https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1209
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Hírek
2019.06.19

Megkezdődött a Miniévad: Bányavakság és díszvacsora

Székely Csaba Bányavakság című drámájának rendhagyó előadásával, illetve a teátrum partnereinek és támogatóinak szervezett ünnepi vacsorával kezdődött el a nagyváradi Szigligeti Színház 2019-es Miniévada, melynek keretében június 17–23. között a Szigligeti Társulatnak a 2018/2019-es évadban bemutatott előadásait tekintheti meg (újból) a közönség.

Jó hangulatú ünnepséggel, valamint a Szigligeti Társulat művészei által, Tóth Tünde színművész vezetésével készített vacsorával mondott köszönetet a nagyváradi teátrum mindazon vállalkozóknak, kulturális és oktatási intézmények vezetőinek, illetve városi és megyei elöljáróknak, akik az elmúlt időszakban támogatták a színház tevékenységét. A vacsorán Czvikker Katalin főigazgató és Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelték, hogy a Szigligeti Színház mellett egy valódi, erős közösség áll.

A Miniévad második napján Füst Milán Catullusát láthatták a nézők. A Szigligeti Színház Miniévada stúdió- és nagytermi előadásokkal folytatódik, ugyanakkor közönségtalálkozókra, rendhagyó Szentivánéj-ünnepségre, illetve társulati díjátadóra is sor kerül.

A Miniévad június 23-ai záróelőadása után társulati díjátadó ünnepséget tart a színház. Ekkor adják át a szakmai zsűri által odaítélt Nívódíjakat és a legnépszerűbb színművésznek járó Közönsédíjat is. A közönségdíjas színészre a Szigligeti Színház weboldalán, illetve az előadások idején kapható űrlapok segítségével szavazhatnak az érdeklődők.

A Miniévad előadásaira jegyek és kedvezményes, 20 lejes árú, három előadásra érvényes bérletek kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőn és csütörtökön 10–15, kedden, szerdán és pénteken 14–19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon.