https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=1030
Szerző:
Település: Margitta
Rovat: Közélet, Kultúra
2019.03.27

Segít az önmegismerés

ANTAL TÜNDE 1994-ben született, középiskolai tanulmányait Margittán végezte, majd a Nyíregyházi Egyetem alapképzésén festő diplomát szerzett, aztán mesterképzésen vizuális környezetkultúrát és pedagógiát tanult. Szabadidejében főként fotózik, de nyitott a művészetek iránt. Számos versenyen vett rész munkáival, ki is állították azokat Debrecenben, Budapesten. Margittán gyakran önkénteskedik, többször vett részt táborokban, tagja volt a Szabadság Fesztivál szervezői csapatának is.

– Mikor döntött úgy, hogy a művészetet választja? Melyik ága, melyik irányzata tetszik a leginkább?

– Már fiatalon vonzott a művészet. Sokszor az iskolapadban ülve rajzoltam, kreatív dolgokat készítettem. Barátaim, osztálytársaim és főként nővérem, illetve a szüleim mindig biztattak, hogy tehetséges vagyok, ne hagyjam abba. Akkoriban divattervező akartam lenni. Pap Gáborhoz jártam rajzórákra, megtanulhattam tőle a festészet és rajzolás alapjait. Megtanított, hogy a művészet által mindig magamat fejezzem ki, és ne mások véleménye alapján alkossak. Az ő tanítása és az, hogy megértett, nekem sokat jelentett, ezúton is köszönöm neki. Anyukám is mindvégig jó példával járt előttem, tanított, elvitt magával az ő saját fotókiállításaira. Első fényképezőgépemet a szüleimtől kaptam, eleinte kis tárgyakat, épületeket fotóztam. Végzettségemet tekintve festő lennék, de ha tehetem, a művészetet a fotózással, a képeimmel fejezem ki.

– Elsősorban ki inspirálja?

– Számtalan művészt és munkáit volt alkalmam megismerni, de leginkább Frida Kahlo, Barbara Kruger és Cindy Sherman hatott rám. Frida Kahlo festményei nagyon egyediek színvilágukat és az alkalmazott szimbólumokat tekintve. Igazán őszinte művész, alkotásaiban bemutatta érzéseit, fájdalmát, keserűségét, a teljes magánéletét. Cindy Sherman egy 100 fotóból álló alkotással lett világhírű, központi témája a nő. Minden alkotásához legfőképp saját magát, saját arcát használta fel. Barbara Kruger alkotásai fekete-fehérek, dekoratív és figyelemfelkeltő feliratokkal vannak ellátva. Központi téma itt is a női identitás, a kultúra, a nemzet. Kedvenc képem tőle a Your Body is a Battleground (A tested csatatér).

– Mit szeretne bemutatni a munkáival? Mi motiválja az alkotások elkészítésében? Mit szeretne üzenni általuk?

– Az emberi érzelmeket és mindazt, amin az emberek átmennek. A negatív hatások, a negatív érzelmek a legtöbb embert megviselik. De nem szabad, hogy ez a kedvünket szegje és kudarcnak éljük meg ezeket a napokat. A negatív érzelmek igenis megerősítenek bennünket. Szeretném, ha az ügyfeleim azzal a kéréssel fordulnának hozzám, hogy segítsek nekik az érzelmeket egy képpel, képekkel kifejezni. Az elkészített sorozat pedig terápia lehet számukra. Fontos, hogy az érzelmek felismerése, tudatosítása és kifejezése, szavak nélküli elmondása segít a legyőzésükben, könnyebb áthidalni őket és túlesni rajtuk. Nem akarok egy fotós lenni a sok közül, és nem azért, mert különleges vagyok, hanem arra szeretném biztatni az embereket, hogy merjék megmutatni önmagukat, ahogy én is teszem. A mai társadalom csak a szépet és a kedves oldalt akarja mutatni. Megszerkesztenek minden képet, nehogy egy apró hiba, ránc vagy pattanás látszódjék. Én a hétköznapok emberét akarom bemutatni, a gondokkal vagy boldogságban, a lényeg, hogy az érzelmének megfelelő állapotában. Számomra is voltak nehezebb időszakok, olyan pillanatok, amikor nehéz volt elfogadnom azt, aki vagyok. Kerestem a szenvedélyem, önmagamat, és amikor elővettem a gépem és elkészítettem magamról az első fotósorozatomat, sokat segített. Ezt akarom adni másoknak is: önmegismerést, önelfogadást, érzelmeket és valódi kifejezéseket.

– Általában a képei fekete-fehérben készülnek. Mi ennek az oka?

– Én úgy látom a világot, mint a régi kamerákon keresztül, feketén-fehéren. Számomra a fekete és a fehér olyan, mint másnak a szivárvány.

– Melyek azok az eredmények, amelyekre a legbüszkébb? Milyen kiállításokon vett részt?

– Erre a legnehezebb válaszolnom, mert sokan azt gondolhatják, hogy kérkedem. De mindenre nagyon büszke vagyok, hiszen egyedül sikerült elérnem. Számomra nem csak a kiállításokon való részvétel számít eredménynek. Tanulhattam Lengyelország egyik legjobb egyetemén, Poznanban, segíthettem táborokban, és taníthattam gyerekeket festeni és rajzolni. Terveztem fesztivál-karszalagot és a látványvilágon is igyekeztem javítani. Leginkább a budapesti kiállításaimra, az ott kiállított képeimre vagyok büszke. Tavalyelőtt és tavaly is beválasztották a képem a legjobb 20 közé a budapesti Diákhitel Központ Képző elnevezésű fotópályázatán. Erre a versenyre minden évben 400-500 fiatal adja le, küldi be tematikus pályamunkáját. Amiatt is szerencsésnek érzem magam, hogy margittaiként, de még a Nyíregyházi Egyetem képzőművészeti hallgatójaként is eddig csak én jutottam el idáig. 2017-ben beszéltem is a zsűrivel, ennek elnöke Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője volt. Idén a fővédnök Fesztbaum Béla Jászai Mari-díjas színművész volt. Sajnos vele nem találkoztam, de rövid üzenetet váltottunk, s elmondta, hogy az én képem volt az egyik kedvence, elgondolkodtatta, és a kellő hatást váltotta ki belőle. Az idei téma a szerepmodellek voltak. Képem a Nő vagyok? címet viselte, és azt szerettem volna bemutatni általa, hogy milyen sok szerepnek kell megfelelni, és hogy milyen folyamatokon megyünk át, amíg kislányból érett nővé válunk. El kell fogadnunk azt, akik vagyunk, és a változásokat. Még megemlíteném Fényes Gábor fotográfust is, ő mindkét alkalommal tagja volt a zsűrinek. Örülök, hogy 2017-ben és 2018-ban is kiemelkedőnek vélte a képem. Egy ilyen szakembertől fontos az elismerés. 2017-ben bekerültem a Marie Claire magazin fotókiállítására is. A női lét sokszínűsége volt a téma, öt képemet választották be. Ez a verseny támogatni igyekezett a különböző területeken alkotó erős és inspiráló nőket, akik munkájuk során felhívják a figyelmet a legégetőbb társadalmi problémákra. Erre a versenyre készítettem egy fotósorozatot Luca barátnőm segítségével, aki modellt állt. Nemrégiben pedig alkalmam volt egy lemezborítót is megtervezni, elkészíteni a képeimet felhasználva. Egy budapesti együttes kért fel.

– Mik a tervei, rövid és hosszú távú céljai a művészet területén?

– Szeretnék továbbra is a fotózással foglalkozni és megismertetni a munkámat másokkal is. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna az üzenetem, és ha mások is lehetőséget és szépséget látnak benne, akkor remélem, hogy alkotásaim megkapják az ezzel és az ennek járó elismerést.

– Olyan a „művészek világa”, ahogyan azt előzőleg elképzelte? Mit üzenne a pályájuk elején álló fiataloknak, megéri ezt a területet választani?

– A művészek világa nagyon színes és különleges. Vannak, akiket nehéz megérteni, de nem lehetetlen. Akik ezt az irányt választják, maradjanak egyediek, adják át mindazt, ami bennük van, alkossanak. Ne akarjanak másoknak megfelelni. Legyenek olyanok, mint Andy Warhol, egyediek, alázatosak és szerények, de tegyék bátran magasra a lécet, és érjenek célba!

Boda Gergely