Rendezői pályázat

A nagyváradi Szigligeti Színház a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen hirdette meg dráMÁzat IV. elnevezésű drámapályázatát. A pályázat Debüt kategóriájában O. Horváth Sára Gyerekjáték című darabja lett az első helyezett. A váradi Szigligeti Színház pályázatot ír ki a nyertes pályamű megrendezésére. Az előadás bemutatójára későbbi egyeztetéssel a tervek szerint lehetőleg 2019 szeptemberében, de mindenképp a 2019/2020-as évadban kerülne sor. (Szeptemberi bemutató esetén a lehetséges próbaidőszak: 2019 júniusa és augusztus 15-től szeptember 21-éig). Az előadás helyszíne a Szigligeti Stúdió. (A stúdió alaprajzát és teremleírását a www.szigligeti.ro/szigligeti_studio címen találják az érdeklődők.) A produkció tervezett költségvetése 60 ezer lej.

A pályázaton a kárpát-medencei művészeti egyetemek jelenlegi, valamint az utóbbi öt évben végzett, magyar anyanyelvű, színházrendező szakos hallgatói vehetnek részt. Pályázni rendezői koncepcióval lehet, amelyet írásos formában kell eljuttatni a  Szigligeti Színház művészeti titkárságára (e-mailen a pr@szigligeti.ro címre, vagy postán: Teatrul Szigligeti Színház 410021 Nagyvárad/Oradea, Piaţa Regele Ferdinand I., nr. 6. – în atenția secretariatului artistic).

A pályázatokat színházi rendezőktől, illetve rendezőhallgatóktól várják, de természetesen alkotótársakkal, tervezőkkel együttgondolkodva is elkészíthetők.

Szempontok a pályázati anyag összeállításához:

1. Írja le a pályázó egy oldalban (!) a mű történetét. Természetesen nem arra kíváncsiak a pályáztatók, hogy elolvasta-e, és le tudja-e írni az események sorrendjét, hanem arra, hogy miképp olvasta és miképp mesélné a történetet: honnan kezdi a mesét, kik lesznek a pályázó történetének legjelentősebb alakjai, hol vannak a legfontosabb csomópontok, fordulatok, merre tart a történet.

2.  Képzeletben rendezze meg előadását a pályázó. Tervezze meg hozzá a teret. Döntse el, milyen térben képzeli az előadást, és hogy milyen lesz a díszlet, látvány. (Természetesen dolgozhat együtt vagy konzultálhat  tervezővel.) Erről a játéktérről készítsen vázlatos rajzot, alaprajzot, esetleg gyűjtsön fotókat, amik érzékeltetik az elképzelt előadás világát. Kereshet fotókat, melyek a pályázó által elképzelt szereplőket, karaktereket érzékeltetik.

3. Írjon a pályázó 3, maximum 4 oldalban (!) az elképzelt előadásról. Milyen lenne? Elképzelése, víziója a mű elemzéséből induljon ki, essen szó a pályázónak legfontosabb dolgokról, a választott világról, a szereplőkről, a köztük lévő viszonyokról, az esetleges változtatásokról, az előadás mikéntjéről és miértjéről.

4. Amennyiben valamelyest ismeri a pályázó a Szigligeti Társulat munkáját, szívesen veszik a szereposztásra vonatkozó elképzeléseket is. A szereposztás elkészítését és a társulattal való ismerkedést segítendő, a színház – kérésre – a pályázók rendelkezésére bocsátja korábbi előadásainak felvételeit.

A Debüt pályázat nyertes műve letölthető a Szigligeti Színház honlapjáról: www.szigligeti.ro (oldalmenü, Drámázat rendezői pályázat szekció). A pályázat beadási határideje: 2019. április 18. A pályázatokat a Szigligeti Színház művészeti vezetése bírálja el.

A pályázók meghívást kapnak a VII. HolnapUtán Fesztiválra (2019. május 2–5.), amelynek keretében a szervezők eredményt hirdetnek.

2019.03.13
Galéria