https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1166
Szerző:
Település: Nagyvárad, Szentjobb, Köröstarján
Rovat: Hitélet
2019.05.28

Zarándoklat, áldozócsütörtök, imaóra, szentségimádás

Zarándoklat Szentjobbra

Május 29-én, szerdán, a Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepét megelőző napon a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai és szerzetesei számára szervez zarándoklatot a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök lesz. Szent László király a Pray-kódex naptára szerint 1084. május 30-án Szentjobbon talált rá Szent István ereklyéjére, és a tiszteletére bencés monostort alapított ott. A május 30-i ünnepet a XV. század végéig Váradon és Székesfehérváron is megtartották.

Áldozócsütörtök – Urunk mennybemenetele

Május 30-án, negyven nappal húsvét után a katolikus egyház Urunk mennybemenetelét (áldozócsütörtököt) ünnepli. Urunk mennybemenetelének valósága a katolikus vallás egyik alapigazsága, mely szerint Jézus Krisztus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. Ezen az ünnepen a nagyváradi székesegyházban 8, 11 és 18 órakor lesznek a szentmisék.

Taizéi imaóra a Barátok templomában

Május 30-án, csütörtökön 19 órától „Nyugalmat talál lelketek.“ (Mt 11,30) mottóval taizéi imaórát szervez a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum a nagyváradi Barátok templomában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Zarándoklat a pápalátogatásra

Ferenc pápa 2019. június 1-én, szombaton 11.30 órakor Csíksomlyón tartandó szentmiséjére 850 fős zarándokcsoport indul Nagyváradról vonattal. A vonatra csak annak a jegynek a felmutatásával lehet felszállni, amit a plébánosaiktól vehetnek át a zarándokok. A résztvevőket május 31-én, pénteken 17.30 órára várják a szervezők a nagyváradi székesegyházba. A közös ima és áldás után a zarándokok együtt vonulnak a pályaudvarra, ahonnan 19.09 órakor indul majd a különvonat.

Szentségimádás Köröstarjánban és Bodonoson

Június első vasárnapján, 2-án Köröstarjánban és Bodonoson lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.