https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1217
Szerző: Balázs Anita
Település: Nagyszalonta
Rovat: Kultúra
2019.06.24

Szalontai lány a legügyesebb szavaló

Nem mindennapi megtiszteltetés érte nemrégiben TAKÓ DOROTTYÁT, hiszen őt találták a legkiválóbb előadónak a Vidám versek versmondó verseny országos döntőjében.

A hajdúváros büszkesége az V–VI. osztályos tanulók mezőnyében indult a vidám versek szavalói számára rendezett megmérettetésen, és magabiztosan képviselte szülővárosát az április elején Szatmárnémetiben megrendezett döntőben is. Tizenhárom megye legjobbjai mérték össze tehetségüket és tudásukat a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum színpadán.

A 12 éves Takó Dorottya nagyon sokat készült a versenyre, és végül ő bizonyult kategóriája legjobbjának. Mint mondta, édesanyja, Takó Csilla tanítónő és Doszlop Andrea magyartanár segítette a felkészülésben. A jeles eredményről, az odáig vezető útról is kérdeztük az Arany János Elméleti Líceum diákját.

Az iskolán kívül, otthon is sokat gyakoroltál?

– Igen, mondhatjuk, hogy naponta készültem a versenyre anyával, mert tudtam, hogy nagyon komoly és nehéz kihívás vár rám, hiszen a döntőben már valóban csak a megyék legjobbjai kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

Nyilván szeretsz olvasni, de melyik a kedvenc könyved?

– Nagyon szeretek olvasni, amikor időm engedi, mindig örömmel veszek könyvet a kezembe, a kedvenc könyvem pedig jelenleg a Harry Potter sorozat. Az olvasás tulajdonképpen az egyik kedvenc szabadidős elfoglaltságom, de nagyon szeretek kirándulni is, bejárni a természet csodáit.

Melyik a kedvenc tantárgyad?

– Igazából több olyan tantárgy is van, amit szívesen tanulok, de a kedvencem talán a biológia és a történelem.

Milyen érzés volt, amikor kimondták a neved és megtudtad, hogy a kategóriádban te nyerted meg szavalóversenyt?

– Az nagyon izgalmas volt, mert először a különdíjasokat szólították, és én is kaptam egy különdíjat. Tudni kell, hogy általában, akit különdíjban részesítenek, az már nem kap helyezést, ezért le voltam törve. Ezután elkezdték sorolni azokat, akik dicséretben részesültek, majd következtek a III. és a II. helyezettek. Még emlékszem, hogyan kezdték a mondatot, amikor az I. helyezett versenyzőt, vagyis engem szólítottak: „A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum tanulója…” Nagyon jó érzés volt, hogy én lettem az V–VI. osztályosok közül az első. Megható volt az is, hogy őszinte tapsot kaptam, nagyon jólesett, és sokan odajöttek gratulálni. Amikor felhívtuk anyukámmal Apát, a teremben szólt a háttérben a Queentől a We Are the Champions dal. Megkérdeztük tőle, hogy hallja-e, mi szól, és akkor megkérdezte: „Első lettél?” Nagyon örültünk mindannyian. Itthon, Nagyszalontán is nagyon sokan gratuláltak, barátok, tanárok. Öt év munkája kellett ehhez, mivel az ezelőtti négy próbálkozásom során nem sikerült elérnem az első helyezést.

Melyik verssel készültél az országos döntőre?

– Nógrádi Gábortól a Vízisiklót választottam, ami úgy kezdődik, hogy: „Vipera vagyok szzzzzz”. Ez azért is vicces így utólag, mert több sziszegés volt a monológban, az nagyon tetszett a közönségnek, s ennek köszönhetően sok sziszegés érkezett a közönség soraiból is, amikor átvettem az első díjat.

Hogyan ünnepeltétek meg a győzelmet?

– Amikor hazaértünk Nagyszalontára, a szüleimmel közösen egy-egy finom hamburgerrel ünnepeltünk, és sokat nevettünk, miközben felidéztük a nap legjobb pillanatait.

Szeretnél máskor is részt venni hasonló versenyeken?

– Igen, szeretnék még indulni versmondó vagy akár más versenyeken is. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, én szeretem kipróbálni magamat különböző területeken.