NagyváradDrágul februártól a nagyváradi hulladékkezelési szolgáltatásKözélet, GazdaságIngatlanügyekről és pénzügyekről szóló határozati javaslatok szerepeltek egyebek mellett a nagyváradi helyi tanács csütörtöki rendkívüli ülésén.Bővebben
NagyváradMegalakult a nagyváradi önkormányzati képviselő-testületKözéletOktóber 19-én, hétfőn tartották meg a nagyváradi önkormányzat képviselő-testületének alakuló ülését, majd egy azonnali ülésen az alpolgármestereket is megválasztották.Bővebben
NagyváradKikerült a Szent László hídra a magyar elnevezésHírekAz RMDSZ hivatalosan, többször is kérte, hogy a nagyváradi városháza magyarul is tüntesse fel a Szent László híd elnevézését. Erre most került sor. Bővebben
BelényesMegtalálta a cselekvés útjátKözéletSokrétű közéleti szerepvállalásai okán nem kell bemutatnunk olvasóinknak PETŐ DALMÁT. Civil szervezetekben, önkéntes mozgalomban, az érdekvédelmi szövetség nagyváradi szervezetében betöltött vezető…Bővebben
NagyváradMódosították a költségvetést és a hőenergia árátKözélet, GazdaságRendes havi ülését tartotta pénteken koradélután a megyeszékhely önkormányzatának döntéshozó testülete. Amint arról röviden már beszámoltunk honlapunkon, számos ingatlanügy – köztük egy-két…Bővebben
NagyváradKivilágítanak egyes gyalogátkelőhelyeketKözéletCsütörtökön megtartották a nagyváradi önkormányzati képviselő-testület júniusi rendes ülését. Bővebben
NagyváradAdókedvezményt kapnak a bérlőkKözéletNyolc napirendi pontról döntöttek a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület mai ülésén. A legfontosabb határozatokról KIREI MELINDA RMDSZ-es frakcióvezetőt kérdeztük.Bővebben
NagyváradMegkurtították Várad költségvetésétGazdaság, KözéletKonferenciahívás formájában tartották meg ma koradélután a nagyváradi helyi tanács rendes havi ülését. Egyebek mellett az idei büdzsé csökkentéséről döntöttek, ugyanakkor pénzt különítettek el…Bővebben
NagyváradDrágul a szemétszállítás, sportpályát és tanuszodát terveznekKözélet, GazdaságTarifaemeléseket és új beruházási terveket fogadott el a nagyváradi helyi tanács keddi soros ülésén.Bővebben
NagyváradTöbbletadókról döntöttekGazdaság, KözéletTöbb mint ötszáz napirendi pontról döntöttek a váradi önkományzati képviselők idei utolsó, december 19-én megtartott ülésükön.Bővebben