https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1120
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Hírek
2019.05.03

Kaukázus-koncert Nagyváradon

Lemezbemutató koncertet tart a Kaukázus együttes május 4-én, szombaton 20 órától a nagyváradi Moszkva Kávézóban. A belépőjegy elővételben 15, az esemény napján 25 lej.

Tizennégy új dallal jelentkezik a zenekar. A KpOp című lemezanyag mindenféle dolgokról nem, viszont a nagy idomulástól kellemesebbnek tetsző emlékekről, érzelmi hajlékonyságról, nem várt világi bulvárosodásról, az utolsó űrhajó kilövéséről és természetesen rólunk szól. A frontember új tagokat kért fel erre a remélhetőleg izgalmas közeljövőre. Minden dalhoz speciális szövegvideók tartoznak, segítenek rávilágítani arra, hogy a látszólagos összefüggéstelen dolgok milyen meglepően kötődnek, gyakorolnak hatást egymásra és ránk, a főszereplő emberekre.

A Kaukázus K.U.S. című albuma 2014-ben jelent meg, amellyel két évig koncertezett az alter rockot játszó banda. A Szalai Éva, a Tartós béke és a Teszkó után a Hatból a három és a Mindenki című dalokat is játszották a rádiók.

Május 4-én a régi „kötelező” nagy dalok mellett természetesen új szerzeményeket is bemutatnak tánczenével és pimaszokos szövegekkel. Remélhetőleg sok régi és új követő találhat magának tartalmas, igényes zenei szórakozást ezen az estén.