https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1086
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Margitta
Rovat: Közélet, Hitélet
2019.04.18

Katolikus farsangi bál először Margittán

A Katolikus Családosok Közössége (a katolikus egyházon belül létrehozott civil szerveződés) idén szervezte meg először a farsangi katolikus nagybált. Az évek során „előtanulmányokat” már folytattak, hiszen eddig már négyszer is megszervezték a bált civil szerveződésük és baráti körük számára.

A visszajelzések szerint a teljes katolikus közösség szívesen farsangolt volna együtt egy jól szervezett mulatságon, ezért idén meghirdették a bált. Várakozáson felüli érdeklődést tapasztaltak, összesen 172-en jelentkeztek, ezért az egyik legnagyobb rendezvényterembe vitték be a mulatságot. Margittán igen sok a vegyes házasság, a baráti körök is ökumenikus módon alakulnak ki, ezért aztán a katolikus rendezvény egy nagy magyar bállá alakult, ahol nagyon jól tudtak együtt mulatni a különböző felekezetek tagjai. A bálnak külön érdekességet adott az is, hogy nemcsak párok, hanem teljes családok is részt vettek. Nagyon sok gyerek is jelen volt, nem zavarták a báli hangulatot, inkább vidámabbá tették azáltal, hogy jelmezbe öltözve érkeztek. A szervezők elismerésük jeleként oklevelekkel jutalmazták a gyerekeket. Az emléklapokat a Családosok Közösségének egyik alapító tagja, Krisztik Kornélia tanítónő adta át. Jó példát mutatva néhány anyuka és apuka, illetve nagyszülő is jelmezbe öltözött. A gyerekeknek külön asztalsornál terítettek, és a kicsik dicséretes módon mindvégig nagyon kulturáltan viselkedtek, akár étkezésről, akár táncmulatságról volt szó. A három generáció nagyon jól tudott együtt mulatni. Ehhez jó alapot nyújtott a Nagyváradról érkező Happy End zenekar.

A bált a gyerekekre való tekintettel már délután 6-kor elkezdték. Mivel ebben az időpontban Tóth Attila Levente plébános éppen előkészítőt tartott azok számára, akik másnap felvették a betegek kenetét, megnyitóbeszédet Husztig Róbert káplán tartott. Kiemelte, hogy mindennek megvan az ideje egy közösség életében. Farsangkor helye van a szórakozásnak, s ennek közösségépítő jellege is van, mondta, és nagyon jó szórakozást kívánt. Később a plébános is csatlakozott „nyájához”. Köszöntötte a részvevőket, köszönetet mondott a szervezőknek, és a káplánnal együtt mindvégig ottmaradtak a bálozókkal. Jó házigazdákhoz méltóan asztaltól asztalhoz járva mindenkit személyesen köszöntöttek, mindenkihez volt egy-egy jó szavuk.

A zene mellett a finom ételek is segítettek a jó hangulat kialakulásában. A tánchoz pedig az alapot a Gyöngyvetők Néptánccsoport nagycsoportja adta meg Kléh Ákos testnevelő tanár, néptáncos vezetésével. Fellépésük nagy sikert aratott, a bálozók vastapssal fejezték ki megelégedésüket. Követve a táncosok példáját, szinte mindenki a táncparkettre vonult, a kitartóbbak hajnalig járták. Korábban csak azok távoztak, akik gyerekkel érkeztek.

A szervezők és a városban aránylag új tisztelendők örültek annak, hogy ilyen sikeres lett a katolikus nagybál, ezért úgy döntöttek, hogy megtartva annak ökumenikus jellegét, az elkövetkező években is megrendezik a mulatságot.