https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1168
Szerző:
Település: Bihardiószeg
Rovat: Közélet
2019.05.28

Bakatoros hétvége Bihardiószegen

Az Érmellék és a Kárpát-medence legjobb boraival, különleges kulináris élményekkel, világ- és könnyűzenei koncertekkel vár mindenkit a III. Bakator Bor- és Gasztrofesztivál június 1-én, szombaton a bihardiószegi Zichy-kastély udvarában.

Bihardiószeg és Debrecen önkormányzata 2017-ben kezdeményezte az első fesztivált a bakator szőlő- és borfajta hungarikumként való elismertetését, valamint az érmelléki borgazdálkodás újrafelfedezését célzó stratégia részeként. Ezen kívül a helyi termelők népszerűsítését, a borkultúra minél szélesebb körben való megismertetését tűzte ki céljául. Ennek szellemében június első napján, szombaton immár harmadszorra rendezik meg a Bakator Bor- és Gasztrofesztivált a borászatáról eddig is híres községben. Az érmelléki és Kárpát-medencei termelők díjnyertes borai mellett a térség hagyományos ételeit és olyan különlegességeket is megkóstolhatnak a látogatók, mint a díszvendég Carpathian BBQ grillétkei.

A Zichy-kastély kertjében a rendezvény délelőtt 10 órakor játszóházzal és a helyi termelők portékáit kínáló vásárral kezdődik, 11 órától pedig a Rutkai Bori Banda szórakoztatja a legkisebbeket. Délután 3 órától az az Edina Quartet dzsesszkoncertjét, majd 17.30-tól a Bagossy Brothers Company fellépése követhetik a zenerajongók. Az estet a Kossuth-díjas Csík Zenekar koncertje zárja.

A belépők 10 lejes áron (ebben benne van a kóstolópohár ára), illetve kóstolójegyek a helyszínen kaphatók. A kiskorúaknak a belépés ingyenes. Bővebben az esemény Facebook-oldalán olvashatnak. A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy a rendezvény programja a FestivApp applikáció segítségével okostelefonokon is böngészhető.