Petőfi verseivel versenyeztek Szalárdon

Kerek évfordulót ünnepeltek március 10-én, szombaton a szalárdi kultúrotthonban: tizedik alkalommal szervezte meg a Petőfi Sándor Szavalóversenyt és a március 15-i ünnepséget a Szalárdi János Egyesület.

Sorra érkeztek a szalárdi kultúrotthonba a helybeli, jákóhodosi, hegyközszentimrei, hegyközcsatári, hegyközpályi, hegyközújlaki, hegyközszentmiklósi, bihari, paptamási és szentjobbi gyermekek és tanítóik, tanáraik a X. Petőfi Sándor Szavalóversenyre. A megjelenteket Kőrösi Mária, a versenyt tíz éve szervező Szalárdi János Egyesület elnöke köszöntötte, majd dr. Nagy Miklós polgármester, Prém Mónika iskolaigazgató és Varga Botond református lelkész kapott szót, és levetítettek egy, a verseny évtizedes történetét is bemutató összeállítást.

Elsőként a III., majd a IV., az V–VI. és VII–VIII. osztályosok léptek színpadra az általuk választott versekkel. Felléptek a szalárdi iskola diákjai és kórusa, valamint a Pitypang Néptánccsoport. A rendezvény ideje alatt az érdeklődők Csete Anna fiatal festő, Papp Erzsébet helyi varrónő és Szerefi Szűcs Brigitta kézműves munkáiból összeállított, vásárlással egybekötött kiállítását is láthatták.

A zsűri elnöke dr. Pető Csilla tanfelügyelő volt, tagjai Fügedy Anikó margittai tanítónő, Szigeti Ferenc nyüvedi református lelkész és Herman Ferenc színművész, ők a díjak átadásánál is segédkeztek.

A III. osztályosok között két első díjat osztottak ki, ezeket Istvándi Stefánia (Szentmiklós) és Mester Dóra (Újlak) kapta, dicséretben Mierluţ Gréta (Szalárd) részesült; második lett Szegecs Kevin (Szentmiklós), harmadik pedig Béres Sarolt (Szentmiklós).

A IV. osztályosok versenyét Fajt Gréta (Szalárd) nyerte, a második helyet Szabó Zoé (Bihar), a harmadikat pedig Dobai Bianka (Hodos) szerezte meg, dicséretet Izsáki Zsanett (Bihar) érdemelt ki.

Az V–VI. osztályosok kategóriájában Nagy Bianka (Tamási) nyert, második lett Gáspár Dániel (Tamási), a harmadik pedig Mierluţ Jonathán (Szalárd), dicséretet kapott Korodi Gabriella (Szentjobb).

A VIII. osztályosok között szintén két első díjas lett, Kozák Brigitta (Csatár) és Kőrösi Mátyás (Szalárd), a második díjat Mészáros Franciska (Szentjobb), a harmadikat Szabó Beáta-Csilla (Csatár) érdemelte ki. A verseny fődíját Szabó Ákos-Áron (Szalárd, VI. osztály) nyerte el.

A tizedik Petőfi Sándor Szavalóversenyről részletes beszámolót a Biharország április számában olvashatnak.

 

 

 

 

 

2018.03.14
Galéria
A Pitypang Néptánccsoport
A zsűri: Szigeti Ferenc, Herman Ferenc, dr. Pető Csilla és Fügedy Anikó
Dr. Pető Csilla és Kőrösi Mária