyának, illetve dr. Dászkál István főtisztelendőnek, aki a legsötétebb időkben, a görögkatolikus felekezet feloszlatását követő években megteremtette a város román katolikusai számára az anyanyelvű misehallgatást, egészen a mai napig működővé téve a Kapucinus templom román nyelvű katolikus miseszolgáltatását?! Tudott róla mindenki, aki az akkori idők tiltása ellenére is ragaszkodott hitének intézményes gyakorlásához, de – váradi megyés püspök nem lévén – élete utolsó éveiben Dászkál atya, püspöki helynökként is, biztosította a román katolikusok miselehetőségét.

Érdekes, hogy ez nem jutott senkinek az eszébe, csak holmi felszabadulásról ágálni. Befejezem hát én is a szóáradatomat annak reményében, hogy előbb-utóbb csak megtudom, szándékos volt-e vagy véletlen baki az ünneplésre feljogosító felszabadulás fennen hangzó emlegetése.