Találkozók, emlékmise, vesperás, szentségimádás

Ifjúsági szentségimádás

Minden hónap második csütörtökjén ifjúsági szentségimádást tartanak a fiatalokkal és a fiatalokért Nagyváradon a Katalin-telepi plébániatemplomban. Március 14-én 19 órakor nagy szeretettel várják a lazarista atyák mindazokat, akik a Krisztus jelenlétében fellelhető örömet és békét keresik. A szentségimádás után kötetlen beszélgetésre, teázásra várnak a szervezők mindenkit a plébánia közösségi termébe.

Rózsafüzér-társulatok egyházmegyei találkozója

Az máriás lelkiség élénkítését szolgálja 2019. március 16-án, szombaton a rózsafüzér-társulatok egyházmegyei találkozója. Az esemény 9.30 órakor a nagyváradi székesegyházban szentmisével kezdődik, főcelebránsa Böcskei László római katolikus megyés püspök. Ezt követően a résztvevők a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum épületébe vonulnak, ahol szintén a főpásztor tart majd előadást a témában.

Gyermekotthonok találkozója Nagyváradon

Március 16-án, szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Egyetemi Lelkészség ismét megszervezi a Bihar megyei magyar gyermekotthonok találkozóját a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Laikusképző Központjában (Kanonok sor 13.) Az eseményre a nagyváradiak mellett Nagyszalontáról, Szentjobbról, Gálospetriből és Székelyhídról érkeznek majd vendégek.

Szentmise a deportált németek emlékére

1945. elején több mint 70 ezer németet deportáltak Romániából a Szovjetunióba. A történtekről a Német Demokrata Fórum ebben az évben is megemlékezik. Március 17-én, vasárnap 11.30 órakor a túlélőkért és az elhunytakért imádkozva mutat be német nyelvű szentmisét Böcskei László megyés püspök a nagyváradi kapucinus templomban.

Szentmise a Vártemplomban

Március 17-én, a hónap harmadik vasárnapján 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban.

Szentségimádás Tenkén és Újsástelken

Március harmadik vasárnapján, 17-én Tenkén és Újsástelken lesz a híveknek lehetőségük az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.

2019.03.11