https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1035
Szerző:
Település: Nagyszalonta
Rovat: Közélet
2019.03.31

A határ menti turisztikai együttműködésről Bihar és Békés megyében

Határ menti turisztikai együttműködési lehetőségek Bihar és Békés megyében címmel szervezett konferenciát Nagyszalontán a Bihar Megyei Tanács által működtetett Megyei Turisztikai Ügynökség (Irány Bihar). A március 28-án megrendezett szakrendezvényen a két térség turisztikai menedzsmentjéért felelős szervezetei, röviden a TDM-ek, illetve több, mint 40 szálláshely tulajdonos vett részt a határ mindkét oldaláról.

A rendezvény megszervezéséről a két megye TDM-jei egy Nagyszalontán megrendezett februári találkozó során döntöttek, ugyanis egyetértés van abban, hogy a határ menti turizmus fejlődéséjért közös fellépésre van szükség. A konferenciára érkezőket dr. Bántó Norbert, a Bihar megyei TDM ügyvezető igazgatója, valamint Komoroczi Aliz, a gyulai TDM ügyvezető igazgatója köszöntötte. A rendezvényen két nyelven négy előadást hallhattak a résztvevők. Az első bemutatót Kotroczó Henrietta, a Békés megyei Tourinform iroda képviseletében tartotta Békés megye székhelyéről és annak turisztikai kínálatáról. Ezt követően Komoroczi Aliz, a gyulai TDM ügyvezető igazgatója bemutatójára került sor Gyula városáról. Végezetül dr. Bántó Norbertnek, a Bihar megyei TDM ügyvezető igazgatójának előadásait hallgathatták meg a résztvevők. A bihari TDM vezetőjének első előadása Bihar megye turisztikai kínálatának bemutatása volt, kiemelve a megye déli-délkeleti térségeit, ugyanis ezek a desztinációk találhatóak a legközelebb a Békés megyei városokhoz. Nagyszalonta turisztikai kínálatának bemutatását követően, a megye hegyvidékének lehetőségeit ismertette a szakember. A legutolsó előadás az együttműködés formájának az ismertetéséről szólt, amely szerint a két megye szolgáltatóinak kölcsönösen népszerűsíteniük kell egymást, hiszen ezáltal a térség turisztikai kínálata sokszínűbbé válik. „Békés és Bihar megye turisztikai kínálata nem feltétlenül verseng egymással. Ez azt jelenti, hogy a kölcsönös népszerűsítés nem versenyhelyzetet teremt a két megye között, hanem ellenkezőleg – erősebb turisztikai kínálatot jelent mindkét térség számára. A célunk az, hogy a messzebb vidékekről érkező turisták Bihar vagy Békés megyében töltött éjszakáinak számát megnöveljük, azáltal, hogy a kikapcsolódási és az általunk kínált turisztikai lehetőségek számát megnöveljük. Például, egy Gyulára érkező turistacsoport számára a Bihar megyei hegyvidék egy teljesen másfajta kikapcsolódási lehetőséget tud nyújtani, mint amit Gyula városa tud számára biztosítani. Természetesen ez fordítva is igaz, hiszen a Bihar megyei szálláshelyekre érkező turista csoportok Békés megyét meglátogatva teljesen más jellegű, ezáltal is színesebb turisztikai kínálatban részesülnek’’ – mondta Bántó Norbert.

Az együttműködésről szóban megegyeztek a jelenlévők, arról is, hogy gyakorlatba kell ültetni és meg kell kezdeni a két térség kölcsönös népszerűsítését, mindezt úgy, hogy az mérhető legyen a jövőben. Összesen 5000 példányban, kétnyelvű népszerűsítő anyagokat elkészítésére vállalkozunk a két térségben. Ezen brosúrák a két megye szálláshelyein lesznek majd elérhetőek, és kölcsönösen népszerűsítenék a térségek látnivalóit, továbbá különféle kedvezményeket tartalmaznának, hiszen ezáltal mérhetővé válnának – mondta el végezetül dr. Bántó Norbert.

A rendezvényen az előadásokon túl, a résztvevők megtekinthették a tavaly évben Ovi. D. Pop és a Bihar megyei TDM által rendezett Discover Bihor fotótábor műveinek egy részét, továbbá a romániai szálláshely-tulajdonosok egy magyarországi terepkiránduláson vettek részt, amely során meglátogatták Gyula és Békéscsaba városának látnivalóit, míg a magyarországi szálláshely-tulajdonosok a mézgedi Czárán barlangot, illetve a magyarremetei református templomot tekinthették meg a TDM-ek szervezésében.